Így lett belőlem artista helyett műkedvelő színjátszó. Egy ideig szorgalmasan eljártam a próbákra, és olyan személyiségekkel is megismerkedtem, mint: Botár Endre, Miske László, Rajhona Ádám, Csiky Ibolya, Széles Anna. Ez utóbbiba bele is szerettem futólag.
Törékeny, majdhogy nem sovány leány volt, és szőke, vagyis a zsánerem. Akkor találkoztam vele először, amikor eladtam neki az ételjegyemet. Hiába, kellett a pénz, ugyanis se édesanyám, se najma nem kényeztetett el ilyen szempontból. Kifizették a kosztot, szállást, azzal jó éjszakát.
Hogy egy főiskolai hallgató meginna néha egy-egy kávét is, megenne egy fagylaltot, elmenne moziba, meg sem fordult a fejükben. Szó se róla, több társamhoz hasonlóan, adhattam volna vért is időnként (akkoriban ezt meg is fizették), erre azonban már nem voltam hajlandó, diákmunkára vagy -hitelre pedig nemigen nyílt akkor még alkalom. Szóval eladtam a jegyet a szöszinek, és azontúl sokáig nem tudtam kiverni a fejemből. Szerelem első látásra? Meglehet. Szerelem, szalmaláng, mindenesetre még Maját is elfelejtettem miatta.
Megjegyzem, nem is nagyon sajnáltam, mert már kezdett elegem lenni a leányból, aki állandóan egy vamp
szerepében tetszelgett. Úgy látszik, túl sok operettet nézhetett, mert lassan már maga is operettfigurává nőtte ki magát.
Bezzeg Anikót egész más fából faragták. Ő szelíd volt, mesterkéletlen és egyszerű az életben, színpadon egyaránt. Talán nem ártana az ő figyelmét is magamra hívnom egy előadással – játszadoztam el sokáig az ötlettel. Csak az volt a bökkenő, hogy sohasem tudtam a közelébe férkőzni. Vagy tanult, vagy úton volt, ugyanis már akkor sűrűn filmezett.
Erre feladtam, s vele együtt az egyetemi színjátszást. Túl kevés köze volt ahhoz, ami engem foglalkoztatott, de elmaradt az a bizonyos cirkuszi protekció is, amire Szabó Lajos rektor révén számítottam. Még felléptem ugyan egy akrobatikus elemekkel átszőtt kabaréban, utána finita la commedia.
(folytatjuk)
Szóljon hozzá!