1914. Szarajevó – 44.

Út a világháború felé – 5. rész

Ismét az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével idézem föl a múltat.  A konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) július 25.-i számának kezdő lapja „Politikai Jegyzetek, Demars — illeték vita — Rehabilitáció” címmel kezdődik – amint ezt az elmúlt rész egyik illusztrációjában látható volt. Lássuk.

„Pécs, július 24. Háború lesz-e vagy béke? Ez a kérdés uralja ma a monarchiát. Az elindított demars (diplomáciai jegyzék) ma már Belgrád nagyjainak okoz fejtörést. Eddig nincs felelet, s nyitva is marad a háború vagy béke kérdése, egészen holnap, vagyis szombat délutánig, amikor a szerb válasznak meg kell jönnie. Különben elpukkannak az ágyúk Belgrád körül. Szerbia józanságán vagy elbizakodottságán fordul meg most a kocka a béke vagy a háború oldalára. Ausztria-Magyarország teljes készenlétben áll. A háborútól nincs mit félnie. Ha itt a leszámolás órája, a monarchia hatalmas hadereje felfalja a maroknyi, hetvenkedő kis szerb nemzetet. Eddig mozgósítás nem történt…

Ez az üresen maradt rész már megíródott, s a délutáni kifüggesztett távirati értesülésünket tartalmazta, amikor a királyi ügyészség jóindulatúlag (sic!) figyelmeztetett a törvény tiltó rendelkezésére, így cikkünknek ezt a részét kénytelenek vagyunk kihagyni.”

Most pedig a július 25.-i „HÍREK” egyik cikkét nézzük. „— Az alispán és polgármester visszatérése Pécsre. Stenge Ferenc alispán, aki családjával tegnapelőtt utazott el Vízaknára, megszakítja szabadságát, és visszatér Pécsre. Hasonlóan visszatér Nendtvich Andor polgármester is, aki éppen ma kezdte meg szabadságát, s Fiuméba utazott. Az alispán és polgármester visszatérésének oka a váratlan fordulat a külpolitikai kérdésben…”

A Tisztelt Ház szintén megtárgyalta ezt a fontos ügyet „A demars a Házban. A képviselőhöz ülése. — Saját parlamenti tudósítónktól. — Budapest, július 24” címekkel. Most pedig nézzük „A Demars után” címmel, „Nagy események küszöbén” alcímmel megjelent fontos hírt, július 24.-i dátummal.

„Monarchiánk üzenetét tegnap este hat órakor deponálta (letétbe helyezte) Giessl (Vladimír, Wladimir) báró követünk (Lazar) Pacsu (Pacu) szerb miniszter, (Nikola) Pasics miniszterelnök helyettesének kezébe. Megtörtént tehát az első lépés, és holnap este hat óra után már eldőlt a béke vagy háború nagy problémája. A monarchia jegyzéke — amelyet tegnap belgrádi követünk a szerb kormánynak átadott — igen erélyes és határozott. Nem köntörfalaz, nem bújik diplomáciai szóvirágok mögé, hanem nyíltan és egy nagyhatalomhoz méltó szilárdsággal szabja meg követeléseit. Holnap este hat órára már minden eldől, és meg fogjuk tudni, hogy miként határozott Oroszország. Természetes, hogy Oroszország magatartásán múlik most is az egész kérdés, mert a többi nagyhatalom máris leintette a szerb nagyzást.

Bécsben pedig bizton remélik a konfliktus békés elintézését, de azért el vannak készülve minden eshetőségre. Jósolni nem lehet, és könnyelműség is van, és a monarchia népének csak az szolgálhatna megnyugtatásul ezekben a történelmi időkben, ha bizton tudná, hogy a konfliktust békésen intézik el.

A legújabb eseményekről szóló távirati és telefontudósításokat az alábbiakban adjuk: A demars hatása.

