„De az a lelkesültség, amely a pécsi Nemzeti Színház nézőteréről viharzott… Valahogyan szíven talált, és én éreztem, hogy az a közönség, amely így tud lelkesülni, egészen más, mint a mai színházak nézőterét megtöltő átlagos közönség…”
MTI Fotó: Reprodukció
Előzőleg – szintén az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével – fölelevenítettem a csodálatos Fedák Sári (Sarolta Klára Mária, 1879-1955) bomba sikerű pécsi pünkösdi vendégszereplését 1928-ban.
A darabokról, amelyekben látták a Pécsi Nemzeti Színházban a helyi színházrajongók: egyrészt Lengyel Menyhért: „Antónia” című vígjátéka volt 3 felvonásban, 4 képben, Danis Jenő rendezésében május 27.-én, másrészt pedig Emőd Tamás-Török Rezső: „Borcsa Amerikában” című zenés játéka lett 3 felvonásban (zene Nádor Mihály és Erős Béla, vezényelt G. Nagy Tibor, rendezte Sugár Gyula) május 28.-án és 29.-én.
(Itt kell megjegyeznem, hogy ezek az adatok „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával /1895-1949/” című két kötetes összegzésből származnak. Szerkesztő Futaky Hajna /1927-2011/, megjelent az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában, 1992-ben.)
Előzőleg ismertettem azokat a hírlapi cikkeket, amelyek az itteni vendégszerepléséről szóltak – szintén a „Hetedhét Határ” -ban. De ennek a vendégszereplésnek volt „utóélete” is – amely nagyon érdekes –, ezért nem árt ezeket az eseményeket is fölidéznem a korabeli helyi sajtóból.
Elsőként a liberális „Pécsi Napló” (1892-1944) 1928. június 1.-jei számát veszem sorra, amely „A pécsi színtársulat Fiuméban” címet viseli. „Fodor Oszkár pécsi színigazgató már Fiume – Abbáziában időzik, hogy ott megfelelő módon készítse elő a pécsi színtársulat vendégszereplését, mely vállalkozása ott nagy érdeklődéssel találkozik, ami elsősorban Fedák Sári közreműködésének tudható be, akire nem csak az ottani magyarok, de az olaszok is kíváncsiak. A pécsi színtársulat fiumei vendégszereplése előreláthatólag június végén kezdődik.
Az olasz hatóságok nagy előzékenységgel sietnek igazgatónk segítségére, ezzel is magyar-barát érzelmeiknek kívánnak kifejezést adni. Egyelőre a pécsi színtársulat Nagykanizsán játszik megfelelő eredménnyel, a két Fedák estére a jegyek napokkal előzőleg keltek el, és a közönség lelkesedése mindkét estén nem ismert határt. Nagykanizsáról pénteken reggel már Bajára robog a Zsazsa autója, és este már itt játszik. A jegyek ott is elővételben keltek el.”
(Nádler Róbert fotó)
A „Pécsi Napló” (nem létező) társasági rovatába is illő a következő hír – június 2.-ról, „Ma Pécsett ebédelt Fedák Sári” címmel. „Nagykanizsáról újabb babérral gyarapodva Hispánia autóján ma déli 1 óra előtt érkezett Pécsre Fedák Sári, aki itt Reéh György nyugdíjas tanácsos társaságában a Nádor szálloda éttermében megebédelt, majd két órakor újból autójára ült, és Mohácson át tovább robogott Bajára, ahol ma este már játszott is. Ott is két telt ház vár Zsazsára, aki Bajáról visszatér Budapestre, honnét már csak az olasz turnéra utazik el újból.”
S hogy a másik híres akkori újság, a konkurens konzervatív „Dunántúl” (1911-1949) se maradjon ki a sorból, egy hosszú, érdekes interjúval „rukkolt ki” vele kapcsolatban június 3.-án, a „Színház” rovatban, amely a híres színésznő városunkhoz való ragaszkodását tárta föl – így gazdagítva a helyi színháztörténetet…
„Pécs közönsége barátom, testvérem nekem” volt a cím, „— mondotta Fedák Sári, aki szívesen jön Pécsre, kizárólag jótékony célból” lett az alcím. „Pécs, június 2. — Azoknak, akik túlságosan messze élnek Pécstől, csupán ennyi vagyunk: Város a Mecsek alján. Akik érzik a patrícius-város merész és büszke felívelését a csonka ország déli horizontján, azok utána sóhajtják: A magyar Heidelberg…
De, akik egyszer már jól szembenézték ezt a várost, azok tudják: Hideg, nehezen mozduló arc, nyugodt szkeptikus szem, hűvös, tartózkodó, századokon keresztül konzervativizmusra nevelt értelem, egyetlen felesleges szó, egyetlen felesleges gesztus és egyetlen felesleges lelkesülés: A nagy magyar vidéki városok tarka csoportjában ez Pécs arculata. És ez Pécs közönsége.
Piros Pünkösd vasárnapján mintha mindez váratlanul megváltozott volna. A tartózkodóan és szkeptikusan hűvös magyar Heidelberg közönsége három napon keresztül zsúfolásig megtöltötte a pécsi Nemzeti Színház (sic!) nézőterét, ahol példátlanul forró estéken lelkesen és önfeledten tapsolt, lelkesedett és ünnepelt egy vendégszereplő művésznőt.
