– a Pécsi Fotósétálók kiállítása –
Egy nem szokványos fotókiállításon vettem részt a pécsi Művész Presszóban. A megadott időpontban volt pár odavetődött vendég, aki a már megrendelt italát itta, de 18 órára egyre sűrűbben érkeztek az „érintettek”, illetve a meghívott vendégek is. Lassan teltházas lett a kis hangulatos helyiség.
Aztán a kiállítás szervezője, Dudi Levente, előállt pár nem mindennapi ötlettel. Először is kaptunk egy-egy 50 fillérest. (Biztosan nosztalgiázunk, gondoltam.) Aztán arra szólított fel mindenkit, hogy tegezzük egymást, legalábbis a kiállítás ideje alatt. (Ez meg a mai modern stílus, nyugtáztam magamban.) De itt még nem fogyott ki az ötlettár: mindenki a legközelebbi ismeretlen embertársának be kellett mutatkozzon, teljes nevével, foglalkozásával. (Ez sem rossz, állapítottam meg, csak nem tudom hova tenni!) De nem rossz, megismerkedem egy középkorú férfival, nyakában fotómasina lóg, egyébként mérnök. Én bevallom, hogy négy órában udvaroskodom, karbantartok egy iskolában az írás és egyéb tevékenységeim mellett.
Aztán kapunk pár információt az EDSZ-ről (Európai Dolgozók Szakszervezetéről), ami mikro, kis és közepes vállalatok dolgozóinak érdekképviseletét vállalja fel a munka világában.
Nos, ez így rendben is, morfondírozom, de hogyan kötődik mindez a fotózás világához? És ekkor jön a magyarázat.
– Ez a társaság olyan tagokból verbuválódott, akik egy kicsit másképp látják a világot, azt is mondhatnánk, hogy optimistábbak. Mi előbb észrevesszük a szépet, mint egy átlagos embertársunk. Annak is tudunk örülni, ha a kocsi reggel a lakásunk előtti parkolóban romlik el, hiszen így nem kell hazavontatni, nem veszítünk vele rengeteg időt. Ha iszunk egy csésze finom teát vagy kávét, nem azt mondjuk, hogy megittuk életünk legjobb teáját, vagy kávéját, hiszen ez után már finomabbat akkor nem is ihatnánk. Mi nem szaladunk a boldogság után, nem kergetjük azt, hiszen akkor mindig csak rohanunk az
elérhetetlen nyomában. Mi tudunk örülni a kicsi dolgoknak is, amik mellett legtöbbször elmegyünk: mint például egy virág mellett egy buszmegállóban. Egy virágsziromra szállt bogár, lepke, egy útkanyarulat, egy tájrészlet, ami megfog abban a pillanatban, mind megörökítésre érdemes. Csak úgy járunk a világban, és ami megtetszik, azt megpróbáljuk megörökíteni a legjobb tudásunk szerint.
Hát ez így egyszerű, nincs is benne nagy blikkfang, mondom magamban, csak éppen hozzáállás kérdése. No meg életstílusé. Meg egy kis empátiáé. Vagy csak elhatározás kérdése? Régen, bezzeg, háromszor meggondoltuk, mielőtt „elsütöttük” a gépet, ma már a modern technika jóvoltából bármennyit fotózhatunk, és abból ki tudjuk választani a legjobbakat.
A Pécsi Fotósétálók hét kiállítója ezen az estén állíthatom igényesen válogatott természetfotóiból. A kiállítás október 9-ig látogatható a Művész Presszóban (Kolozsvár utca), majd a fotók másik két pécsi helyszínen is kiállításra kerülnek.
Ja, és majdnem elfelejtettem, az 50 filléres „kézműves sör” nagyon finom volt.
Szóljon hozzá!