Belgrád: Belgrádban az esti órákban ismerték meg az üzenet tartalmát. Az ultimátumos írást tettetett nyugalommal fogadták, csak a válaszra adott kurta idő miatt háborodtak fel. Azt mondják, hogy négy-nyolc óra idő alatt szinte lehetetlenség ama adatok megvizsgálása, amelyeket a jegyzék hiteles tényeknek állít, s amelyre a válasz csak a vizsgálat befejezése után volna megadható. Itt azt hiszik, hogy a válasz késése esetén legfeljebb a diplomáciai érintkezés megszakítása fog bekövetkezni, ezzel a szerb kormány időt nyer a válasz gondos megszerkesztésére, és a követelések lehető teljesítésére. Szerb lapok nem akarják komolyan venni a monarchia jegyzékét, s azt hangoztatják, hogy Szerbia nem fél a háborútól. A szuronyokat már feltűzték.

Berlin: Éjjel 11 órakor jutott Berlinben köztudomásra a monarchia jegyzékének szövege, és általános konsternációt (elképedést) keltett. Azt tudták, hogy a jegyzék szigorú lesz, de arra nem voltak elkészülve, hogy ilyen, a diplomáciában teljesen szokatlan erős hangon lesz tartva. Általános a vélemény, hogy a jegyzék belenyúl Szerbia felségjogaiba, és Szerbia vagy teljesen meghajlik, vagy elkerülhetetlen a háború.

Páris (sic!): A párisi lapok késő éjjel kapták a jegyzék szövegét, azt közlik, de kommentárt eddig nem fűzhettek hozzá. Az esti lapok támadják a monarchiát, és azt hangoztatják, hogy Oroszország nem maradhat közömbös. London: Az angol lapok annak a véleményüknek adnak kifejezést, hogy Németország és Olaszország hozzájárulásával adta ki ultimátumát az osztrák-magyar monarchia.

Bécs: A Szerbiához intézett jegyzék határozott és erélyes hangja mindenütt a legjobb benyomást keltette. A bécsi közönség körében este tizenegy óra felé terjedt el a jegyzék átadásának híre, és valamivel később vált ismeretessé a jegyzék szövege is. A közönség körében általában az a felfogás, hogy Szerbiával nem lehetett már enyhébb eszközökkel boldogulni, és sokkal jobb a kérdést egyszerre véglegesen és radikálisan megoldani, mint kitéve lenni a bizonytalanságnak, s a folyton megismétlődő rázkódtatásoknak.

Körirat a nagyhatalmakhoz. Budapest: A Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Oroszországban és Törökországban akkreditált császári és királyi nagyköveteknek a következő körutasítás adatott: A császári és királyi kormány kényszerítve látta magát arra, hogy csütörtökön, e hó 23-án, a belgrádi császári és királyi követ útján a következő jegyzéket küldje a szerb kormánynak.

(Következik a jegyzék szövege. Az utasítás azután így folytatódik): Bátor vagyok arra kérni excellenciádat, hogy e jegyzék tartalmát közölje azzal a kormánnyal, amelynél akkreditálva van, és közlését a következő fejtegetéssel kísérje készíteni a monarchia azon területeinek elszakadását, amelyek Szerbiával határosak, Szerbia fészke lett a bűnös agitációnak, egyesületek és szövetségek alakultak, amelyek akár nyíltan, akár titokban abban látták rendeltetésüket, hogy nyugtalanságot idézzenek elő Ausztria-Magyarország területén.

Ezen egyesületek és szövetségek tagjai között vannak tábornokok és diplomaták, államhivatalnokok és bírák, egyszóval a királyság hivatalos és nem hivatalos világának vezető személyiségei. A szerb sajtó majdnem egészében ennek az Ausztria- Magyarország ellen irányuló propagandának szolgálatában áll, és nem múlik el nap anélkül, hogy a szerb sajtó ne izgatná olvasóit a monarchia elleni gyűlöletre és megvetésre, avagy pedig olyan merényletekre, amelyek többé-kevésbé nyíltan a szomszéd monarchia integritása és biztonsága ellen irányulnak.

