Végre itt van a várva várt szép idő. Magamfajta idős embereknek jól esik kiülni egy-egy pécsi park árnyas fái alá. Ilyenkor az embernek eszébe jutnak a régi, kedves tavaszi emlékek. Sajátságos módon, a mostani tavaszokon valami fájdalmasan hiányzik. A lekövezett parkokban nem érzem a „föld illatát”, a téli álom után megújuló természet lázas lüktetését.
Kíváncsi lettem elődeink véleményére is. Hogyan látták Ők – több mint száz év távlatából – a pécsi parkhelyzetet? Ezért – mint már annyiszor – régi újságokat lapozgattam át.
Felettébb érdekes cikkre bukkantam a „Pécsi Napló” 1893. június 25-i számában, amelyet most szó szerint leközlök:
Elolvasása után nem tagadom, a kisördög bizonyos kritikai észrevételek megtételére inspirált. Vajon van-e 2012. év tavaszán „igazi” városligete Pécsnek?
Városligetet Pécsnek!
„Rég óta hangzik a panasz, s minden nyáron meg-megújul, hogy milyen nagy hiányát érezi városunk közönsége egy csinos, üde, kellemes és kényelmesen berendezett népkertnek. Nincs a városnak, a nagyközönség számára alkalmas és megfelelő nyári mulatóhelye.
Azok a helyek, ahová ez idő szerint jobb hiányában kénytelen a közönség menni, semmiképpen sem felelnek mag az igényeknek. Az üszögi erdő messze van, de meg nem is városi terület, a hozzáférhetés fárasztó, kényelmetlen, a berendezés primitív – az erdő közepén egy falusi csárda. Pécsbányatelep, vagy Rácváros szintén kiesnek a város szűkebb határán s nem bírnak azokkal a feltételekkel, melyekkel egy népkertnek bírni kell. A malomkertek szintén csak afféle kisebb mulató helyekül tekinthetők, hova pár száz, de nem pár ezer ember mehet szórakozni. Az egyedüli számba vehető mulató helye a nagyközönségnek, hol már 3-4000 embert láttunk aszalódni a nap égető hevében: a Tettye. Ez azonban a jelen körülmények közt csak szükségből használható. Az egész tettyei fennsík egy nagy szabad tér, melyen nincs egyéb árnyék, mint a mit a kiránduló közönség napernyői adnak. Agyongázolt, itt-ott teljesen hiányos ősi gyepszőnyeg borítja az egész teret szemnek tetszetős legcsekélyebb szépítése nélkül. A Tettye egy elhanyagolt hely a hol az emberi kéz kultúrájának nyoma sem látszik. Olyan, mint egy legelő.
Ha Scholtz Gyula a hegyoldalba oda nem építi csinos kis sörödéjét, bizony aligha nézne föl a közönség a Tettyére. De elvégre hova menjen, ha a szabadba vágyakozik üdülni, szórakozni? Hiszen ennek a 35,000 lakóssal bíró haladó nagyvárosnak még csak egy tisztességes népkertje, városligetje sincs. Miért nincs? Mert a város illetékes köreinek csak a polgárság sanyargatásához, zaklatásához van érzéke, s csak pumpolni tudnak: a közönség kényelmére, élvezetére soha nem gondolnak.
Volt már egyszer szó városliget lésítéséről. Fekete Mihály tiszti főügyész pendítette meg az eszmét; de hogy mi lett a szép eszme megvalósításából arra nézve ott a felelet a balokányi uszoda túlsó részén elterülő szemét-lerakodó hely, melyet imígy-amúgy befásítottak. A kert, ha ugyan kertnek nevezhető, egy maroknyi hely, melynek egyedüli csinossága abból áll, hogy csinos kis összeget szavazott meg rá annak idején a közgyűlés. Hogy mire költötték azt az összeget, a város bizonyára el tudja számolni, no mert a számadáshoz pompásan értenek; de hogy itt meg nem látható szabad szemmel, az szent igaz. Az is bizonyos, hogy erre a helyre kár volt annyit költeni. Ez a célnak meg nem felel. Közvetlen a poros országút mellett fekszik, a gyalogút a temetőn keresztül vezet hozzá s mi a fő, kicsike.
