Vattacukor

A vattacukorárus hirtelen bukkant fel, a fehér Suzuki azonban gyorsan fékezett, s az autó hangtalanul blokkolt a járda mellett.
– Miért álltunk meg?
– Vattacukrot vennék.
– Nem is tudtam, apám, hogy szereted.
– Sosem szerettem. Olyan, mint az ízesített semmi. Beleharapsz, de csak a fogad koccan össze, közöttük semmi anyagszerűség, talán csak a nyelveden érződik egy kis karamellíz. Megfoghatatlan. Szétolvad a szádban, mielőtt beleharaphatnál.
– Akkor miért álltál meg? Ráadásul tilosban?
– Vennék vattacukrot.
– Most mondtad, hogy nem szereted.
– Neked vennék.
– Nekem? Hogy jut eszedbe?
– Tartozom vele.
– Méghogy tartozol? Nekem? És éppen vattcukorral? Arról tudnom kellene.
– Nem emlékszel?
– Mire?
– Hogy nem álltam meg, hiába kérted. Nem vettem vattacukrot.
– Nekem? Mikor?
– Nem emlékszem pontosan. Nyár volt, azt tudom, azt hiszem, nem jártál iskolába.
– Ha nyár volt, úgy lehetett.
– Nem a nyár miatt mondom, még iskoláskorod előtt történt.
– Akkor van már vagy harmincöt éve.
– Van.
– Ha a kamatokat hozzászámolom, nem is egy vattacukor ez a tartozás.
– Hányat kérsz?
– Egyet sem. Csak tréfáltam. Kár, hogy nem szeretem a vattacukrot, most belakhatnék belőle. Ha te fizeted.
– Fizetem. Tartozom vele. Bár azt kötve hiszem, hogy belaknál belőle. Még ha karamellíze van, akkor sem: a semmitől nem lehet jóllakni.
– Lehet, hogy a karamellíz miatt nem szeretem. Régen szerettem? Harmincöt évvel ezelőtt még szerettem?
– Nem tudom.
– Mondtad, hogy kértem.
– Nem derült ki, hogy szereted-e. Nem álltam meg, hiába kérted.
– Lehet, hogy sohasem szerettem.
– Lehet.
– Csak megkívántam?
– Lehetséges.
– És nem vettél?
– Nem.
– Ez nem volt szép tőled. És később sem?
– Később nem kértél. Nekem meg nem jutott eszembe. Csak mostanában. Sokszor gondoltam már azóta, hogy meg kellett volna állnom akkor.
– Talán „megállni tilos” jelzésnél volt a vattacukros.
– Nem.
– És mégsem álltál meg?
– Nem. Nagyon zűrös nap volt.
– Hol laktunk akkor?
– Nem otthon történt, kirándulni mentünk Óbányára, nagybátydék laktak ott. Váratlanul egy kétségbeesett asszony rontott be közénk, berobbant valósággal, látta a kapu előtt a Trabantot, hogy vigyük orvoshoz a fiát, vadméhek csípték össze, allergiás, megfulladhat, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
– Elvitted?
– Elvittük. Te is velünk jöttél.
– Érdekes, hogy erre nem emlékszem. Odaértünk időben?
– Oda. Nádasdra előbb, ott nem volt ügyelet, aztán Hidasra, ott sem volt, végül Bonyhádon kapott kalciumot. Az segített.
– Megvártuk őket?
– Meg. Amikor visszafele indultunk, akkor láttad meg a vattacukrost. Álljunk meg, mondtad, vegyünk vattacukrot. Az hiányzik most pont, gondoltam, és szó nélkül hajtottam tovább. Nem követelőztél, fegyelmezett gyerek voltál, csak az arcodon látszott a csalódottság, magamban ezen is mérgelődtem, hogy ilyen helyzetben neked csak a vattacukron jár az eszed. Még hogy vattacukor. Amikor élet-halál kérdéséről volt szó. Amikor bármi megtörténhetett volna.
– De nem történt.
– Nem, szerencsére. Akár meg is állhattunk volna, hiszen túl voltunk a nagy ijedtségen, de mire ezt meggondoltam, messze jártunk. Visszafordulni meg már nem volt hangulatom.
– Pedig az összecsípett gyereknek is örömet szerezhettél volna ezzel.
– Látod, erre nem is gondoltam. Igazad van. Tudod mit? A gyerekeknek vihetnénk haza. Ők szeretik a vattacukrot?
– Nem hinném. Nem tudom. Lehet.
– Vigyünk?
– Nem töpped össze, mire hazaérünk? Szertefoszlik, aztán csak a hurkapálcika marad…
– Az látod, lehet, fiam. Akkor ne vigyünk.
– Jó. De ha nagyon akarod, nekem vehetnél egyet, apám.
– Megkívántad?
– Magamtól nem jutott volna az eszembe, de most, hogy beszélünk róla, kipróbálnám.
– Na, milyennek találod?
– Hát… Erre vágyakoztam volna annyira? A semmi – feltupírozva. Szétolvad, mielőtt beleharaphatnék.
– Nem megmondtam? Beleharapsz, de csak a fogad koccan össze. A cukor anyagtalan illúziója. A megformáltság látszatát keltő tartalomhiány. Valóságnak álcázott semmi. Vágykép.
– Ezért csakugyan kár lett volna visszafordulni.
– Gondolod?
Az autó elrugaszkodott lassan a járdától, töprengve indult el, mintha habozna, hogy merre folytassa az útját. Pedig egyirányú utca volt, megfordulni benne nem volt lehetséges.

Megosztás

Tweet