Olasz multi építőipari vállalat alapított üzemet Sóskúton

A MAPEI az olasz építőipar egyik jelentős multi vállalata. Naponta 8000 termék hagyja el üzemeit, és ugyanennyi alapanyag kerül be a MAPEI termékskáláját alkotó majd’ 500 termék – ragasztók, tömítőanyagok, habarcsok, adalékszerek – elkészítéséhez. Ma a vállalat 32 társult céget, kutató- és fejlesztőközpontot és 30 saját minőség-ellenőrző laboratóriummal felszerelt gyártóüzemet számlál. A nemzetközi terjeszkedés a forgalom ugrásszerű növekedését hozta magával. 2001-re a forgalom elérte a 725 millió eurót, amelynek 57 százaléka külföldön realizálódott. Az alkalmazottak száma meghaladja a 2500-at, ennek 5 százaléka foglalkozik kutatással.

2000 februárjában Giorgio Squinzi, a MAPEI Spa elnök-vezérigazgatója részéről megszületett az elvi döntés a magyarországi gyár létrehozásáról. A beruházás során egy 4800 négyzetméter alapterületű csarnok épült fel Sóskúton. A csarnokon belül került kialakításra a 300 négyzetméteres gyártógépsor, 400 négyzetméter területen az irodák, a labor és egyéb kiszolgáló helyiségek találhatók. A gyárépítés teljes beruházási költsége több mint egymilliárd forint volt. Ebből 700 millió forintot hitelből nyertek, a többit az olasz MAPEI Spa juttatott tőkeemelés címén. Az épület és telek 670 millió forintba, a gépek és berendezések 350 millió forintba kerültek. A gyártott termékek főleg osztrák importot fognak kiváltani.

Az ünnepélyes gyáravatón megjelent az olasz nagykövet, számos magyar államtitkár, négy olasz tv és egy tucat olasz újságíró, a legjelentősebb lapok szinte mind itt voltak Olaszországból.

A jelenlévő Giorgio Squinzi úr az olasz és magyar tévéknek adott nyilatkozatok után készséggel válaszolt lapunk kérdéseire:

Elnök-vezérigazgató úr! Önök óriási fejlődésen mentek át. Mi a növekedési filozófiájuk?
Növekedési filozófiánk három pilléren nyugszik: szakosodás a telítetlen piacokon, nemzetközivé válás és kutatás-fejlesztés. A kutatás a növekedés és a fejlődés motorja. Az éves forgalom öt százaléka mindenképpen kutatásra megy, s ez a mi területünkön szokatlanul magas arány. Sőt, munkatársaink meglehetősen nagy része dolgozik a K+F-nek, összesen 12 százalék.

Önöknél kiemelt fontosságú a kutatás, de hogy áll ez Olaszországban, a GDP hány százalékát fordítják erre a területre?
Olaszország sajnos ezen a téren nem jár élen az EU-ban, mint az Olasz Gyáriparosok Elnökségének tagja ezt sokszor szóvá is teszem. A GDP 1 százalékát fordítják K+F-re.

Milyennek látja a magyar építőipar helyzetét, perspektíváját?
A magyar építőipar nagyon aktív, ezért építettük fel üzemünket, de nem titkolt célunk, hogy az üzemünkből egyéb országokba is exportáljunk. Visszatérve az építőiparra: nagy fejlődés előtt áll. Sok a felújításra váró épület, de újak is fognak épülni. Sok szálloda létesül. Bízom benne, hogy Magyarország jó piac lesz.

Mennyi az új üzem kapacitása?
Az új üzem szárazhabarcs-keverő üzem. A gyártókapacitása 20 ezer tonna évente, ami a magyar ragasztóanyagok piacának 20 százalékát fedi le.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.