Geresd szülötte


Geresdlakon éppen 100 évvel ezelőtt született Koffán Károly (Geresd, 1909. X. 17. – Bp., 1985. XI. 9.) festő, grafikus, bábművész, ornitológus és fotóművész, polihisztor. A Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, érdemes művész (1981). Igazi ezermester volt, aki minden tárgyban felfedezte a csak neki szóló üzenetet. Puritán, szigorú, igényes és meglehetősen magának való művészember. Pogány Ödön Gábor szerint „elmélyülten gondolkodó elme, éles szemű megfigyelő, hangulatokra érzékeny kedély, lélektani rejtélyekkel vesződő intellektus”.
A magyar képzőművészet jelentős alakjának tiszteletére korabeli dokumentumokból életmű-kiállítás és válogatás látható híres emberekről készült portréiból, madárfotóiból, valamint „Kezek” című grafikai anyagából. Mindhárom kiállítás 2009. november 30-ig tekinthető meg, naponta 8-16 óra között, előzetes bejelentkezés alapján a 69/349-101-es és a 06-30/90-288-98-as telefonszámokon. A kiállítás különlegesség, az eredeti munkák erre a centenáriumi alkalomra a Magyar Nemzeti Galériából és a Magyar Fotográfiai Múzeum kecskeméti gyűjteményéből lettek kölcsön kérve.
Az újonnan felújított régi magtárból lett Koffán Galéria avatója 2009. október 17-én volt Geresdlakon. (Geresd szülöttéről egy későbbi számunkban írunk bővebben.)

Szóljon hozzá!