Számos ügynök azzal van elfoglalva, hogy az Ausztria-Magyarország elleni agitációt minden eszközzel elősegítse, hogy a Szerbiával határos osztrák-magyar területek ifjúságát tévútra vezessék. Az összeesküvés szelleme, mely a szerb politizáló köröket eltölti, és amely véres nyomokat hagyott a szerb történelem annáleseiben (történeti évkönyveiben), a legutóbbi balkáni válság óta növekvőben van. Bandák tagjai, akik eddig Macedóniában találtak elfoglaltságot, állottak az osztrák-magyar monarchia ellen irányuló terrorista propaganda rendelkezésére és szolgálatába.

A szerb kormány nem látta szükségét annak, hogy valamiképpen állást foglaljon, és közbelépjen ezen üzelmek dolgában, melyeknek Ausztria-Magyarország évek óta ki van téve. A királyi kormány ilyképpen az 1909. évi március 31-iki ünnepélyes nyilatkozatnak nem tett eleget, és ezzel szembehelyezkedett Európa akaratával és az osztrák-magyar monarchiával szemben vállalt kötelezettségekkel. Az a hosszú türelem, melyet a császári és királyi kormány Szerbia kihívó magatartásával szemben tanúsított, arra volt visszavezetendő, hogy mentnek (sic!) tudta magát minden területi önösségtől, és mert nem adta fel azt a reményt, hogy a szerb kormány végül mégis csak helyesen fogja értékelni az Ausztria- Magyarországgal való barátságot.

A császári és királyi kormány azt hitte, hogy a Szerbia politikai érdekeivel szemben tanúsított jóakaratú magatartás végezetül mégis csak arra fogja késztetni a szerb királyságot, hogy hasonló magatartást tanúsítson. Ausztria-Magyarország remélte a szerbiai politikai eszmék ilyen evolúcióját, különösen abban a pillanatban, amidőn 1912-ben a császári és királyi kormány minden rosszakarattól ment(esen), szabad magatartásával lehetővé tette Szerbiának oly nagyarányú megnagyobbítását.

Az Ausztria-Magyarország részéről a szomszéd állam iránt tanúsított jóakarat azonban nem változtatta meg a királyság eljárásának módját, mert az folytatólag is tűrte a maga területén azt a propagandát, amelynek szomorú következményei ez év június 28-án váltak nyilvánossá az egész világ előtt azon a napon, amikor a monarchia trónörököse és fennkölt neje egy Belgrádban keletkezett összeesküvésnek esett áldozatul.

Az ügyek ilyen helyzete mellett a császári és királyi kormány kényszerítve látta magát arra, hogy Belgrádban újabb sürgős lépést tegyen, és ilyképpen arra bírja a szerb kormányt, hogy vessen véget e mozgalomnak, mely Ausztria-Magyarország biztonságát és integritását veszélyezteti. A császári és királyi kormány meg van győződve arról, hogy amikor e lépést megteszi, teljes összhangban áll az összes civilizált nemzetek érzésével, mely nem engedheti meg, hogy a királygyilkosság fegyverré váljék, amelyet politikai harcban büntetlenül lehessen használni, és nem engedheti meg azt, hogy Európa békéjét szakadatlanul megzavarják oly üzelmek, amelyek Belgrádból indulnak ki.

A mondottak támogatására a császári és királyi kormány a…………..kormány részére dossiert (dossziét) készített, mely felvilágosítással szolgál a szerb propagandáról, és annak a június 28-iki gyilkossággal való összefüggéséről. Hasonló közlés megy a többi szignatárius (aláírásra jogosult) hatalmaknál akkreditált császári és királyi nagykövetekhez is. Excellenciád fel van hatalmazva arra, hogy a külügyminiszter úrnál e távirat másolatát hagyja…”