Victor Vasarely Díj a Köztéri Művészetért • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Victor Vasarely Díj a Köztéri Művészetért

A 2012-ben közzétett nemzetközi pályázati felhívást követően, a zsűri – melynek elnöke Rudy Ricciotti, a Grand Prix National de l’Architecture kitüntetettje volt – a 2013. március 8-án tartott ülésén a Victor Vasarely Díjat a Köztéri Művészetért a magyar Imre Péter szobrászművész és Máté Tamás építész műalkotásának ítélte.

A díjnyertes alkotás

A Díj második meghirdetésére az „InnovArt” gondolat jegyében, a Marseille-Provence 2013 EKF eseményekkel koprodukcióban kerül sor Aix-en-Provence városában. A nyertes pályázatot a zsűri 63 javaslat közül választotta ki. Megállapította, hogy ebben a műben találkoztak leginkább a pályázati kiírásban meghatározott szempontok: a táji kapcsolat, a fenntartható fejlődés, és a jelen technológiái körüli kérdések, valamint Vasarely történelmi öröksége, a művészet integrálása a városi közterekbe.

A Díjat első alkalommal Vasarely szülővárosában, Pécsett hirdették meg 2010-ben, amikor Pécs Európa Kulturális Fővárosa volt. A verseny része volt a Dél-dunántúli Építész Kamara által kezdeményezett Építészet és Kontextus programsorozatnak (www.ek2010.hu). Pécs és Aix között a kapcsolatok azóta megerősödtek, amit 2011 decemberében a városok együttműködési megállapodásban is rögzítettek. A meghívott helyi személyiségek mellett a pécsi delegáltak között tagja volt a zsűrinek Páva Zsolt polgármester.

A nagyméretű (3×7 méteres) rozsdamentes acél és üveg kompozíció az egyszerűség és a monumentalitás találkozása lesz, amelyet a nyomtatott áramkörök és a számítógépek billentyűzete ihlettek.

A szobor a Vasarely Alapítvány székháza előtt kap helyet 2013. októberében

Imre Péter és Máté Tamás műalkotása ideiglenesen a Vasarely Alapítvány területén kerül felavatásra. Az avatásra 2013 októberében, a művész jelenlétében kerül majd sor. A szobor két évig fog állni a Vasarely Alapítvány aix-en-provence-i épülete előtt, majd 2015-ben kerül végleges helyére, Aix fejlesztés előtt álló Corsy városrészébe, a Paul Cezanne szülőházával szemközti parkba.

Az „InnovArt” egy projekt platform, melyben az innováció különböző területeit a kultúra dinamizálására használják fel. Az eseményvezérelt programozáson keresztül 2013. október 10 és november 10 között multidiszciplináris, népszerű és igényes projektekre kerül sor. A partnerek (Fondation Vasarely, Second Nature, Digital Home, Ecole Supérieure d’Art) a közterületeken és különböz0 helyszíneken kapnak lehetőséget a kortárs művészethez kapcsolódó koncertek, bemutatók, előadások, illetve konferenciák, műhelymunkák és mesterkurzusok megrendezésére.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS