Kellemesen napozott a szikla tövében. Nem messze fekete tó sötétlett, tudta, hogy abban fog majd fürdőt venni. Bőre napokon át vedlett, ezt az időszakot nem szerette. Elvonult, magányosan várta ki a vedlés idejét. Milyen ronda is volt már az a régi bőr! Kopott és sérült. Mennyi rútságot megélt! Igen, ideje volt már új életet kezdeni, új bőrbe bújni. Úgy érezte, meg fog nyílni előtte a világ. A sok buta nem tudja. Ő nem tágul, de növekszik. A növekvő testhez nagyobb bőr kell neki. Most megszabadulhat minden parazitától, sokkal egészségesebb lesz. Már oly sovány, szemei homályosak, kékesszürke opálra hasonlítanak. Az orránál kell kezdeni. Addig dörzsöli a régi bőrt, míg megindul az újjászületés.
Először a fejét nyomta ki, lassan és fokozatosan húzta le magáról a régi bőrét. A lehúzott ing egyben, zsákban maradt, óvatosan bújt ki belőle. A szél egy fa ágára fújta, ott ragadt. Most következett be a csoda. Az új bőr fénylett, csillogott. War, mert így hívták a nagy kígyót, örvendezve csúszott a fekete tó felé. Tudta, hogyha fürdik, még szebb lesz az új bőr. Hatalmas, hosszú teste némán merült el a víz alatt. Ki sem látszott, senki nem vette észre, remek úszó volt. A vedlés, a molt, ahogy az angol mondaná, befejeződött. Most kapta meg igazi színét a bőr. War még sokáig bámulta új ruháját a napon, az tarkázott, sárgásbarna volt. Ha akarta, testét gyűrűkbe tekerte, tetszett neki, ahogy az frissen veri vissza a fényes napsugarakat.
Most érezte gyomrában, mennyire éhes. A molt után gazdag lakomát, teljességet, hatalmat követelt a megnövekedett test. Dolgában biztos volt. Tömpe orrával akkorát tudott ütni, mint több faltörő kos. Ha körül csavart valakit, az szorításából élve nem került ki. Az sem bántotta, hogy süket. Összegöngyölődött hát, fejét lesunyta. Gondolkozott. Évszázadok történelmét pergette le maga előtt. Az emberiség történelmét. Még néhány napig várakozott egy erdei csapáson, pontos tervet kovácsolt. Hogy jobban lásson, felmászott a fákra, nem ütött el a fakéregtől, besimult. Farka sosem csavarodott a fa köré, hiszen lábatlan volt. Nyakának mindkét oldalán duzzadtak már a nyelőizmok, az idő elérkezett, éhségét türtőztetni tovább nem bírta, nem is akarta. Tudta, hogy egy romos városba kell eljutnia, ami egy dombon magaslott. Régen csodás és pompázatos volt. A kőből épült utak mind e városhoz, a leomlott kapukhoz vezettek. A romos falakon fák nőttek, a kúszónövények fürtökben, buján csüngtek lefele. Igen, ez lesz a megfelelő hely! Minden út hozzá vezet, s mindenki láthatja, ha nem engedelmeskedik, mivé lesz. Egy falhossz mentén kúszott át, majd megkereste az utat a kövek között a domb tetejére. Nagy lódulással ért a földre, először összetekeredett, majd kinyújtózott. Minden rendben volt. Csendesen és hangtalanul siklott, ám egyenesen és gyorsan. Gyilkolni vágyása egyre erősödött, s tudta, hogy képes még álmában is ellopni az egész világot. A hold már lebukóban volt.
Először sunyi módjára adta elő panaszait, hamis szavait, amit meghallott mindenki. Védelemért rimánkodott, a szabadságról szónokolt. Ropogó, ölő fegyverekért esedezett, majd egyre hangosabb lett, immár követelt. Fenyegetőzött, már ordítozott. Ti lesztek velem együtt a világ urai, mennydörögte a négy égtáj felé. Minden élőlény figyelt, először csak egy lépést ment közelebb. Szemébe nézni senki nem mert. War most kezdett bele zümmögő énekébe, amit sose hagyott abba. Pikkelyeinek surlódó neszével először csak kísérte a dallamot, majd fülsiketítő zajjal árasztott el minden zugot, mindenki dünnyögött, dobolt vele, kitérni nem tudott. Ez még csak a kezdet volt. Ekkor üvöltött egy nagyot. Most kezdődik a tánc! Az újjá vedlett, éhes War tánca a molt után! Figyeljetek! Többször megfordult hatalmas teste körül, lapos fejét ütemesen ingatta. Először egyre nagyobb sugarú köröket írt le, majd kanyarodott. A körök négyszögekbe olvadtak, testével nyolcasokat rajzolt a földbe, abból a vonalak egybe csúsztak, háromszögeket, négy- és ötszögeket, sokszöget formáztak, újra egymásba olvadtak és újra kibontakoztak, miközben mindenütt tombolt a zümmögő ének, mígnem a formák a testbe tornyosultak hatalmas halomban. War nem sietett, nem pihent. Már minden vonaglott, elbűvölő táncával az elméket elbutította, elkápráztatta. Józan gondolkodásra képes senki sem volt. Az élőlényeket megbabonázta.
Tehetetlenül vánszorogtak egyre közelebb és közelebb, szinte besétáltak War torkába, s észre sem vették, hogy vörös vérben taposnak. War jól sejtette, hogy így lesz. Kis idő múlva egymást taszigálták előre, forrongtak az indulattól és a hatalomvágytól, mint tették minden idők történelmében, minden idők végezetében. Eldőlt minden, a világ pusztulás előtt állt, mint annyiszor.
Egy kicsiny madár maradt mindössze talpon, ő egy fa ágában megrekedt, zsákszerű ingbe bújt. War régi bőre volt, még a molt előtt fújta oda a szél valamikor.
Szóljon hozzá!