Pódiumbeszélgetésen mutatták be Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi Karán Németh Miklósn önéletrajzi könyvét, amelyet Oplatka András újságíró, az MTA külső tagja készített.
A könyvbemutató – balról jobbra Glatz Ferenc, Balog Zoltán, Németh Miklós, Boross Péter, Tölgyessy Péter, Oplatka András
A zsúfolásig megtelt gólyavári Mária Terézia teremben, az elmúlt 25 év kormányának számos minisztere volt jelen a hallgatóság soraiban. A pódiumon az eszmecserén Németh Miklóson kívül az 1993-94-ben miniszterelnöki posztot betöltő Boross Péter, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Glatz Ferenc akadémikus, történész, az MTA korábbi elnöke, a Németh-kormány művelődési minisztere, és Tölgyessy Péter jogász, politológus, az 1989-es kerekasztal-tárgyalások, illetve alkotmányozás akkori aktív résztvevője, aki 1998 és 2006 között a Fidesz frakció tagja volt az országgyűlésben. Az esemény moderátora Oplatka András volt.
A következőkben a rendezvényen elhangzott néhány kérdést és arra adott választ ismertetek.
„Milyen volt a hangulat 1998 és 1990 között a pártállam, a kormányoldal és az ellenzék tekintetében?” – tette fel az első kérdést a moderátor.
A pártállam körülményei között lettem miniszterelnök, és már a nyolcvanas évektől tudtam, hogy az ország a csőd felé tart. Az adóságállomány csak nőtt, minden furfang ellenére. Közben azt is megtudtam, hogy Magyarország területén Tótvázsonyban atomtöltetet tároltak Észak-Olaszországra irányítva, közvetlen moszkvai irányítás alatt. Mindkettőt tagadtuk, de két ekkora hazugságra nem lehetett építeni. Aztán megtettük a szükséges lépéseket. Meghirdettük a demokrácia-csomagtervet, jött az egyesülési törvény, ami lehetővé tette a pártalapítást, a többpártrendszert, aztán „vártuk a csillagok kedvező állását”, hogy mikor lehet a mozgásteret tágítani.
Tölgyessy Péter a következőket válaszolta: Ha a Szovjetunió 1989-ben olyan erős lett volna, mint a nyolcvanas évek elején, akkor nem lett volna átmenet. Nem mi, buktattuk meg a rendszert. A magyar társadalom relatíve jól érezte magát, így nem volt akkora tömegtámogatása a változásnak.
Boross Péter, a rendszerváltás második miniszterelnöke így emlékezett: „A kerekasztal tárgyalásokon semmiféle komoly veszekedés, „asztalborogatás nem volt”.
Mi látszott 1987-88-ban a Szovjetunió összeomlásából? – volt a következő kérdés.
Szarvas István és Németh Miklós
A nyolcvanas évek elején ismertem meg Mihail Szergejevicset (Oplatka kisegítette – Gorbacsovot – a fiatal jelenlévőkre tekintettel) mondta Németh Miklós. Akiről Kádár János azt mondta: „Ez az ember lesz a rendszer sírásója”. Az említett években már látszott a gazdasági erőforrások tejes kimerülése, de igaz volt az a tétel, hogy ha egy nadrágszíjon már minden lyuk elfogyott, akkor egy orosz még tudott egy két lyukat fúrni bele. A rendszerváltás egyik eredendő bűnének tartom, hogy nem volt kibeszélve a társadalmi, gazdasági, szociális kérdések köre. Nemzetközi hibák sorozata is történt. Én egy második Marshall-tervért lobbiztam, ehelyett létrejött az Európai Fejlesztési Bank, amely piaci feltételekkel kezdett finanszírozni.
