„…Hatodikán megnyílik az Állami Áruház, és azután megkezdi munkáját a szocialista kereskedelem legerősebb pécsi bázisa…”
Ha a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Baranya Megyei Szervezete lapja, a „Dunántúli Napló” (1948-1990) 1949. december eleji számait föllapozzuk, a Sztálint, az 1949-es alkotmányt, az első ötéves tervet, és összefoglalva a Rákosi-kort ájultan dicsőítő cikk-halmaz mellett megtaláljuk – az akkori kor szellemében – a pécsi Állami Áruház megnyitásának tudósításait is. Ezeket teszem közzé most – az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével.
Elsőként a december 3.-i számban írnak róla a hónapban, mégpedig „Felkészülve várja az Állami Áruház a keddi megnyitást” cím alatt. „Még meg sem nyílt, de máris nagy népszerűségnek örvend az Állami Áruház. Állandóan nagy sokaság nézegeti az ízléses kirakatokat. Az emberek be-be kukucskálnak a bejárati ajtókon, és gyönyörködnek a belülről is neonfénnyel kivilágított üzlethelyiségben.
Látszólag minden készen van a megnyitásra, de az Állami Áruház vezetői úgy döntöttek, hogy csak akkor kezdik meg az árusítást, amikor már minden árucikk a helyén van, minden elárusítót betanítottak, hogy a megnyitás pillanatától zökkenésmentesen menjen a kiszolgálás.
Sebők (Imre) elvtárs, a helyettes vállalatvezető elmondta, hogy a tegnapi üzemgyűlésükön az áruház dolgozói milyen lelkesen beszéltek a munkájukról. Vannak itt — szép számmal — üzemi munkások, akik azelőtt gyárakban dolgoztak, és most az állami kereskedelem vonalára kerültek át.
Váczi Ibolya a Magasépítőnél volt segédmunkás, itt pedig az áruházi eladónő általános szakismereteit tanulja. Rétaljai Dezsőné Zsolnayban volt segédmunkás, majd a villanytelepen dolgozott, most a csomagoláshoz került. — Máris megszerettem az új munkahelyemet — mondja —, mert látom azt, hogy itt is olyan szocialista munkaszellem alakult ki, mint az üzemekben, és itt is új értelmet kap a munkás és a munka közötti viszony. Szalontai Istvánné Budapesten az óragyárban dolgozott, mint szakmunkás, de régebben hat évig egy nagy bőrdíszműves üzletben volt alkalmazott, és itt majd ezt az osztályt fogja vezetni.
A felsorolást nem is kell folytatnunk, mert az elárusítók között egyre jobban tudatosítják, egyre jobban világos lesz, hogy ez az áruház a dolgozóké, és ennek az áruháznak az igazi gazdája az a dolgozó, aki bejön oda vásárolni. Hatodikán megnyílik az Állami Áruház, és azután megkezdi munkáját a szocialista kereskedelem legerősebb pécsi bázisa.”
A december 6.-i számban már az ún. próba-vásárlásról esett szó „Próbaárusítást rendezett az Állami Áruház” címen. „Hétfőn délután négy órakor felragyogott az Állami Áruház valamennyi neonja, — nagyon helyesen — kipróbálta az alkalmazottakat, hogy majd annál kevesebb hiba legyen, amikor megindul az árusítás.
A vezetőség, a tisztviselők voltak most a vevők, és minden úgy ment, mintha komoly ’pénzre’ vásároltak volna. — Szolgálhatok még valamivel? — Igen, kérek még négy méter ruhaanyagot, abból a sötétszürkéből. Most mindenki nagy tételben vásárol, mert a pénztárnál fizetés nélkül is leblokkolják. Mi is vettünk 38,31 forintért egy kereken járó szélmalmot, és megpróbálkoztuk fizetés nélkül elhozni, a csomagolónál lefüleltek.
Különben komoly hibák csak a csomagolónál mutatkoztak, mert ott torlódott az áru, és várakozni kellett. Az eladók is csináltak hibát a ’premier’ első izgalmában, de ettől eltekintve, zavartalanul ment a kiszolgálás.
A próbavásárlás után az árukat visszavitték a helyére, és üzemi röpgyűlésre jöttek össze a dolgozók. Budapestről a betanításra leérkezett elvtársak kiértékelték a próbaárusítás eredményeit, és rámutattak a hibák kijavításának a módjára. A tegnap esti főpróba után ma már egész nap zavartalanul árusít a pécsi Állami Áruház.”
Egy nappal később, december 7.-én már a megnyitás tapasztalatait összegezte a „Több, mint kétszázezer forintos forgalmat ért el megnyitása napján a pécsi Állami Áruház” címmel. „Nagy tömeg gyűlt össze hétfőn délelőtt a Széchenyi téren és a Kossuth Lajos utcában az Állami Áruház megnyitására. A hangszórókon át felhangzottak a Himnusz hangjai, majd a Magyar Dolgozók Pártja nevében Csizmadia Ferenc elvtárs mondott avatóbeszédet. — Ez az áruház is döntő bizonyítéka annak — mondotta többek között, hogy haladunk egy új társadalmi rend, a szocializmus felé.
(Forrás: Régi Pécs)
A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetének központi kiküldöttje, Szász Ferencné arról beszélt, az ötéves terv során vidéken még tizenöt ilyen gyönyörű Állami Áruház nyílik. Eltűnik a főváros és a vidék kereskedelme közötti különbség — mondotta —. Vidéken is olyan minőséget lehet kapni, mint a fővárosunkban, ugyanolyan pompás kiállítású üzletekben.
