Fejezetek a pécsi mozik történetéből (folytatás)
Mozi Józsi
Az 1910-es években a Búza téren – a későbbi Irányi Dániel téren – felállított Winkler mozi előterében hatalmas hangerővel bömbölt a zene, és egy mulatságos kikiáltó figura hívta fel a nagyérdemű közönség figyelmét az érdekesnek ígérkező látvány megtekintésére.
Természetesen Mozi Józsiról van szó.
A múlt ködében feloldódó árnyalakját – az utókor szerencséjére – több forrásmunka alapján (elsősorban korabeli napilapokból) is fel tudjuk idézni.
Nézzük ezeket szép sorjában:
Búza tér az 1900-as évek elején
„A mozi előtt esetleg az úgynevezett jobb szocializálással is találkozhatni. Itt Józsi, a nagy népszerűségnek örvendő Mozis Józsi gondoskodik az egybesereglettek szórakoztatásáról. A fején liliputi cilinder, ez már magában is elég ok az állandó derültségre. Ehhez járulnak még az arcjátékával rikítóan aláhúzott mókái, amik sohasem tévesztik el a hatást. Van egy speciális elnevezése: Ez a házmester-páholy, mely a vitéz urak és hölgyek rendelkezésére áll.” (A pécsi vurstli, Pécsi Napló 1910. május 29.)
„Csöndesen folydogált a város élete, a bányán kívül mai méretű nagyüzem még nem volt, annál több kisebb-nagyobb műhely, melyeknek munkaideje, túlnyomórészt az üzleteké is, délelőtt 8-12, délután 2-6 óráig tartott. Ünnepnapokon – akkoriban volt pedig rengeteg, télen a kocsmák, vendéglők, meg az akkor még csecsemőkorát élő mozi volt a város kedvenc szórakozása. A mozi még, mi tagadás, elég primitív volt, az Irányi Dániel téren egy nagy pajtaszerű hodályban állt, a Winkler-mozi. Úgy kellett a nézőket egyenként becsalogatni, akár a cirkuszba. Ezt a célt szolgálta egy érdekes figura, a Mozi-Józsi. Rikító, feltűnő ruhákban, legtöbbször óriási kockás pepita öltönyben jött, ment, gomblyukában télen-nyáron hatalmas dália, vagy más virág, fején cilinder. Mindenfelé hangos mókákkal hívta fel magára a járókelők figyelmét, és invitálta őket a mozi előadásaira. Népszerű volt, állandóan az utcagyerek zsivajgó, éljenző hada kísérte, hát még mikor egyszer csak elől-hátul reklámtáblákat aggatott magára és azokkal járta a város utcáit. Alighanem ő volt az első szendvics-ember Magyarországon. (Werner István: „Régi pécsi nyár”, Dunántúli Napló 1963. július 26.)
És egy másik visszaemlékező:
„Az általános rohamot legfeljebb a Winkler Mozi előtt szónokló Mozi-Józsi tartotta fel, megemelvén hatalmas cilinderét a mélyen tisztelt közönség előtt, s amikor feltűnt az alatta megbúvó miniatűr cilinder az egész rajvonal egyszeriben megakadt a deszkamozi előtt és száz torokból hangzott fel egyszerre:
Ha-ha-ha-ha-ha…
Asta Nielsen, a némafilmek sztárja
Akkor még Olaf Fönss (1882-1949) és Asta Nielsen (1881-1972) voltak a filmcsodák és egy-egy megható jelenetnél kilószám folyt a glicerin a művésznő lapos arcán.
Tíz-húsz fillér volt a belépődíj, de a III. hely mögött lazák voltak a deszkák, be lehetett ott csúszni ennél olcsóbban is. A mozi mögött a sarkon, a nyári vendéglő (amely Schwab Mátyás vendéglős tulajdonában volt és az igen hangzatos „Új Világ” névre hallgatott), falán méteres söröskancsó ékeskedett, alatta a csábító árajánlattal:
1 korsó 12 fillér…
A k.u.k. hadsereg és a Magyar Királyi Honvédség őrmestertől lefelé állandó érdeklődést tanúsított nemcsak a fejlődő filmművészet és a kíséretükben lévő tisztes nőszemélyek iránt, de bevezettek egy-két ifjú filmrajongót – ha nem is a moziba -, de vergónia gyönyörűségeinek misztériumába is.”
Egy rövid gondolatra szakítsuk meg az érdekes cikket, vagyis mi a vergónia. Be kell vallanom, én sem tudtam, ezért az Internethez fordultam segítségért, ahol az alábbi magyarázatra leltem:
Vergónia, azaz más néven a békeidők szivarja.
Olaf Fönss, egy másik filmlegenda
„Nem kétséges: a béke szivarja a feszesre sodort, kajla virzsínia, amely bakakörökben „vergónia” néven volt kedvelt és tekintélyemelő. Élvezetéhez idő, nyugalom, bölcsesség, élettapasztalat, hozzáértés és derűs kedély kellett. Már a kiválasztása is rendkívüli körültekintést igénylő művelet volt. Formára, színre, szalmaszálra és szelelésre megfelelőt csak az avatott szem tudott a ládikóban kipécézni és az ujjak gyengéd érintésével csak az igazán hozzáértő tudta eldönteni, hogy az előzetes szemrevételezés helyes volt-e. No és a rágyújtás! A virzsínia visszautasított minden hebehurgyaságot, fiatalos hetykeséget, gyors és kontármunkát.
A leendő Nobody (azaz „Nagy Senki”) kettőt szippantott a fölöttébb illatos vergóniából, bement a moziba, és amikor tíz perc múlva úgy érezte, hogy liftbe rakták a belső berendezését, nem tudta eldönteni mi ártott meg neki voltaképpen?
Olaf Fönss, Asta Nielsen, avagy a vergónia?
Ma már csak egy talpalatnyi hely maradt meg a Búza térből, ahol most a villamos csörömpöl, egyetem ágaskodik az égnek és a Magyar Királyi Dohánygyár behemót házcsoportja takarja el a múltat, amely úgy ment füstbe, mint egy hatfilléres Memfisz.
És vajon hol van Asta Nielsen és hol, van Mozi-Józsi?”
(Császár Géza: „Az elsüllyedt Pécs”, Dunántúl 1930. december 25.)
Hozzászólások