Észak-Európa – 20. Norvégia: Barangolások a keleti országrészben • Hetedhéthatár

Nagyvilág

Észak-Európa – 20. Norvégia: Barangolások a keleti országrészben

Troll

Norvégiai utazásunk vége felé közeledve az ország keleti tartományaiba látogatunk. Megtekintjük a világörökség részét képező rézbányát Rørosban, felkeressük Peer Gynt hazáját, a Rondane-hegységet, majd az 1994-es téli olimpia színhelyére, Lillehammerbe utazunk, végül pihenünk egy kicsit a Mjøsa-tó partján.

Røros, a régi bányászkolónia részlete

Røros a skandináviai rézbányászat fontos központja volt 1644 és 1977 között. Semmihez sem hasonlító különleges hangulatú település. Noha több mint 25 éve megszűnt a bányászat, mégis igazi bányavárosi hangulata van. Hazánkkal ellentétben ott kifejezetten büszkék a bányász örökségre; nem bemutató-jelleggel, hanem őszintén őrzik és mutatják be a hagyományokat, jó értelemben véve élő a múlt. Az óváros fő látványossága a 17-18. századi színes faépületek sora, a bányászkolónia régi sötétbarna épületei. A város temploma Norvégia egyik különleges barokk műemléke, orgonája 1600-ban épült. A közeli Olaf-bányában tett látogatás során megismerhetjük a bányászat történetét, és természetesen bebarangolhatjuk a föld alatti járatok egy részét, szakszerű vezetés segítségével.

A Rondane-hegység

Utunk következő programja egy gyalogtúra lesz: Peer Gynt hazájába, a Rondane-hegységbe látogatunk. A hegység 2000 méter fölé magasodó csúcsai, a trollok otthonát rejtő titokzatos sziklavilág nem véletlenül jelentett inspirációt Ibsen számára. Peer Gyntre, aki annak ellenére, hogy a világ sok helyén járt, mégis ez a titokzatos vidék gyakorolta a legnagyobb hatást, eltékozolt élete alkonyán ide tért vissza. De kik is azok a trollok, és mit láthatunk mi turisták, ha odamegyünk? Nézzük szépen sorban! A trollok a népi humorban is bővelkedő norvég tanmesék szereplői. Többnyire alacsony, ráncos bőrű, torz lények, nagy orral, kezükön és lábukon négy ujjal. Habár előfordul, hogy a rossz gyerekeket néha azzal ijesztgetik, hogy majd elviszi őket egy troll, mégis kivétel nélkül jó tulajdonságokkal rendelkező kedves kis lények ők. Mindig a sötétben aktívak, a napfény hatására kővé válnak. A Rondane Nemzeti Parkban tett túránkat a Peer Gynt-hytta közelében kezdjük, majd a kopár szikladarabokon haladva, közel 1000 méteres szintkülönbséget leküzdve, több óra alatt jutunk fel a hófoltokkal tarkított 2142 méter magas Storronden-csúcsra. Csak vigyázzunk, mert sötétedés után, amikor életre kelnek a trollok, a hegyekben már nem leszünk egyedül!

A Mjøsa-tó

A közel 25000 lakosú Lillehammer az 1994-es téli olimpia színhelye. Legfőbb nevezetessége a síugrósánc a kör alakú lelátóval, az olimpia nyitó- és záróünnepségének színhelye. Télen a versenyek közönsége, nyáron a turisták hada keresi fel a hegyoldalban található „szentélyt”. A város maga is bővelkedik látnivalókban, itt található Észak-Európa legnagyobb szabadtéri múzeuma, telis-tele népművészeti értékekkel. Norvégia Közlekedési Múzeuma is számos különlegességet nyújt a látogatóinak. A belvárosban, mint az olimpiai helyszíneken általában mindenütt, itt is lépten-nyomon a télisportok „ikonjait” láthatjuk.

Lillehammer, síugrósáncok

Kirándulásunk végén Norvégia legnagyobb tavához, a 366 négyzetkilométeres Mjøsa-tóhoz látogatunk. Igazi békés hely ez, a környezetet úgy alakították ki, hogy aki idejön, jól érezze magát. A part nincs magyar módra telezsúfolva igénytelen üdülőházakkal; minden illeszkedik a tájképhez. A vízpart mindenki számára elérhető, valódi kikapcsolódást nyújt testi-lelki értelemben egyaránt.

(A szerző felvételei)

Következő rész


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS