Pődör György, Author at Hetedhéthatár • Oldal 2 a 18-ből
Szerzői archívum

Pődör György

Pődör György írásai: 266
Pődör György

Titokoldó

Hajdan jöttek-mentek felhőkkel a dogmák,
színezték egyre-másra ősi mítoszok,
alakultak galaxisok és kis koszok,
s az elérhetetlent istenüknek mondták.

Szomjúság

Ha jönne, ha menne,
mindig kell egy zápor.
Szél hozná, a lenge
cseppcsók lesz a mámor.
Lapulevél ajkán
dédelget kis kortyot,

Akár a geodák

Ugye! Mennyire ismerős a téma:
felületesen ítélkezünk néha.
Látszat alapján már kész a vélemény,
azt hiszünk, amit látunk, s ennyi elég.
A természet még kövekben sem léha,
évmilliók türelme lehet példa

Belém haltál

Anyám emlékére-Anna napra
Nagy voltál még egykor nekem,
már csak visszafelé növök.
Annyi emlék bennem remeg,
veled ott maradt az örök.
Csillagokká kócolt ködök
között sétálgatsz fenn gyalog.

Függőség

a magukban gazok pázsittá nőnek
esőistent áld harmat-tiszta csókkal
sok lejáratott lett jó lábtörlőnek
hol szövi hálóját szorgalmas pókhad
égig löttyintett képernyő sem kókad
nappal éjjel fizetett hévvel lőnek

Ecsettalálkozások

(Egy kiállítás emlékére)
Órák napok évek egyre múlnak
reánk vetül az idő hatalma
Emlékek rakódnak régire újak
a horizont is minta szaladna
Szorítanád annak kis szegletét

Kispad illúziója

Hiába csábít a vágy, a kis ravasz,
a nagy hegyeken túl sincs örök tavasz.
Távolról zöldebbek tán a lankák,
a fészket amott is madarak rakják,
Onnét is messze van, ami messzi,
nagy a világ, el is lehet veszni!

Megalit

Kő épül kőre talán piramis
örökre törne egy-egy kis hamis
mások faragták lentről a csúcsig
értelmük lassan helyére csúszik
napra nap lapra lap egy sem hanyag
köztük estként lapul kötőanyag

Összetevő

Teszi dolgát a test vakond-vakon,
erek alagútján szalad a vér:
piros szövet, verő-gyűjtő vadon,
sejtett sejtje ad-vesz és visszatér.
Kimért idő vak órákban ketyeg,
van – nincs a virágoknak egyre megy,

Ölbe való

A reggel még nyalábnyi fény,
de a függönyön áthatol.
Szememben pillog kis remény,
már ölelném is át vakon.
Míg nem ébred, csend a társam,
de látom holdezüst haját,

Nyíló pünkösdi rózsa

Pünkösdre nyíló kis rózsa,
te vagy évezredek óta
a tavaszba ringó élet,
a remény is veled éled.
Régi ünnepből áradó
örök lángnyelv, hitet adó,

Aranyló napfonat

szeretnélek simogatni napsugár
de csak te tudsz engem én ezt jól tudom
köztünk ott az univerzum a nagy futár
csak révedezni tudok aranyló fényúton

Kártyavár/ta

talán belépek a mesék kapuján
legalább tudom ott semmi nem igaz
a végén biztosan bűnhődik ki gaz
s esztelen elbukik ártatlan pulyán
lelkem érezné pogácsák hamuját

A hetedik szó / JA emlékére

Nem ismerhettem már József Attilát,
csak tanultam róla, kellett,mint diák.
Géptan és a matek között versengett,
hogy értőn olvassam el a verseket.

Történeteink nyomában

Az idő türelmes és végtelen szelíd.
Jön, ahogy a hattyú ha száll a tóra,
nincs szüksége számokra, mutatóra,
hol a felszín síkját fények átszelik.
Sokan állítják, hogy nem is létezik,
csupán a semmit kötik vele csomóra.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS