Írország | Hetedhéthatár
Archívum

Írország

A választott címke 14 íráshoz kötődik

Billywood

A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában ma este mutatták be Soós Péter rendezésében Martin McDonagh A Kripli című drámáját. A főbb szerepekben Füsti Molnár Évát, Uhrik Dórát, Vlasits Barbarát, Urbán Tibort láthatjuk, a címszereplő Wunderlich József.

Írország – 13. Dublin

Ír körutazásunk zárásaként ma a fővárosba, Dublinba látogatunk. Először egy sörgyárlátogatásra megyünk, majd elindulunk felfedezni a város nevezetességeit. A nyugat-dublini St James Gate környéke a Guinness „szülőhazája”, 1759 óta főzik itt az év 365 napján a különös malátaízéről és krémes habjáról nevezetes sört. A Market Streeten levő egykori raktárépület ad otthont annak az interaktív látogatóközpontnak, ahol testközelből ismerhetjük meg a Guinness titkát, a gyártási folyamatot és a hozzá kapcsolódó reklámkampányt – amelybe minket is bevonnak az épület tetején kialakított panorámaszinten, ahol minden látogató a gyár vendége egy pint Guinnessre.

Írország – 12. Belfast

Ma Észak-Írország legnagyobb városával ismerkedünk, ahol a főbb építészeti nevezetességeket felmutató belvároson túl ellátogatunk oda is, ahová viszonylag kevés hazánkfia jut el: megtekintjük Nyugat-Belfastban a politikai falfestményeket. Belfastot nem sorolhatjuk a magyar turisták által gyakran látogatott úti célok közé. Nemcsak azért, mert viszonylag távol helyezkedik el, hanem mert aránylag keveset tudunk róla, és az a kevés ismeretünk is leginkább a város ipari jellegére, valamint a protestánsok és katolikusok között lezajlott összecsapásokra korlátozódik.

Írország – 11. Észak-Írországban

Ezúttal Észak-Írországban fogunk kalandozni. A terület bővelkedik természeti látványosságokban és történelmi emlékekben, azonban a politikai összecsapások miatt kevesebb turista utazik ide, mint a Köztársaságba. Ma ellátogatunk egy tengerparti várkastély romjaihoz, majd megismerkedünk az ír whiskey-vel, végül felkeressük az Ír-sziget egyik legkülönlegesebb természeti látványosságát, az Óriások Ösvényét.

Írország – 10. Kirándulások Nyugat-Írországban

Sorozatunk mostani részében felkeresünk egy középkori várkastélyt, teszünk egy sétát Connemara tőzegvidékén, átmegyünk a fantasztikus Achill-szigetre, majd ellátogatunk Leenane falucskába, mely egy híres filmből vált ismertté. A középkori megerősített lakótornyok jellegzetes példája a 16. századi Dunguaire várkastély. Nevét Connaught 6. századi királyáról, Guaire-ről kapta. Különlegessége, hogy az 1600-as évektől egészen a múlt századig egyetlen család és leszármazottai birtokolták.

Írország – 9. Kylemore apátság és Kert

A nyugati országrész egyik legszebb építészeti nevezetessége a Twelve Bens hegy lábánál hullámzó tó partján álló Kylemore apátság. Az apátság és a kastélyépület története 1920-ig két szálon fut. Kylemore a legrégebbi bencés apátság Írországban. Az 1920 óta itt élő nővérek közösségének története az 1600-as évekig nyúlik vissza. A belgiumi Ypresben 1665-ben hozták létre azt az apátságot, amely oktatási és vallási közösséget biztosított az Írországban üldözötté vált nők számára.

Írország – 8. Moher szikláitól a Burrenig

Az Atlanti-óceánból kiemelkedő Moher-sziklák Írország talán legismertebb természeti látványosságai. Az országba látogató turisták számára Dublin után ez a második legnépszerűbb úti cél, mely Írország egyik jelképévé vált. Ma ide látogatunk elsőként, majd a közeli Burren mészkővidékére utazunk. Moher sziklái a tengerből 200 méter magasra függőlegesen kiemelkedő homokkő és agyagpala sziklafalaival lélegzetelállító látványt nyújtanak. Az óceán […]

Írország – 7. Bunratty

A Shannon torkolatvidékén található Bunratty a régmúlt kedvelőinek igazi paradicsoma. Itt áll a 15. századi vár, szomszédságában pedig a Folk Park, az ír vidéki élet múltját bemutató szabadtéri múzeum. Bunratty 15. században épült vára Írország egyik legnépszerűbb turistalátványossága. Megépítésétől egészen a 19. századig folyamatosan laktak benne. Ettől kezdve állapota romlásnak indult, mígnem Lord Gort megvette a várat és eredeti állapotába állíttatta helyre. A vár napjainkban is úgy néz ki, mint 1624-ben, az „öreg” O’Brien gróf halálakor.

