Harmadik utazás (6. rész)
Bácsfalu
Dr. Papp Béla orvos lelkes gyűjtője volt a népi régiségeknek. Háza nyári konyhájában több száz éves kerámiatárgyakat, tányérokat, kancsókat láthattunk. A festett padok, szekrények 1878-1889 között készültek. Az udvarban rövid ismertetőt hallgattunk meg a régi csángó tájszólásról, kifejezésekről, érdekes szavakról:
Vajon mit jelenthetett a „kujak” kérdezték tőlünk. Ökröt. A „csetenye” pedig zöld ágat jelent. „Csóri” = meztelen. „Cseka” = disznó. „Tellázni” = erdőn lakni. „Peszteles” = leves. „Hablizni” = helytelenkedni. „Cserefa” = tölgyfa. „Bakoc” = apró törmelék fa – valószínűleg a német „bachholzból. „Merendélni” = erdőbe menőnek élelmet pakolni. „Higoc” = sovány, beteges marha. Az üveget évegnek, a csuprot csipornak, a lyukat liknak, az egeret féregnek, a fazekat faziknak, a gyertyát gyortyának mondták. A fiú vagy leány gyermeket cselédnek nevezték.
Csoportunkat a szomszédos ház elé hívták. A nagykapu előttünk váratlanul kitárult, és egy szép, gondozott udvarba léptünk. Magyar nótákat játszó zenekar fogadta társaságunkat. A népviseletbe öltözött lányok kőlepcsővel (forró kövön sütött ízes palacsintával) és szemercével (erdei gyümölcspálinkával) kínáltak bennünket.
Az udvari szabadtéri színházban gyönyörű népviseletbe öltözve Barkó Etelka nyugdíjas tanítónő remek előadást tartott a barcasági magyarok − vagy amint magukat nevezik: a csángók – történetéről. Az ő szavait írom le:
„A barcasági csángók Brassótól keletre, délkeletre húzódó tájon, 7 faluban élnek.
A 7 település négyes és hármas elrendezésben fekszik a Nagykőhavastól a Csukás kanyarig, fenyő- és lombhullató erdők aljában. A 4 település: Bácsfalu, Csernátfalu, Türkös és Hosszúfalu. A 3 település a Tatrang vize partján Tatrang, Zajgon és Türkerec. Az első írásos emlék a 4 faluról 1366-ból származik, 24 évvel Nagy Lajos király betelepítése után. 1500-ban Ulászló király a 7 falut elzálogosította a szászoknak. Ennek következménye a szász hatás a csángókra. A római katolikus csángók anyaegyháza Csernátfalu volt. Hunyadi János díszes kelyhet adományozott a templomnak. Honterus térítő munkája eredményeként 1540-1550 között a csángók áttértek az evangélikus hitre. A 7 faluban jelenleg 8 evangélikus és 2 római katolikus templom van, utóbbiak a máig katolikus székelyeknek.
Büszkék vagyunk arra, hogy 1542 óta magyar anyanyelvű oktatás folyik a falvakban. A XVII. századtól a lelkészek és az oskolamesterek névjegyzéke is megvan még, dr. Binder Pál gondos munkájának köszönhetően. A csíki krónika leírja, hogy a csángó fiatalok az 1600-as évektől kollégiumokba jártak, eljutottak külföldi egyetemekre, Heilderbergbe, Bécsbe – de mindig visszatértek szülőföldjükre tanítani.
A csángók keservesen művelték gyenge földjüket. Hogy miért jutott nekik csak rosszul termő föld, egy tréfás monda meséli el: A szász, a csángó és a mokány román futóversenyre hívta ki egymást, hogy eldöntsék: kinek, milyen föld jusson. A szász nehéz csizmát viselt, a csángónak bakancsa volt, a mokány román pedig bocskorban állt a rajthoz. A futásban a szász hamar elfáradt, megrekedt a termékeny, jó földnél. A csángó a bakancsban tovább tudott szaladni, de csak a gyenge, kavicsos földig. A bocskoros román pedig a legelőkig jutott, ahol csak juhot lehet tenyészteni.
A csángók megélhetését a XIX. századtól földművelés, gyümölcstermesztés, erdőlés (fakitermelés, fafeldolgozás), állattartás biztosította. Híresek voltak lovaik és ökreik. Sok szarvasmarhát, bivalyt és baromfit tartottak. A régi csángó udvarban egy szál fű sem volt, a sok baromfi mind lecsipegette. Volt is egy mondás a rosszkívánságról: ha valaki a szomszédjának rosszat akart, azt mondta: „Nőlje bé a fű az udvarodat!”
A csángók híres fuvarosok voltak. Konstantinápolytól Bécsig bonyolították a cserekereskedelmet. Faárut, állati termékeket, oltott meszet szállítottak. A predeáli vasút megépítése előtt, 1877-78-ban érte el csúcsát a fuvarozás. A vasút megépülése után a csángók bérkocsisok, jó mesteremberek lettek. Kőműveseik, ácsaik felépítették Bukarestet. Malonyai Dezső „A magyar nép művészete” című munkájában 1909-ben azt írta, hogy a 7 falu Bukarest külvárosának is tekinthető. A Bukarestben élő 7 falui csángókról megjegyzi, hogy nincs közöttük koldus és rossz erkölcsű fehérnép.
A férfiak cipész- és szabómesterséget tanultak, remek kocsikat, kerekeket készítettek. Jó kádárok voltak közöttük. Az asszonyok a férfiak távollétében szakácsnőként, cselédként dolgoztak. Így tudták ellátni a nagy családjaikat. Sok gyermeket szültek, hetet, nyolcat is. A tehetséges gyermekeket külhoni iskolákba küldték. Külön csángó értelmiség alakult ki a tanult emberekből.
Híresek voltak a szőtteseik. A csángók „nagyasszonya”, Sípos Jánosné Bereczki Anna sikerét bizonyítja az 1896-os párizsi világkiállításról hozott elismerő oklevél. Megtanította a csángó asszonyokat a szövésre, megőrizte az ősi mintákat. Pénzét nemes célokra fordította: Zajzonban városházát építtetett, idegenektől visszavásárolta a falu forrását és fürdőjét, szegény gyermekeket iskoláztatott és öltöztetett fel tanévkezdés előtt. Amikor megtudta, hogy az idős Kossuth Lajos nagybeteg, felvette a kapcsolatot orvosával. Leányával szemfedőt készített ravatalára, és párnát a feje alá, melyet a türkösi evangélikus parókia kertjében szedett rózsaszirmokkal töltöttek meg. 1910-ben Kossuth Lajosról Budapesten emlékalbumot adtak ki, melyben azt írták, hogy halála után hazai szemfedő került rá, melyet 7 falui csángó asszonyok készítettek. Bereczki Anna ezzel a tettével azt akarta kifejezni, hogy bár az akkori ország legtávolabbi, legkeletibb sarkában élünk, de a magyar nemzet része vagyunk.
Szóljon hozzá!