Rohansz, mint egy pányváját vesztett csikó. Füled mellett fütyül a szél. Szereted a sebességet. Az Élet felfokozott ritmusát. Csak néha kényszerülsz arra, hogy megállj!-t parancsolj magadnak és lihegő tüdővel, zakatoló szívvel visszanézz, honnan is rohansz. S arra már időd-erőd sincs, hogy azt is megnézd, merre is tartasz. Jó néha, kell néha, hogy megálljunk.
Élt Rómában egykoron egy korán árvaságra jutott fiatalember, Caius Marciul. Okosságát a bölcsektől tanultaknak, bátorságát fiatalságának köszönhette. Azokban az időkben mindennél többre tartották a harc közben tanúsított vitézséget, s mert Róma ebben az időben állandó harcban állt ellenségeivel, Caius Marciusnak igencsak volt alkalma bizonyítani vitézségét, mindenkinél különb harci erényeit.
A jelenség korántsem új. Már a cro-magnoni és neandervölgyi ősök is úgy üzentek az utókornak, hogy hajlékul szolgáló barlangjaik falaira sokszor máig is megfejthetetlen ábrákat rajzoltak. De ezt tették az inkák, az aztékok és egyiptomiak is, nem kis gondot okozva a hieroglifák megoldásán fáradozó tudósoknak.
Drága jó Nagyanyám – mert a nagyanyák drága jók -, ha tavaszutón a gangot söprögette, mindig meg-megállt a kamrabejárat előtti eresz alatt. Figyelmesen vizsgálta megjöttek-e kedvencei, a fecskék. Fiatalasszony korában épített házunknál elmaradhatatlan vendégek voltak a sebesröptű, villámfarkú légykapók. Míg élt Nagyapám, nemegyszer javítgatta, tisztítgatta a fészkeket, hogy mire megjönnek a kedvesek, rendben legyen a lakás.
Csendes éj, szentséges éj – szól a templomok hajóiból az ének és elandalít. Most nemcsak régvolt karácsonyok soha el nem múló emlékei zsongítanak, de a ma karácsonyának igazsága, békessége, boldogsága és az eljövendő karácsonyok remélt örömei is.
Impresszum | Facebook | Soundcloud | RSS | Hoszt: Infocsoport | WEB: Netmester Produkció | Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes
