A havasalföldi oláh-románok a törököket 1420-ban átengedték. A szászok és a székelyek területük védelmekor vereséget szenvedtek a törököktől, akik Brassót és környékét elpusztították.
Zsigmond király (1387-1437) több csatát is vívott a törökökkel, de legyőzni őket végleg nem tudta, mert az oláh-románok a törököket segítették. A hosszantartó háborúskodás miatt megrendült az állami és a társadalmi rend, a jobbágyság nagyon elszegényedett. Elégedetlenségük fokozódott, mert még érvényben volt Nagy Lajosnak a jobbágyokat földesuraik bíráskodása alá helyező törvénye. Helyzetük ellenállást váltott ki mindhárom nemzetségben, mely 1437-ben, Budai Nagy Antal parasztvezérrel az élén felkelésben tört ki. Zsigmond ez év szeptemberében közös országgyűlést hívott össze Kápolnára, ahol kimondták a 3 nemzet testvéri unióját. Egymás kölcsönös védelmére kötelezték magukat – a király kivételével mindenki ellenében. Szükség is volt a közös védelemre, mert a török támadások egyre gyakoribbá váltak.
A török elleni harcok vezetője Hunyadi János – akit az oláh-románok Szibinyáni Jánk-nak neveztek, mert szerintük „Oláhországban” született, 1387 körül. Számos győztes csatát vívott a törökökkel, melyek közül kiemelkedik 1456. július 21-22., Nándorfehérvár megvédése. Sikerei nagyban hozzájárultak a török birodalom gyengüléséhez.
Fia, a kolozsvári születésű Mátyás király alatt az erdélyi vajdák kormányozták az országrészt. Amikor 1467-ben Mátyás növelte az adókat, a vajdák ellene fordultak. A király híres fekete seregével – melyben igen sok székely szolgált – megjelent Erdélyben. A lázadók szétfutottak. Mátyás szigorúan megbüntette az ellene fordulókat, de beutazva Erdélyt, igyekezett békíteni is az elégedetlenkedőket. Ennek ellenére a székelyek, a szászok és az oláh-románok külön-külön is a király ellen fordultak. Mátyás csapatai azonban mindig sikerrel leverték a lázadókat. Jó politikai érzékkel, győzelmei ellenére nem megtorlással válaszolt alattvalóinak, hanem igyekezett békességet teremteni közöttük, kiváltságokban részesítette őket, különösen a szászokat.
A XVI. század elején Szapolyai János vajda – aki 72 vár ura – erdélyi hatalmát a magyar trón megszerzése lépcsőjének tekintette. Ura és kormányzója országrészének. A sanyarú körülmények miatt kitört Dózsa György vezette parasztfelkelést szörnyű kegyetlenséggel verte le.
A mohácsi csatavesztés után Magyarország 3 részre szakadása következtében Erdély gyorsan haladt az állami önállóság felé. Másfél évtized alatt azt el is érte és megtartotta 150 évig. Szapolyai János haláláig (1441) Erdély ura maradt. Fiát, a gyermek János Zsigmondot megválasztották királynak, de Buda csellel történt elfoglalása után őt és anyját, Izabella királynét a szultán Erdélybe száműzte. A gyermek király anyjával együtt a török birodalom hűbérese lett.
Az erdélyi fejedelemség kialakulását Utjesenics György – a kis király gyámja indította el. A pálos szerzetes (ismertebb nevén: Fráter György) célja Erdély egységesítése. A marosvásárhelyi országgyűlés 1542-ben „közbíró” címmel Erdély kormányzójává választotta. A sűrűn tartott országgyűlések között, még ebben az évben megerősítették a három nemzet unióját. 1544-ben a tordai országgyűlésen rendezték Erdély viszonyát a magyarországi részekkel. Ezzel létrejött az önálló ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG.
Azonban ennek külső biztosítékai hiányoztak: tartani lehetett attól, hogy a török birodalom nyújtotta „védelem” hódoltsággá változik, és ezzel az országrész önállósága elvész. Ennek megelőzésére Fráter György a Habsburgok szövetségét kereste Erdély Magyarországgal történő egyesítése végett. 1551-ben a kolozsvári országgyűlésen ezt el is érte. Erdélyt Habsburg csapatok szállták meg. Fráter György a kormányzó hatalmat magának tartotta meg, arról nem volt hajlandó lemondani. A török birodalommal is kiegyezést akart elérni. Ezért az osztrákok árulónak tartották és meggyilkoltatták.
Az osztrák csapatokkal szemben olyan erős ellenállás alakult ki, hogy a megszállók elhagyták az országot. A szultán biztatására Izabella királyné 1556-ban a gyermek János Zsigmonddal a gyulafehérvári palotába költözött. A törökök jóvoltából a királyné nagyobb hatalommal és önállósággal kormányozhatta fia nevében az országot – hiszen a szultán hűbérese volt. János Zsigmond elérve nagykorúságát, királyi címmel uralkodhatott, azonban rangja nem ért többet Erdély fejedelménél.
Uralkodása (1559-1571) alatt Erdélyen is végigsöpört a vallásháborúk vihara. Sorra alakultak az új egyházak. A tordai és a marosvásárhelyi országgyűlések 1564-ben, illetve 1571-ben iktatták be a lutheránusokat, a kálvinistákat és az unitáriusokat.
Az unitárius János Zsigmond fejedelem 1567-ben katonasággal akarta a csíki és a gyergyói katolikus székelyeket hitük elhagyására kényszeríteni. A székelyek azonban megverték a fejedelem csapatait. A győztes csatából pünkösd szombatján a nyírfaágakkal díszített zászlókkal hazatérőket az idősek és az asszonyok a Mária szobornál várták: a nép a sikert Mária csodatévő erejének vélte, és azóta minden évben pünkösdkor körmenettel emlékeznek a csíksomlyói győzelemre.
Az unitárius vallás az egyedüli, amely Erdélyben született. Dávid Ferenc kolozsvári pap-tanár a katolikus egyházat híveivel elhagyva, előbb lutheránus lett, majd megalapította az unitárius vallást. Az ő híve volt Eőssi András gazdag székely főnemes, aki az unitárius hittől részben eltérő tanokat hirdetett. Vasárnap helyett szombaton tartották istentiszteleteiket. Ezért nevezték el őket szombatosoknak. Főként a székelyek között elterjedt vallást 1588-ban jegyezték be.
Szóljon hozzá!