1526 figurás Mohács 500 terepasztal is látható lesz a ma délután nyíló Schenk-kiállításon Pécsett.
Idén ötven éve, hogy egy álom valóra vált: Schenk Károly szerszámkészítő fejébe vette, hogy saját gyermekjátékok gyártásával szerez örömet a legkisebbeknek. Nem csak egyszerűen lemásolta a német Playmobil-figurákat, hanem egyedi kiegészítőkkel a magyar történelem szereplőivé formálta őket. A 1970-es évek végétől így játszhattak a gyerekek több mint két évtizeden át magyar huszárokkal vagy éppen Hunyadi Mátyás Fekete seregével. Történelmi hősök, hosszú délutánok, hatalmas csaták és végtelen fantázia.
A jubileum alkalmából a Janus Pannonius Múzeum szakemberei sem maradtak tétlenek, lelkes magángyűjtők bevonásával és közreműködésével a történet Pécsen folytatódik. A Játékkatonák színes világa – 50 éves a Schenk Károly-féle „mini emberke” című időszaki kiállítással a készítőnek és ikonikus játékának állítanak emléket. A különböző figurák és felszerelések mellett látványos diorámák keltik életre a mohácsi csatát, Mátyás király Budáját és a vadnyugat világát.
Azoknak, akik egykor Schenk-figurákkal játszottak. Azoknak, akik most mutatják meg gyermekeiknek, mivel telt az ő gyerekkoruk. És mindenkinek, aki kíváncsi arra, hogyan találkozik a játék, a történelem és a múzeumi szakértelem. Játék a város szívében. Történelem, ahogyan azt egy múzeum meséli el.

A megnyitó időpontja és helyszíne:
2026. augusztus 18. (kedd) 17:00
Janus Pannonius Múzeum SZ12 földszinti időszaki kiállítótér (Pécs, Széchenyi tér 12.)
A kiállított gyűjteményi anyagot biztosították:
Csörgő István, Drabik Zsolt, Kozma Tibor, Papucs András, Rácz Tamás, Ránky Dezső, Rozsnyai Gábor, Simon Béla
A kiállítás megvalósításában közreműködtek:
Janus Pannonius Múzeum
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
JPM Mohács500 kutatócsoport
Pazirik Informatikai Kft.
Lovagvár Építőjáték
Tatabányai Múzeum
Támogatók:
JPM Mohács500
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Pazirik Informatikai Kft.
JAF Holz Ungarn Kft.
Schnaider Polymetall Kft.

Szóljon hozzá!