Az igazán nagy film ismérve nem az, hogy a vetítés után hosszú tapsot kap, hanem az, hogy napokkal, hetekkel később is gondolkodásra készteti a nézőt. A CineFest történetének legjobb alkotásai ilyen filmek voltak. Nem a pillanatnyi sikerre építettek, hanem maradandó élményt nyújtottak. A fesztivál évről évre azt bizonyítja, hogy a mozi ma is képes tükröt tartani a társadalomnak, miközben megőrzi a művészet szabadságát.
Maria Schrader I’m Your Man című filmje különösen időszerű kérdést vet fel: helyettesítheti-e a mesterséges intelligencia az emberi kapcsolatokat? A történet első pillantásra romantikus vígjátéknak tűnik, valójában azonban komoly filozófiai gondolatokat fogalmaz meg az emberi érzelmekről, a magányról és a szeretet természetéről. Nem véletlen, hogy a film a CineFest közönségére is mély benyomást tett.
Chema García Ibarra The Sacred Spirit című alkotása egészen sajátos filmes világot teremt. A humor, az abszurd és a társadalomkritika különleges elegye jellemzi. A rendező úgy beszél az emberi hiszékenységről és a közösségek működéséről, hogy közben egyetlen pillanatra sem válik didaktikussá.
Stephan Komandarev Blaga’s Lessons című filmje a mai Európa egyik fájdalmas társadalmi problémáját dolgozza fel. Egy idős asszony történetén keresztül mutatja meg, milyen könnyen válhat kiszolgáltatottá az ember. A film ereje a hitelességben rejlik; nincs benne felesleges pátosz, mégis mélyen megrendítő.
Thomas Cailley The Animal Kingdom című alkotása a fantasy és a családi dráma különleges ötvözete. A látványos képi világ mögött valójában az elfogadásról, a másságról és a családi összetartozásról szóló történet bontakozik ki. Ritka az olyan film, amely egyszerre képes elgondolkodtatni és szórakoztatni.
Sean Wang Dìdi című filmje a felnőtté válás örök témáját dolgozza fel. A kamaszkor bizonytalanságai, az első csalódások és az identitás keresése hitelesen jelenik meg a vásznon. A rendező nem akar többet mondani, mint amennyit a történet megkíván, éppen ezért válik a film szerethetővé.
The President’s Cake különleges színfoltja volt a fesztiválnak. Az iraki történet egyszerre groteszk és megható. Egy hétköznapi eseményen keresztül mutatja meg a diktatúrák abszurditását és azt, hogy az emberi méltóság a legnehezebb körülmények között is megőrizhető.
Salomé Jashi Taming the Garden című dokumentumfilmje azt bizonyítja, hogy a valóság sokszor izgalmasabb, mint a fikció. A film szinte költői képekben beszél a hatalomról, a természetről és az ember birtoklási vágyáról. Különleges vizuális élményt nyújt.
Mia Hansen-Løve Father of My Children című alkotása finom érzékenységgel mutatja be egy filmproducer életét és családját. Ritkán látható ilyen őszinte alkotás a filmkészítés örömeiről és tragédiáiról.
Shirin Neshat Women Without Men című filmje egyszerre politikai állásfoglalás és költői látomás. Az iráni nők sorsán keresztül beszél az emberi szabadság egyetemes értékéről. Erőteljes képei hosszú időre megmaradnak az emlékezetben.
A January című balti alkotás hiteles korrajzot ad egy történelmi korszakról. A személyes sors és a történelem találkozása mindig izgalmas filmes alapanyag, s a rendező ezt kiváló érzékkel használja ki.
The Arctic Convoy a második világháború kevéssé ismert fejezetét dolgozza fel. A látványos jelenetek mellett elsősorban az emberi helytállásról és az önfeláldozásról szól. Történelmi filmként is figyelemre méltó.
A felsorolásból nem maradhat ki Nemes Jeles László Oscar-díjas mesterműve, a Saul fia sem. Bár nem a CineFesten mutatkozott be, miskolci vetítése a fesztivál egyik legfontosabb filmes eseménye volt. A holokauszt ábrázolásának új filmes nyelvet teremtett, és méltán vált a magyar filmtörténet egyik legnagyobb alkotásává.
A CineFest történetében természetesen számos más kiváló film is helyet érdemelne. Egy ilyen válogatás óhatatlanul szubjektív, hiszen minden néző más alkotást visz magával emlékeiben. Egy azonban bizonyos: a miskolci fesztivál mindig nyitott volt az új filmes gondolkodásra, a bátor alkotói kísérletekre és az emberközpontú történetekre.
Az elmúlt több mint két évtized során Miskolc neve összeforrt a minőségi filmművészettel. A fesztivál rangját nem a vörös szőnyeg hossza, nem a villanó vakuk száma és nem a sztárok jelenléte adja, hanem az a következetes szakmai munka, amely évről évre a világ legjobb kortárs filmjeit hozza el a magyar közönségnek.
A CineFest mára nem csupán filmfesztivál, hanem kulturális műhely. Olyan hely, ahol a rendezők, a kritikusok és a nézők közösen gondolkodhatnak a filmművészet jelenéről és jövőjéről. Ez adja a fesztivál valódi értékét.
A huszonöt film áttekintése után egyetlen következtetés vonható le: a jó film nem ismer országhatárokat. A kiváló alkotások ugyanazokat az emberi érzéseket szólítják meg, legyenek akár norvég, japán, kínai, grúz, dán vagy magyar művek. Éppen ez a CineFest legnagyobb érdeme: évről évre bebizonyítja, hogy a filmművészet a kultúrák közötti párbeszéd egyik legfontosabb nyelve.
Ezért a CineFest nem csupán Miskolc büszkesége, hanem a magyar kulturális élet egyik legjelentősebb nemzetközi fóruma is. Aki egyszer részese volt ennek a fesztiválnak, megérti, hogy itt nem egyszerűen filmeket vetítenek. Itt a világ különböző tájairól érkező történetek találkoznak egymással – és velünk, nézőkkel. Talán éppen ez a CineFest maradandó üzenete: a jó film képes összekötni embereket, nemzeteket és kultúrákat, miközben újra meg újra emlékeztet bennünket közös emberi értékeinkre.
Szóljon hozzá!