Magyarországon is megkezdődött A Fény Nemzetközi Éve

2015. február 20., péntek Hetedhéthatár 0

Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére, az UNESCO támogatásával a 2015-ös évet a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította az ENSZ. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott. A tudománynépszerűsítő programsorozat egyik támogatója és házigazdája a Magyar Tudományos Akadémia.

Takarók, plédek és állateledel a Misina Állatotthon lakóinak

2014. február 9., vasárnap Hetedhéthatár 0

Takarókat, plédeket, állateledelt adományoztak a Misina Egyesületnek a Jane Goodall Intézet önkéntesei az elmúlt héten lezajlott adománygyűjtés megszervezésben közreműködő PTE ÁOK dolgozóival és hallgatóival közösen február 9-én. A kedvező időjárás lehetővé tette, hogy egy-egy nagy sétával is örömet szerezzenek az önkéntesek az állatotthon négylábú lakóinak.

Megalakult a Kék Rendezvény Konzorcium

2013. szeptember 24., kedd Hetedhéthatár 0

2013 tavaszán a Kreatív Ipari Klaszter és a Kék Gazdaság Innovációs Klaszter együttműködést indított egy újfajta („kék”) szemléletű rendezvényszervezési és -megvalósítási szolgáltatás kidolgozásában. Ennek eredményeként 2013. szeptember 23-án a két klaszter vezetősége, valamint csatlakozó klasztertagjaik sajtótájékoztató keretében megkötötték a közös együttműködésről szóló konzorciumi szerződést.

Zöld úton a Mecsekbe

2012. november 30., péntek Gyenese Andrea 0

Pár hónappal ezelőtt néhány lelkes helyi lakos belekezdett egy Magyarországon már ismert, de Pécsett és környékén még nem létező modell program megvalósításába. Megálmodták a Mecsek Zöldutat. A mecseki Zöldút földrajzilag a következő településeken fog átfutni: Cserkút-Kővágószőlős-Kővágótöttös-Bakonya-Hetvehely-Abaliget-Orfű, élményekkel és szellemi tartalommal a falvak lakói töltik majd meg.

Újrahasznosítás – a művészet nyelvén

2012. szeptember 16., vasárnap Komlós Attila 0

Szeptember 15-én Pécsre érkezett a „From Waste to Resource. Recovering sustainable attitudes” című utazó kiállítás. A kiállítás helyszíne az újonnan megnyílt „A KLUB”, amely az ötletgadzák-megvalósítók szándéka szerint alulról szerveződő független, nyitott-közösségi helyszín, mely főképp a környezeti fenntarthatóság elveit népszerűsíti. Szektorközi közvetítés útján ökointelligens értékközvetítő hálózatot épít és információt nyújt tagjainak.

Anamorfózis Párizsban

2011. július 22., péntek Komlós Attila 2

Az anamorfózis művészettörténeti kifejezés. Jelentése: a felismerhetetlenné torzított kép egy különös nézőpontból, vagy egy ráhelyezett tükörtárgy segítségével válik újra láthatóvá. A „játék” lényege, hogy ha megtaláljuk a megfelelő látószöget, máris meglátjuk az elrejtett képet a sok összefüggéstelennek tűnő részletből. Akik július első felében a francia fővárosba ellátogattak, mindannyian részesei lehettek ennek a játéknak, ráadásul igen frekventált helyen – Párizsban mi nem az? – és nem is akármilyen méretekben.