A város közönsége számára oly nagy népkertet kellene létesíteni, melyben kényelmesen megfér 4-5 ezer ember. Nagyvendéglőt építtetni bele, kisebb csarnokokat, tejkimérést, cukrászdát, kisebb szabású arénát, bódékat, stb., melyek bér útján jövedelmet is hajtanának. Hogy a park csinosítására magán az alap megvetésén kívül még rá is kellene fizetni, az tagadhatatlan. De utóvégre az a közönség, amelyet mindig csak zsebelnek, méltán megkívánhatja, hogy egy kis szórakozást is nyújtsanak neki. Hová menjen az ember Pécsett nyáron? Nincs egyetlen egy igazi kellemes mulató helye, ahol kedvére szórakozhatnék. Okvetlenül kell a városnak városligetet létesíteni. Arra ugyan el lehetünk készülve, hogy a közgyűlés mameluk hada s az a rész, amely csak arra szokott bizonyos összegeket megszavazni, amit magamagának szavaz meg, lévén a közgyűlésben sok „direkte és indirekte” vállalkozó, aki folyamatosan a takarékosságot hangoztatja, hogy több jusson neki, no meg az a rész, amelyik egyáltalán nem hódol a haladás szellemének. Semmi esetre nem fogja helyeselni, pártolni a városliget létesítésére irányuló törekvést.
Majd megpendül a régi nóta, hogy nincs pénz, nem lehet. Hisszük azonban, hogy a közönség tisztult gondolkozású és élesebb látású tagjai be fogják látni, hogy az a közgyűlés, amely minduntalan 20-30 és 100 ezreket tud megszavazni „törzstőkéből előlegezve” és „amortizácionális kölcsönök”-ből rossz épületekre, rossz kövezetre és sok minden egyéb rosszra, az adhat egyszer a jóra is. A város kulturális és humánus intézményeitől nem sajnáljuk a pénzt, de ami emellett csáléra megy, azt bizony sajnáljuk.
A városliget közszükségletet képez Pécsett, erre kell pénznek lenni. Azzal a pénzzel, amelyet a város vállalkozói 25 év alatt mint „tiszta nyereséget” besepertek, amelyen emeletes házakat, szőlőket stb. szereztek, azon már könnyen meg lehetett volna vetni a városliget alapját. S elvégre a jövő nemzedékére is kell gondolni. Ne csak adósságokat hagyjon a város jelenlegi közönsége az utódaikra, hanem legyen gondja arra is, hogy a város csinosítva, emelve, a kor követelményeinek, a modern nemzedék igényeinek megfelelő intézményekkel lássa el és ne csak a tőkepénzesekre, városi vállalkozók anyagi érdekeire, hanem nagyközönségre is gondoljon. A tőkepénzesek, vállalkozók gondolkozzanak magukról, azok soha nem fogják érezni a városliget intézményének szükségességét, mert mehetnek fürdőre, ki a szőlőhegyekben lévő nyaralóikba, de a közönség nagy zöme az itt reked a nyári hőségben a város áttüzesedett falai közt, s nyeli a makadám tüdőt és szemet-ölő, meszes porát.
Ez nem járja. Egy ilyen népes város ma már nem lehet el népkert nélkül.”
Ugye mennyi mai aktualitást közölt az 1893-as cikk?
„A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik: és semmi nincs új dolog a nap alatt.” (Prédikátor könyve 1,9.)
Örülök ennek a régi cikknek és köszönöm, hogy megosztotta az olvasókkal.
Sajnálatosan igaza van: semmi sem változik, csak az emberek cserélődnek időről időre.