No Image

Nosztalgiázni jó!

2004. június 25., péntek Váncsodi József 0

Örök dilemmán merengek: két tábor hadakozik a koponyámban. Az egyik azt harsogja, hogy „évközi tanulásnak nincs párja!” Könnyű szerrel, néhány napban ismételnek, s aztán a vizsgán, akár egy bemelegítő ujjgyakorlaton, jól teljesítenek. Hamar lepörgetik az előttük álló néhány kollokviumot-szigorlatot, aztán önfeledt pihenés osztályrészük.

Isztria – 2. Pula

2004. június 25., péntek Komlós Attila 0

A több mint kétezer éves hagyományokkal rendelkező Pula Isztria legnagyobb városa. Legkorábbi lakói az illírek voltak, a rómaiak a területen Kr. e. 178-ban vették át az uralmat. Virágkorát Augustus idején élte, ekkor építették a kikötőt, az amfiteátrumot, a színházat, több templomot és palotát. A középkortól a 18. század végéig velencei fennhatóság alatt állt, majd a 19. században osztrák kézre került.

No Image

Kulcs a muzsikához – Pécsi Géza és a „Baranyai modell”

2004. június 25., péntek Bandi András 0

Pécs egyik régi, patinás kertesházas negyedében fogad otthonában. A népi motívumokkal díszített kaput faragott oszlopok ölelik körül. A kis, zárt udvaron is a népi faragászat motívumait vélem felfedezni. A főépület mellékszárnyába, a „műhelybe” invitál. Elnézést kér a rendetlenségért, de a folyamatos munkához a forrásanyagnak, a jegyzeteknek mindig kéznél kell lenniük.

No Image

Gergely bá’ meséi: C-mese

2004. június 25., péntek Keszthelyi Jenő 0

Nem hiszed el, milyen istenverte sora van egy nyugdíjas éjjeliőrnek, komám! Nem az rágja a bögyömet, hogy mindent egyedül kell nem csinálni, hanem az, hogy rém unalmas szakma. Még az alvás is unalmas.

No Image

Vándorlások – 3.

2004. június 25., péntek Hegedüs Sándor 0

Amilyen boldog volt a kis család, hogy a nagy világválság közepén a Papa állást kapott, annyira fárasztóvá vált a mindennapos oda és visszaút a munkahely és az otthon között.

No Image

Csehországi kalandozásaim: Prágától Pécsig – 1-5.

2004. június 25., péntek Motesiky Árpád 2

A prágai sörözők és kiskocsmák miliőjében, Gambrinusz vagy a Pilzeni tizenkettes szopogatása közben bizony szóba került Pécs is. Noha, jómagam még nem jártam a Mecsek aljában és a mecset tövében – csak később −, mégis megkapott, csalogatott, s eltökéltem, hogy eljutok majd egyszer oda én. Én lőn! De erről majd fokozatosan, sorjában szólok…

No Image

A külpolitika prioritásrendszere

2004. június 25., péntek Szarvas István 0

Kovács László külügyminiszter az elmúlt két év vonatkozásában elemezte a magyar külpolitikát a Külügyminisztériumban. A 65 éves miniszter a kormány tagja a megalakulástól. 1986 óta dolgozik a külügyi csúcsvezetésben, 1986-tól 1989-ig külügyminiszter-helyettes, 1989-1990-ig államtitkár. 1990-94 között a külügyi bizottság tagja, 1993-94-ben elnöke, 1994-98-ig külügyminiszter.

No Image

Inter(net)jú Agnel Hídvégi Évával

2004. június 25., péntek Hajdú Mónika 0

Egy-egy kávé mellett ücsörgünk. Az egyik fekete, a másik is. Aki válaszol Marseille-ban, aki kérdez Bilbaóban. (Ilyenkor kell betenni egy olyan mosolygós bogyót, amit a szaknyelv smileynak hív.) Tehát Éva és én nem látjuk egymást, nem is halljuk – bár a háló adta lehetőségek ezeket nem zárják ki. Ülünk, kávézunk és levelezünk. Netinterjút csinálunk.

No Image

Az előadás

2004. június 25., péntek Kóta Dénes 0

Félig az ablakpárkányon ült, hátát a téglafalnak támasztotta. A Nap már alig sütött, kabátján keresztül is érezte még a napközben fölmelegített téglák sugárzását. Megint felhők gyülekeztek, csak úgy a semmiből, mert a szél nem fújt, nem fújt már napok óta.