Nem lett volna jó egy második Marshall segély mondta Tögyessy Péter, majd így folytatta. Ezt is feléltük volna, és ugyanúgy marad minden. De a lényeg az, hogy a rendszerváltásig a kommunista elit mélyen hitt a társadalmi küldetésében, Kádár Jánossal az élen. A reformok a rendszer eróziójához vezettek, nem a megoldáshoz. Nálunk a reformerség mindig eladósodottsággal járt együtt. A pártállam csak modellváltásra készült, nem pluralizmusra vagy piacgazdaságra. Folyamatosan hátráltak, mert féltek, hogy fizetésképtelenné válunk, és attól, hogy a végén erőszakot kell majd alkalmazniuk. Én egyébként nem emlékszem idilli tárgyalásokra. A pártállam képviselői mindent elleneztek. Küzdelmes volt az átmenet, de a választók alig vettek benne részt, inkább Bécsbe jártak vásárolni.
Te a pártállammal tárgyaltál – válaszolt a jogász politológus szavaira a pártállam utolsó miniszterelnöke, majd így folytatta: 1989 májusától egészen más stílusban tárgyalt a kormány. Nem azonosítható a kormány a párttal. A köldökzsinórt májusban elvágták. Lehet új történelmet írni, de én másképp éltem meg a kormány önállósodását. Azt se felejtse el senki, hogy április végén Grósz Károly kísérletet tett a kormány megbuktatására. Ha ez sikerült volna, egy keményvonalas erőcsoport veszi át az ország irányítását.
Glatz Ferenc akadémikus így emlékezett vissza: „Én Bécsben éltem akkor, és a bécsi sajtó óriási visszhanggal kürtölte világgá, hogy a szovjet csatlós államban egy párt lemond kizárólagos hatalmáról. A külpolitikáról annyit, hogy 1988 decemberében Gorbacsov az ENSZ-ben bejelentette, hogy ötszázezer katonát kivonnak három kelet-Európai országból.”
Balog Zoltán, az Orbán-kormány minisztere a következőket mondta: Talán ha nem lettek volna annyira idilliek a tárgyalások, ha „radikálisabban indul” a rendszerváltás, ma előrébb járnánk. Hozzátette: az elmúlt huszonöt év nem sikertörténet. Annak a véleményének adott hangot, hogy ha az MSZMP-ből megalakult MSZP-ben Németh Miklós vagy Pozsgai Imre vitte volna a prímet, ma nem itt tartanánk.
Tölgyessy Péter arról beszélt, hogy a szovjetrendszer bukásából a magyar társadalom kimaradt, a többi volt szocialista országtól eltérően az átlag magyarok relatíve jól érezték magukat. Az első szabad választásokon a szocialista országokban többnyire 90 százalék feletti volt a részvétel, Csehszlovákiában például 96, Magyarországon ezzel szemben 65 százalék, majd így folytatta: a radikális hangnemről annyit, hogy Orbán Viktornak a Nagy Imre temetésen mondott beszéde után engem is győzködtek, hogy állítsátok le Orbánt, mert ránk hozza az oroszokat. az egyik alternatíva az lett volna, hogy az állampárti kormány vállalkozik a szükséges gazdasági lépések meghozatalára, de erre nem vállalkozott. A gazdasági rendszerváltás az Antall-kormányra maradt.
Németh Miklós erre így válaszolt: „Lehet itt hőzöngeni, de soha senkitől nem fogom elfogadni, hogy lekicsinyelje a Németh kormány eredményeit”.
Oplatka András „Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke” című ötszáz oldalas kötete egy tíz napon át tartó mélyinterjú alapján készült. A könyvben javarészt egyes szám első személyben Németh Miklós beszél, ezt azonban kiegészítik, időnként ellenpontozzák eredeti dokumentumrészletek. A könyv – a bevezetője szerint – nem a rendszerváltás, hanem Németh Miklós története, alcíme: rendszerváltás a kormányfő szemével.
Lapunk kérdésére, hogy a pódiumbeszélgetésben miért nem vehettek rész az elmúlt 25 év kormányinak itt megjelent miniszterei, Oplatka válasza a következő volt: „A vitában résztvevők személyét nem én döntöttem el.”
Hozzászólások