Kütyük
Hangosan beszél magában a buszmegállóban, korahajnali órában? Csak amikor közelebb érek, akkor látom a kis madzagot, ami a fülébe rakott kis dugóba vezet.
– Igen, azt a falfelületet le kell vakolni, a másikat gletteljétek, és jöhet a festés.
Elhaladok mellette, majd átvágok az utcán. Jó páran állnak a túloldalon. Várják a buszt. Én is oda tartok. Még alig pirkad. Egyébként is, így ősszel elég szomorúak, szürkék a reggelek.
Külön áll. Középkorú nő. Kezében a készülék, szeme elé tartja, valószínűleg SMS-t ír, feltételezem. Csak amikor felszállunk, akkor látom, E-book van a kezében. Épp mellettem áll és egy angol nyelvű szöveget olvas.
Ma is állójegyet váltottam. A heringek hozzánk képest ficánkolnak a konzervdobozban.
– Miért nem küldenek nagyobb buszt? Minden reggel így utazunk -. reklamál az egyik hölgyutastársam.
– Bocs, de lejártak a választások. Most már nem vagyunk annyira fontosak! – így egy férfitársam.
– Sosem láttam buszon utazni őket – sommázza a hallottakat egy nyugdíjas korhatárt megközelítő korú hölgy – és mindenki érti körülöttem, kik azok az „ők”.
Két női utastársam egymással szemben ül. Első látásra úgy tűnik, kizárják a maguk körüli világot. Beljebb kell tömörödnünk, így a közelükbe kerülök. Mindketten beszélnek. Nem, nem egymással.
– Igen, ma el kell menned a kocsival a szervizbe. Már egy hete mind mondom…
– Igen, kisfiam, igen. Tudom, hogy nulladik órád van. A szendvics ott van a hűtőben. A sport-zsákodat is előkészítettem, ott lóg a fogason.
Mondhatnám, idilli állapot, amikor… Jön az ellenőr. Nem egy, mindjárt három egyszerre.
– Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni!
– Ugye, nem gondolja komolyan – háborodik fel a hozzám préselt hölgy utastársam – ha gondolja, kiszedheti a zsebemből. Vagy lehet, hogy a retikülömben van? Mindjárt a – a többit elhallgatja.
Sikertelen kísérlet. Az ellenőrök leszállnak a következő megállóban. Én is. Eddig utaztam.
Délután. Már hazafelé készülök a munkahelyemen, amikor egy unokájára várakozó nagyi mellett haladok el. A nyugdíjas hölgy kezében hangosra állított okos-telefon, amin épp két kézzel játszik. Öli a szörnyeket. Fröcsög a vér a képernyőn. Kisunokája épp kijött a zongoraóráról.
– Nagymama, ugye te tudod, melyik az a Kodály kotta, amit a tanárnő kért, hogy megvegyünk?
A nagymami diadalmasan tekint fel a kütyüről. Épp befejezte a játékot. Győzött!
– Nem, kisfiam, nem tudom, de este majd anyád felhívja a tanárnőt, és ő majd elmondja neki, mit kell megvennetek!
Szóljon hozzá!