Petrozsényi Nagy Pál
Egy tiszta lelkű ember – 10. rész
A tiszteletes fizikai állapota a szakszerű ápolásnak köszönhetően lassan, de egyre jobbra fordult a következő hónapokban. – Még egy hét, és a saját kezével hajthatja a kerekesszékét – bIztatta őket a gyógytornász. – Utána az autót… – No, azt nehezen. – Miért? – Mert eladtuk.
Egy tiszta lelkű ember – 9. rész
A jelek szerint a szabónő nagyon megharagudhatott a vejére, mert többé egyszer sem látogatott a paplakba. Annál gyakrabban rándult haza a tiszteletes asszony. – Elég! – unta el a szüntelen ingázást végül is a tiszteletes. – A pohár betelt, határozz: hozzám vagy a mamádhoz akarsz tartozni?
Egy tiszta lelkű ember – 8. rész
Haragszom rád és egyebek – A tiszteletesre nehéz napok virradtak. Margitka annyira zokon vette a lábmasszázst, hogy még aznap este kijelentette, visszamegy a mamához. – El… el akarsz válni? – hápogott a nagytata. – Majd később eldöntöm.
Egy tiszta lelkű ember – 7. rész
Öt évvel később – Madaras tiszteletes megnősült, s a süketnéma gazdasszonykodásának ideje ezzel magától értődően lezárult. Nem volt rá szükség, mehetett. Haza, amibe, hála János meggyőző érveinek, immár a testvérek is belenyugodtak. – Csak egyet ígérj meg, mielőtt elmennél.
Egy tiszta lelkű ember – 6. rész
Otthon, lefekvés előtt szokás szerint megnézte a postáját. Hat levelet is kapott, többek között Olgától és Amytől. Kedvesem János! Először is tudatom veled, hogy édesapád és én is jól vagyunk. Nemrég jártam nála, és megbízott azzal, hogy adjam át atyai üdvözletét, plusz egy üzenetet.
Egy tiszta lelkű ember – 5. rész
Leánykérés – Köszi, ennyi! – Hú, azért modellt ülni sem könnyű! – szusszantott a tanítónő. – Hadd lássuk, milyen vagyok szerinted! – lépett kíváncsian a vászonhoz. – Ez vagyok én? – nézett kikerekedett szemmel a fiatalember képére. – Nem tetszik?
Egy tiszta lelkű ember – 4. rész
Tázlári hétköznapok – Amit sosem hitt volna, most bekövetkezett: féltékeny lett egy férfira. De hát miért, Uram, miért? Jóképűbb, okosabb ez a fizikatanárból lett informatikus? Nem. Gazdagabb, mert manapság már erre is rá szoktak kérdezni? (Illetve dehogy manapság, így volt ez mindig.)
Egy tiszta lelkű ember – 3. rész
Anya és lánya – Ez bizony szerelem volt első látásra. Az elkövetkező napokban Madaras másra sem gondolt, mint Margitra. A lány szép volt, ez kétségtelen, de korántsem olyan okos, mint képzelte eleinte. Ezt ellensúlyozandó azonban igen-igen tanulékony, amit János ki is használt alaposan.
Egy tiszta lelkű ember – 2. rész
Zsebkendőm négy sarka – A paplakban nagy sírás-rívás fogadta. – Istenem, kidobott, már megint kidobott! Mondd, drága Arankám, meddig ver az Úr ezzel a bivallyal? – Halkabban, Mátyusné! Meghallják a szomszédok! – kapcsolt egyből Jánoska; jól ismerte az asszonyt, mindig idemenekült.
Egy tiszta lelkű ember – 1. rész
Tiszteld apádat és anyádat! Mióta pappá szentelték, és összekülönbözött az apjával, Madaras tiszteletes mindig szorongva lépte át az atyai ház küszöbét. Tulajdonképpen nem is igen találkoztak. Az apja nem hívta, ő meg nem mert közeledni az öreghez.
Nyugodj meg, bogaram! (Turai Kamil méltatásával)
Egy esős vasárnapi délelőtt kék dzsekis, maszkos férfi csengetett be dr. Indig Igor kapuján. – Ki az? – sietett a videó-kaputelefonhoz az egyetemi oktató, aki éppen újságot olvasott, és ilyenkor nagyon nem szerette, ha zavarják. – Az édesapád. – Kicsoda? – állt meg benne egy pillanatra a lélegzet.
Elégtétel
Az asszony főzött, Bódog újságot olvasott. Átböngészvén a faliórára meredt: fél tizenkettő. Tizenkettőkor ebéd, utána alvás, tévé, vacsora. Nagyjából ennyiből állt a napi program. Sétálni, szomszédolni nem szeretett. Pedig nyugdíjas létére ugyancsak ráért. Kedvére barkácsolhatott volna.
Családi kör
Csöndben kanalazták a forró, aranysárga tyúklevest. Május lévén, kinn terítettek a lugasban. Az asztalfőn ült a fehér bajszú, piros képű ünnepelt, Péntek Mátyás, nyugalmazott, pontosabban, két napja nyugdíjas kőműves. Éppen ezt ünnepelték most, szűk családi körben fiai, menyei, egyszóval az egész család.
Az öregember és a kutya
A Mezei és vele szomszédos utcákon naponta elsétált egy kopasz öregember. Mellette vörös szőrű, széles állkapcsú kutya lihegett. Ahogy jöttek, úgy el is tűntek valamelyik utcában. Szokványos látvány, nemde, szinte hozzátartozik a város képéhez, mint a villanyoszlop vagy polgármesteri hivatal.
Cirkusz
Mint minden gyermek, suttyókoromban én is éltem-haltam a cirkuszért. Hol az erőművészek bűvöltek el, hol a hipnotizőrök, addig-addig, amíg egy szép napon magam is gyakorolni kezdtem. Betanultam néhány számot, aztán rohantam kipróbálni. – Nézz reám, és aludj! – Így?
Partnereink