Nemrég történt, hogy ugyanennek a színháznak a pénztáránál vissza kellett váltania jegyét annak a huszonegynéhány érdeklődőnek, akik arra szánták magukat, hogy megtekintsenek egy állítólag rossz darabot. Ugyanez a tartózkodóan hűvös és szkeptikusan rideg közönség három felejthetetlenül forró estén, dübörgő tapsorkán közepette ünnepelte a magyar színjátszás csodálatos csillagát, Fedák Sárit.
(Forrás: Parti Galéria)
Azok hosszú sora után, akik a múltban hiába kopogtattak a pécsi szívekben, most már nem nehéz feladat megállapítani: A titkos ajtót csak annak a ragyogó tehetségű művésznek sikerülhetett felpattantania, akit a magyar horizont alatt egyetlen szóval jelöl meg a népszerűség: Zsazsa. Neki kellett jönnie, hogy elsimuljanak a ráncok egy fáradt város arcáról.
A búcsúzás pillanatában konvencionális szavak helyett túláradó szeretettel és azzal a rajongással beszél a ’Dunántúl’ munkatársa előtt a pécsi közönségről, amellyel ez a város ünnepelte őt három felejthetetlenül forró estén keresztül. Ezeket mondja: — Pécs városától el vagyok ragadtatva. Éreztem, hogy minden perccel, minden nappal, amelyet itt töltök, több, kedvesebb és szorosabb kapocs fűz ehhez a városhoz. Ez magyar város, kultúr város, és egész őszintén kijelenthetem, hogy életem legszebb emléke az a három nap, amelyet most Pécsett töltöttem.
Ilyen kedves közönséget nem láttam. Lelkesedni tudnak az emberek másutt is. De az a lelkesültség, amely a pécsi Nemzeti Színház nézőteréről viharzott, az egészen más volt. Valahogyan szíven talált, és én éreztem, hogy az a közönség, amely így tud lelkesülni, egészen más, mint a mai színházak nézőterét megtöltő átlagos közönség.
A lelkesültség ilyen felviharzását csak azzal a százados kulturáltsággal tudom megmagyarázni, amely egészen egyedülálló lelkiséget termelt ki ebben a városban. Ha nekem is szólt ez az ünneplés, mégse értem, a művészi szépért lelkesült itt a közönség olyan önfeledt, szinte mámoros odaadással, hogy még most sem tudok erőt venni meghatott csodálkozásomon.
Itt a lelkek legmélyén még őrzik azokat a nemes tradíciókat, amelyek talajában minden nyomorúság között is százszor fog szárba szökkenni, és virágba bomlani a magyar művészet. Ezért tartozom elsősorban leróhatatlan hálával a pécsi közönségnek. Hálával és szeretettel gondolok a pécsi színtársulat összes tagjaira is, el kell ismernem, hogy egy valóban pompás együttes biztosította a vendégszereplésem sikerét…
Felejthetetlen emlékekkel távozom, és azzal az érzéssel, hogy valami módon le kell rónom hálámat a legdrágább és legintelligensebb vidéki közönség előtt… Pécs közönsége barátom, testvérem nekem… A művésznő egy pillanatig elhallgat, aztán egy kedves ötlet melegsége suhan át az arcán: — Nagyon szívesen visszajövök, — folytatja — egy újabb szereplésre … és hogy hálámnak ilyen formában is kifejezést adjak, ennek minden bevétele Pécsett kell, hogy maradjon, jótékony egyesületei számára …
Valósággal meghatódik, amikor elmondja még: — Reéh Gyuri beszélte, hogy pécsi rajongóim között volt egy tízéves kis leányka is, Schwarcz Thea, aki halálos betegen feküdt, amikor Pécsre érkeztem. Minden áron látni akart, de a Halál gyorsabban járt, mint én … Már csak dedikált fényképem kerülhetett hozzá Reéh Gyuri útján. A fénykép és a kis Thea most együtt pihennek a koporsóban …
Aztán felporzik a hatalmas autó, és a népszerű Zsazsa, aki nagykanizsai hatalmas sikere után pénteken délután Pécsett át Bajára robogott, itt hagyta a színes forró esték emlékét és egy kedves ígéretet. A sárga autóból, mint egy bájos mezei virág integetett a pécsieknek a felejthetetlen, kedves Zsazsa.”
Bizony, ezért érdemes mindig kutatni, utána meg közzétenni a helyi sajtó-híreket! Nemcsak a felejthetetlen művésznő lelki világát, hanem a pécsi színházbarátok művészet- és egyéniség-szeretetét is tanúsítja, egyben közvetíti a múltból a mába mindenkinek…
Végezetül egy hír-ismétléssel zárom a részt, amelyet már közöltem előzőleg, de akkor a „Pécsi Napló” – ból, most pedig a „Dunántúl” június 1.-jei számából, „Fedák Sári rögtönzése” címmel. „A feledhetetlenül szép pünkösdi Fedák napok érdekes eseménye volt, amidőn kedden este a bájos Borcsa Amerikában című revüben Fedák Sári önkéntelenül is kedves reklámmal szolgáltatott az országszerte kedvelt és szívesen használt Radium fürdőszappannak, amely köztudomás szerint a jóhírű pécsi Schützer szappangyár készítménye.
Amerikába készül és nekilát, hogy annak rendje és módja szerint megtisztálkodjék, amikor partnerének, Vértes Lajosnak gúnyos megjegyzésére azzal vág vissza ’Nem értesz te ehhez Pesta, pedig tudnod kéne, hogy a legkényesebb úri dámák is Schützer-féle Radium szappannal mosakodnak.’ — Zúgó tapssal felelt a közönség a kitűnő művésznő rögtönzésére.”
Szóljon hozzá!