Faludy György halálának huszadik évfordulójára
húsz éve, hogy elhunyt Faludy György. A költőre, íróra és műfordítóra emlékezve az életmű mellett a vele készített beszélgetésemet is szeretném felidézni. Egy interjú jelentőségét olykor az idő mutatja meg igazán: a kérdés és a válasz megmarad, miközben a beszélgetőtárs már nincs közöttünk. Faludy 1910. szeptember 22-én született Budapesten. Európa több egyetemén tanult, majd pályájának korai sikerét az 1937-ben megjelent Villon-átköltések hozták meg. Ezekben a középkori francia költő világát saját hangjával és korának tapasztalataival kapcsolta össze. Munkája vitákat váltott ki, de olvasók nemzedékeihez vitte közel Villont.
Életútján a huszadik század történelmének súlyos fordulatai hagytak nyomot. Franciaország, Marokkó és az Egyesült Államok után 1946-ban hazatért. 1950-ben koholt vádakkal letartóztatták; a recski fogságból 1953-ban szabadult. Az 1956-os forradalom leverése után ismét emigráció következett. Anglia, Itália és Málta után Torontóban telepedett le, majd 1989-ben végleg hazatért. 1994-ben Kossuth-díjat kapott.
Pályáját felidézve számomra az a kérdés a legfontosabb, miként őrizheti meg az ember a gondolkodás szabadságát. Faludy műveit ebből a nézőpontból is érdemes olvasni: a történelmi tapasztalat, a műveltség, a szerelem és a személyes szabadság újra meg újra találkozik bennük.
Könyvek, amelyekhez érdemes visszatérnünk
Az alábbi válogatás az életmű több korszakát és műfaját mutatja be.
François Villon balladái (1937)
A pályát meghatározó átköltések; Villon és Faludy költői hangjának találkozása.
A pompeji strázsán (1938)
Első saját verseskötete.
Őszi harmat után (1947)
A korai pálya és az első emigráció időszakának fontos verseskötete.
Emlékkönyv a rőt Bizáncról (1961)
Londonban kiadott versválogatás.
Pokolbeli víg napjaim (Angolul 1962; magyar szamizdatként 1987, hazai kiadásban 1989)
Önéletrajzi prózájának alapműve: emigráció, hazatérés, üldöztetés és fogság.
Levelek az utókorhoz (1975)
Torontóban megjelent verseskötet, már címében is a későbbi olvasókat szólítja meg.
Börtönversek (1983; magyarországi kiadás: 1989)
A fogság tapasztalatát megőrző költészet.
Test és lélek (1988)
Nagyszabású műfordítás-gyűjtemény, a világlíra 1400 darabjával.
200 szonett (1990)
A kötött versforma iránti elkötelezettségének fontos kötete.
Pokolbeli napjaim után (2000)
Önéletrajzi visszatekintésének folytatása.
A század vallomásai (2003)
Válogatott versek az 1933–2003 közötti időszakból.
A Pokolbeli víg napjaim különösen alkalmas arra, hogy az olvasó belépjen Faludy világába. A történelmi eseményeket egy személyes sorson keresztül mutatja meg. Önéletrajzi irodalomként olvasva az elbeszélő hangja és az emlékezés módja is figyelmet érdemel.
Versek az emlékezéshez
Óda a magyar nyelvhez. Az idegenben élő költő számára az anyanyelv kapcsolatot teremt az otthonnal és az elődökkel. A versben a nyelvhez való ragaszkodás személyes vallomássá válik.
Tanuld meg ezt a versemet. A költemény az emlékezetben megőrzött vers erejéről beszél, miközben egy pusztulással fenyegető jövőt idéz fel. A megszólítás mögött az a vágy is ott van, hogy a költő hangja akkor is elérje az olvasót, amikor szerzője már nem él.
Honvágy. A szülőföld tájai a személyes önazonosság részeként jelennek meg. A távolság nem szünteti meg a kötődést: az ország képe a költőben él tovább. A válogatást a Börtönversek darabjai, köztük a Kihallgatás és a Zsuzsának a tömlöcből egészíthetik ki. Ezeket a fogság költészetének összefüggésében érdemes újraolvasni.
Beszélgetésem Faludy Györggyel
Interjúm a Hetedhéthatárban A szép vers egy életen át elkísér címmel olvasható; az online közlés dátuma 1999. március 19. A találkozásra Szent István körúti lakásában, a Valentin-csokor átadásához kapcsolódva került sor. Könyvekkel körülvéve beszélgettünk a dolgozószobájában.
Az alábbiak a beszélgetés tartalmi összefoglalását adják, egy rövid, szó szerinti idézettel; nem a teljes interjú újraközlése.
A virágcsokorról kérdezve az ünnepélyes köszöntésben megnyilvánuló szeretetet emelte ki. Készülő könyvéről elmondta: az 1953 és 1956 közötti évekkel, valamint az emigráció tevékenységével foglalkozik. Fontosnak tartotta felidézni, hogyan segítették külföldi írók a magyar forradalom emlékének fennmaradását.
Arra is megkértem, fogalmazza meg, mit tekint szép versnek. Válaszának egyik mondata különösen illik a mostani évfordulóhoz:
„Én szép versnek azt tartom, amelyik az életen át elkísér bennünket”
A megjegyezhető, belső élménnyé váló költészet mellett érvelt. Beszélgetésünk végén a Hetedhéthatár olvasóinak üzent: örömmel fogadta, hogy egy korábbi képeslapja ösztönzést adott a lap elindításához, és hosszú életet kívánt az újságnak. Húsz év távlatából ez a beszélgetés is arra figyelmeztet, hogy a költészet az olvasóban folytatódik. Egy könyv újra kézbe vehető, egy vers megtanulható, egy régi válasz új jelentést kaphat. Faludy Györgyre emlékezve ezért az olvasáshoz szeretnék visszatérni: azokhoz a művekhez, amelyekben ma is megszólalhat számunkra.
Szóljon hozzá!