Csupa szív embert kísértünk utolsó útjára zuhogó esőben, június első napján. Még az ég is őt siratta, de ahogy vége lett a temetésnek, elmúlt a zivatar, és a szikrázó színek is őt idézték: megelevenítve festményeit. Az Alkotó Vadászok Klubjának tagjaként ismertem meg, és azonnal barátságot kötöttünk. Jártam otthonában, megismerkedtem feleségével, akivel 48 évet éltek együtt, nevelték gyermekeiket, imádták unokáikat. Házuknak műteremmé kialakított részében láttam a készülőben lévő festményeit, azt is, amelyik hamarosan nappalink falára került. A természetet festette, mint vadászember azt ismerte és tisztelte a legjobban. A vászonra merevített erdei naplementéjében is ott van az életöröm: a kidőlt öreg fenyők árnyékában felnő a kisfenyő, zöldellve köszöntve a holnapot. Margarétái élnek a vázában, a hullani készülődő szirmok virítanak, dacolnak az elmúlással. Csupa szív volt Götz Gyula, sokunk Gyula bácsija, hiszen minden élőlényhez szeretettel közelített, nemcsak az embertársaihoz, hanem a növényekhez, állatokhoz is – ezért is kapott oly sok szeretetet ő maga is. Csupa szív volt azért is, mert a Szív utcában lakott Pécsett, s a drága jó szíve többször is „reparálásra” szorult. 78. évében távozott közülünk, de sok otthon falán a festményeivel közöttünk marad.
Legyen Ön az első hozzászóló!
This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.
Szóljon hozzá!