Állami elismeréseket és kitüntetéseket adott át Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön az Országházban. Az ünnepség a történelmi zászlók bevonulásával kezdődött, majd felcsendült a Himnusz a Szent Efrém Férfikar előadásában.
A magyar emberek tudásának, kitartásának és bölcsességének köszönhetjük, hogy bő ezer év után is itt vagyunk – mondta Baka András köztársasági elnök köszöntő beszédében. Hozzátette: az országot ma is sokak tudása, kitartó munkája és tehetsége viszi előre, és közülük köszöntik ma azokat, akiknek kiemelkedő teljesítményét állami kitüntetéssel ismerik el. Az államfő kiemelte, ez az alkalom nem a politikáról szól: nem politikai oldalról, világnézetek vagy meggyőződések mentén ismerik el az embereket, hanem annak mentén, hogy mit alkotott, mit fedezett fel, mit tanított, mit gyógyított meg, milyen közösséget épített, milyen tudást adott tovább.

A díjazottak:
A Magyar Érdemrend nagykeresztje, polgári tagozat
- Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – több évtizedes művészi munkásságáért.
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal, polgári tagozat
- Pongor Ildikó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Balett próba- és gyakorlatvezető balettmestere – balettmesteri munkájáért.
- Rainer M. János Széchenyi-díjas történész, az MTA rendes tagja, az 1956-os Intézet Alapítvány kuratóriumának elnöke – az 1956-os forradalom és a kommunista diktatúra időszakának feltárásáért.
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje, polgári tagozat
- Balázs Mihály építész, a BME professor emeritusa – építészeti életművéért és négy évtizedes oktatói munkájáért.
- Berczeli Tibor villamosmérnök, a BME professor emeritusa – a mikrohullámú távközlés területén elért kutatói és fejlesztői eredményeiért.
- Fülöp Botond ügyvéd – a jogállamiság és a közbizalom erősítése iránt elkötelezett tevékenységéért és közéleti szerepvállalásáért.
- Halmai Gábor alkotmányjogász, az ELTE professor emeritusa – tudományos és oktatói munkájáért, valamint a Fundamentum alapító főszerkesztőjeként végzett tevékenységéért.
- Kiss György jogtudós, az MTA rendes tagja – a magánjog, a munkajog és az összehasonlító közszolgálati jog területén végzett kutatásaiért. A kitüntetést egy későbbi időpontban veszi át.
- Kovács Imre szociológus, az MTA levelező tagja – a politikai és gazdasági elitek, valamint a magyar vidéki társadalom változásainak kutatásáért.
(Forrás: MTI)

Szóljon hozzá!