Írország – 6. Barangolások a délnyugati országrészben

Ezúttal Délnyugat-Írországban fogunk kirándulni: ellátogatunk Kinsale városába, megnézzük a közelében épült Charles Fort erődöt, majd egy túrára indulunk a Kerry-hegységben. A Bandon folyó torkolatánál fekvő Kinsale Írország egyik legszebb kisvárosa, a turisták kedvelt célpontja. A 17-18. században fontos tengerészeti támaszpont volt, ma népszerű vitorlásközpont. A néhány utcából álló városka szinte minden épületének földszintjén üzletek, vendéglők, pubok találhatók, színes, hagyományos „ír stílusú” portálokkal.

Írország – 5. Cobh

Cobh jellegzetes városképének meghatározó elemei a parton sorakozó színes házak, a föléjük tornyosuló St Colman katedrálissal. Cobh Viktória királynő 1849-ben tett látogatása után a Queenstown nevet kapta, melyet 1921-ig viselt. Itt található a világ egyik legnagyobb természetes kikötőöble, a város a 18. században kezdődő hatalmas ívű felemelkedését ennek köszönheti. A kikötő a személyforgalom és a kereskedelem mellett fontos katonai bázis is volt. Cobh hangulata azonban a többi ír városéhoz nem hasonlítható, szomorú emlékekkel teli hely ez.

Írország – 4. Rock of Cashel és Cahir

Írország fő vonzerői a természeti értékek és a kelta hagyományok mellett a középkori építmények, várak. Ezúttal két ilyet látogatunk meg, a sziklára épült Rock of Cashel erődtemplomát és a tőle nem messze elhelyezkedő Cahir várát. Rock of Cashel egy mészkőszirt tetejére épült, megerősített középkori apátság. Az 5. századtól a szinte egész Dél-Írországra kiterjedő Munster királyainak székhelye volt, 1101-től az egyház tulajdonába került. A kisvárosból az erődítményhez meredek úton jutunk, majd egy lépcsősor megmászását követően a 15. századi épületrészen keresztül jutunk be az erődítmény belsejébe.

Írország – 3. Túra a Wicklow-hegységben

Ezúttal Glendalough környékén, a Wicklow-hegységben fogunk túrázni, megismerve a környék jellegzetes növényeit, és a tájat. A Wicklow-hegység Dublintól délre helyezkedik el, fő csapásiránya észak-déli. Mint Írország hegységei általában, így ez sem túl magas, csúcsa a 924 méterre emelkedik. Idős röghegység a földtörténeti óidő kaledóniai hegységképződési időszakából. A palaköpenyből kibontakozó gránithegység felszíne őrzi a régmúlt jégkorszakok következtében létrejött formavilágot, a felszabdalt felszínt, a gleccserek által kimélyített völgyeket: a gleneket.

Írország – 2. Glendalough

Az Ír-tengeren át, hajóval közelítjük meg Dublint. Írországi körutunkat itt kezdjük és majd itt is zárjuk, azonban a fővárost nem most, hanem majd az út végén fogjuk megtekinteni. Továbbindulunk dél felé; első úticélunk a Wicklow Mountains hegyeinek ölelésében meghúzódó Glendalough lesz. Glendalough legfőbb nevezetessége Írország egyik leghangulatosabb kolostora, de a környék is tartogat látnivalókat, kirándulási lehetőségeket. A kolostort Szt. Kevin alapította a 6. században. Kevin 498-ban született, s a világi életnek hátat fordítva az egyik Glendalough-környéki barlangba vonult.

Írország – 1.

A Hetedhéthatár hasábjain az elkövetkező hónapokban új tájakra látogatunk. Cél a smaragdsziget, a titokzatos kelta világ, a millió birka, az élő népzene, a világhíres írók, a csodálatos zöld vidék, történelmi várak, a hurling, a pubok és a Guinness hazája: Írország. Az Európa nyugati szélén fekvő, közel 85 ezer négyzetkilométer nagyságú Ír-szigeten két ország: az Ír Köztársaság, valamint az Egyesült Királyság részét képező Észak-Írország helyezkedik el. A politikai széttagoltság ellenére mi a sziget egészét be fogjuk járni, egységes egészként kezelve a területet.



Archívum

Hirdetés