A székelyek Agyagfalván 1848. október 16-án nemzetgyűlést tartottak, melyen a magyar kormány mellett álltak ki, a románokkal (oláhokkal) békülni szándék mellett. A békülést azonban a románok elutasították. Az ellentét akkor nyilvánult meg igazán, amikor a császári csapatok támadást indítottak a magyar forradalom ellen: a románok jelentős része az osztrák oldalon harcolt.
Anton Pucher altábornagy elfoglalta Kolozsvárt és megadásra szólította fel a székelyeket. A sepsiszentgyörgyi székely gyűlés a felhívást elutasította és ellenállásra szólította fel a nemzetet. A székelyek − Gábor Áron bronzágyúi közreműködésével – Hidvégnél visszaverték a császári csapatokat.
Kossuth Lajos a lengyel szabadsághőst, Bem Józsefet nevezte ki az erdélyi hadsereg főparancsnokává. Bem csapataival 1848 decemberében visszafoglalta Kolozsvárt, januárban Marosvásárhelyt. Nagyszebent nem sikerült bevennie és Szászsebesnél is vereséget szenvedett. Serege a Temesközből érkezett 8000 fővel bővült és ez sikereket hozott: 1849. február 9-én Piski mellett a honvédek csapást mértek az osztrákokra, majd sikerült kitörni a Segesvár környéki bekerítésből és felszabadítani Nagyszebent is. A császári csapatok a vöröstoronyi és a tömösi szorosokon át elmenekültek. Erdély a magyaroké lett.
Kossuth megegyezésre törekedett a románokkal, akik hajlandók is voltak a fegyverletételre. Abrudbányánál azonban a magyar csapatok meggondolatlanul megtámadták őket és ez bosszút indított el. Ezrek estek áldozatul: Vasvári Pált és csapatát a gyerőmonostori csatában, a mai Bélesi tó vidékén kaszabolták le.
Bem serege július végén Temesvárnál megütközött a túlerőben lévő császári csapatokkal és vereséget szenvedett. A tábornok is súlyosan megsérült.
Július 31-én a Segesvár közeli fehéregyházi csatát is elvesztette az osztrákok segítségére bejött orosz csapatok túlereje miatt. E csatából menekülve esett el Petőfi Sándor is. Az augusztus 6-i nagycsűri vereség után az erdélyi magyar hadsereg szétesett.
E vereségek hatására augusztus 31-én az Arad melletti Világosnál a magyar seregek letették a fegyvert Paszkevics orosz tábornagy előtt.
A magyar szabadságharc leverése után véres megtorlás következett: 13 tábornokot végeztek ki Aradon, Batthyány Lajos miniszterelnököt pedig Pesten. Sokan kerültek hosszú időre börtönbe.
Az 1850. szeptember 13-án kiadott rendelettel Magyarországtól különválasztották Erdélyt. A Habsburg-ház teljes hatalmat gyakorolt Erdély felett is. Alexander Bach osztrák belügyminiszter Erdélyben is a bécsivel azonos közigazgatást vezetett be. Az 1859-ig tartó Bach-korszak bürokráciája és csak az osztrákokhoz hű emberek alkalmazása miatt sokak ellenérzését váltotta ki Erdélyben. (A székely Makk József vezette felkelést leverték, vezetőit kivégezték.)
Az 1860. október 20-án kibocsátott császári levél (az „Októberi Diploma”) visszaállította Erdély alkotmányát. 1861-ben az úgynevezett Februári Pátens létre hozta a kétkamarás Birodalmi Tanácsot. A „követek házába” a 343 tagból 26 képviselhette Erdélyt.
Az 1863. július 15-i nagyszebeni országgyűlésen magyar képviselők nem vettek részt, mert korábban a román nemzeti konferencia elfogadta az Október Diplomát és a Februári Pátenst. A csonka országgyűlés törvénytelenné nyilvánította az 1848-as törvényeket és az uniót. Elfogadta negyedik nemzetnek a románokat, nyelvüket a magyar és a német mellett hivatalosnak ismerte el. Az 1865. decemberi, kolozsvári országgyűlés nagy többséggel kimondta a Magyarországgal megvalósítandó uniót.
Az 1867-es kiegyezéssel Erdély az Osztrák-Magyar Monarchia része lett. 1868-ban új közigazgatási rendet vezettek be, kimondták a polgárok jogegyenlőségét. Nemzetiségi törvény biztosította a szabad nyelvhasználatot, az anyanyelvi oktatást. A székely és a szász székeket megszüntették, beolvasztva őket a vármegyei rendszerbe.
A kiegyezés utáni évtizedek Erdély számára is előrelépést jelentettek. Az ipar gyors fejlődésnek indult, sorra épültek új vasútvonalak, nemzetiségi iskolák százai jöttek létre. 1872-ben megalakult a Kolozsvári Tudományegyetem. Közművelődési egyesületek létesültek.
Az I. világháborúba Románia a Monarchia oldalán lépett be, de hamarosan az antant hatalmak titkos szerződésben megígérték, hogy győzelmük esetén Romániához csatolják Erdélyt, Kelet-Magyarország egy részét és a Bánságot. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződéssel az antant ígéretét betartotta: a történelmi Magyarország 325 411 négyzetkilométer területén élő 20 886 487 lakosból, 103 093 négyzetkilométert és 5 257 467 lakost csatoltak Romániához. Magyarország alig 93 000 négyzetkilométerre, 7 és fél millió lakosra csökkent.
Az új román alkotmány 1923-ban kimondta az ország egységes nemzetállam-elvét . Kihagyták a magyar és a szász nemzeteknek megígért jogok biztosításának nagy részét. Azonnal megkezdték a túlnyomó részben magyarok lakta nagyvárosok etnikai összetételének megváltoztatását románok betelepítésével.
1940-ben – német közreműködéssel – a 2. bécsi döntés 43 591 négyzetkilométert, 1 123 000 magyarral visszaadott Magyarországnak. Észak-Erdély, a Partium egy része és a Székelyföld került az anyaországhoz.
A II. világháború után a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) visszaállította a trianoni határokat. Ezzel is kifejezték hálájukat a nyugati hatalmak, hogy Románia 1944. augusztus 23-án kilépett a háborúból.
*
Az eltelt több mint 80 év alatt sok erdélyi nagyváros lakosságának összetétele igen jelentősen megváltozott a magyarok hátrányára: 20, vagy annál kisebb százalékra csökkent!
Biztató csak az lehet, hogy vidéken sok teljesen magyar község máig meg tudta őrizni nemzetiségét. Sok a gyerek és a fiatal felnőtt. A lakosság, ha lassan is, de növekszik. Az anyaországból érkező látogatókat, turistákat nagy szeretettel fogadják. Ottlétünk kitartásra buzdítást jelent számukra a szülőföldön maradáshoz.
Szóljon hozzá!