Amikor reggel arra ébredek,
hogy szép cicám a gravitációt
meghazudtolva, önnön testét
ívbe hajlítva szinte száll, mintegy
átrepül a szobán, zöld szemeiben
izzik a fény, már tudom, most az
ősi vadászösztön dolgozik benne.
Csak azt nem látom, még innen a
teljes felébredésen, mi vágya
tárgya, amely nyugodni nem hagyja?
Még nem is reggel van, éppen csak
hajnali négy óra múlt pár perccel
még csendes a ház és a város. Lent a
parkban madarak hangolnak, az égen
ma is dús felhők úsznak, akárcsak tegnap.
Cicó lassan megnyugszik, vagy elfárad
(nála ezt soha nem lehet tudni). Már
kapott enni, inni, az alomból kidobtam
a kakit, most próbálok egyezséget kötni vele,
hogy hagyjon még aludni kicsit. Ő már egy
ideje az égen szálló repülőket figyeli,
remélem, azokat nem akarja majd elkapni.
Látom már, nincs itt semmi különös, csak egy
átlagos reggelre ébredtünk: szép cicám
és én, lassan nekiindulunk a napnak.
Lassan megvirrad egészen. Jó reggelt! –
mondom a varjaknak, és visszafekszem.
- június 4.
Szóljon hozzá!