Ezután Sebők Imre elvtárs, vállalatvezető helyettes átadta az áruházat a város dolgozóinak, akiknek nevében Krancz Pál elvtárs, polgármester beszélt: — Az áruház dolgozóinak a feladata, hogy a vásárlóközönség érezze: a saját áruházában van. Ez az áruház egyben jelentse az életszínvonal állandó emelkedését — mondotta beszédében Krancz elvtárs.
Végül az áruház egyik dolgozója tett ígéretet, hogy jó munkával veszik ki részüket a szocializmus építéséből. Az ünnepség után felcsendült az internacionálé, majd felragyogtak a neoncsövek, halkan duruzsolni kezdett a szellőztető készülék, és kitárultak az áruház ajtói.
Pécsett még példátlan áradat indult meg az áruház felé. A megnyítás után négy perccel már le kellett zárni a bejárati ajtókat, mert megtelt az áruház, de másrészt azért is nagyon jó volt ez az ajtólezárás, mert a megnyitáskor keletkező tumultust az alvilág még itt lézengő alakjai, a zsebmetszők is igyekeztek kihasználni, és pár perc alatt több száz forintot szedtek össze, de a tömegben elrejtőzött polgári ruhás nyomozók perceken belül lefogták a zsebtolvajokat, és az ellopott pénz utolsó fillérekig megkerült.
Egész délelőtt sort álltak a vásárlók, és nem fogyott a tömeg, de csodák csodája, nem fogyott el az áru sem, mert az Állami Áruház szinte kifogyhatatlan áruraktárral rendelkezik, és mindent lehet kapni. Az Állami Áruház vezetősége ezúton közli a vásárlókkal, hogy nincs semmi ok a tömegrohamra, mert minden van, és minden lesz az áruházban.
Az elárusítók is jól kiállták a ’tűzpróbát’, az esetleges hibákra a vezetőség az üzemi hangszórón hívta fel a figyelmet. Az Állami Áruház már az első eladási napon több mint 200 ezer forintos forgalmat bonyolított le.”
Ha emlékeinkben kutakodunk, nem sokat kell gondolkodnunk, ugyanis a kor egyik jelentős siker-filmje, a Gertler Viktor rendezte (operatőr Forgács Ottó, zene Kerekes János), a fővárosi Úttörő Áruházban forgatott 1953-as „Állami Áruház” jut eszünkbe egyből, olyan nagy színészek főszereplésével, mint Gábor Miklós, Latabár Kálmán, Petress Zsuzsa, Feleki (Feleky) Kamill. (Hogy az epizód- szerepekben tündöklő Horváth Tivadarról, Turay Idáról, Mányai Lajosról, Mezey Máriáról, Gózon Gyuláról, Peti Sándorról, Tőkés Annáról, Bárdy Györgyről, Szendrő Józsefről, Fónay Mártáról, Pethes Sándorról és társaikról már ne is beszéljünk.)
A pécsi sajtóban szintén hasonló szellem uralkodott, mint az akkori kor összes sajtó-orgánumában, filmhíradójában, rádió-tudósításában…
Az avatás előtti és utáni sajtó-tudósítást a lap december 11.-i írásával zárom, amely a „Dolgozók írják,” akkoriban nagyon „fölkapott,” a korszak „kritikájának” hangot adó rovatában látott napvilágot, „Az Állami Áruház dolgozóihoz” címmel.
„Pécsi állami áruházunk újabb munkaterület a dolgozók számára. Itt is, mint minden más munkahelyen elsőrendű fontosságú az, hogy a dolgozók szívvel-lélekkel végezzék munkájukat, átérezzék azt, hogy a szocialista kereskedelem szolgálatában ők is a szocializmust szolgálják.
Annyi szakképzett embert, amennyi az áruházba kellett volna, Pécsen nem találhattunk, de nem is a szakképzettség volt a döntő szempont, hanem az oda került dolgozók öntudata és lelkiismeretessége. A szakmai tudást elsajátíthatják azoktól, akik azt már megtanulták. Ezért viszont igen fontos, hogy a szakképzettebb alkalmazottak tanítsák az új kartársakat.
Néhány helyes lépés már történt az Állami Áruházban a dolgozók egységének a megteremtésére, többek között a dolgozók egymás közti tegeződése, ami közelebb hozza őket egymáshoz. Ennek azonban nem szabad a munkafegyelem lazulásához vezetnie. Az, hogy az áruházban nincs olyan ’főnök’, mint a tőkések idejében volt, egy dolgozót se csábítson hanyagságra.
Ez alatt természetesen elsősorban a munkát értjük, de a dolgozókat kiszolgáló elárusítóktól megköveteljük azt is, hogy saját külsejüket rendben tartsák, tisztán és jó kedvvel végezzék a kiszolgálást, hogy a vevő ne bosszankodjék, hanem a kitűnő áruk mellett a kiszolgálással is elégedetten távozhasson.
Mindennek érdekében az áruház dolgozóinak legjobb tudásukat kell latba vetniük, hogy az Állami Áruház méltó módon hirdethesse ezen a téren is a dolgozók nagy győzelmét. Szegedi József, a SZOT megyei bizottságának tagja.”
Szóljon hozzá!