Azok a régi szép idők…
A pécsi ciszter gimnáziumtól Rhinebeck (USA) -ig
Vass Vilmos egykori ciszter diák életútja
6. fejezet
Folytassuk történelmi krónikánkat, azokkal a sorsfordító, történelmi tudósításokkal, amelyek 12 nap alatt megrengették egy kommunista szuperhatalom belső, morális alapjait.
A magyar kormány kinyilatkoztatta Magyarország semlegességét
A varsói szerződést felmondtuk
Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszéde
„Nagy Imre a Minisztertanács elnöke és megbízott külügyminiszter ma, november elsején délelőtt magához kérette Andropov urat, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Közölte vele, hogy a Magyar Népköztársaság kormányához hiteles értesülések érkeztek újabb szovjet katonai alakulatoknak Magyarországra való bevonulásáról. Követelte ezeknek a szovjet katonai alakulatoknak haladéktalan, azonnali visszavonását. Kijelentette a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány a varsói szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul, az ország semlegességének védelmére a négy nagyhatalom segítségét kéri.
A szovjet nagykövet tudomásul vette a Minisztertanács elnökének és megbízott külügyminiszterének tiltakozását és közlését s megígérte, hogy haladéktalanul választ kér kormányától.
A Minisztertanács elnöke a budapesti szovjet nagykövettel folytatott tárgyalásokról szóbeli jegyzékben tájékoztatta a Budapesten akkreditált összes diplomáciai képviselet vezetőjét. Ugyanakkor táviratilag értesítette az ENSZ főtitkárát (Dag Hammarskjöld) az eseményekről és a magyar kormány elhatározásáról és kérte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete most megnyíló közgyűlésének napirendjére a kérdés tárgyalását soron kívül tűzze ki.” (Szabad Dunántúl 1956. november 2. 1 p.)
Sajnos a kivívott szabadság és semlegesség tiszavirág életűnek bizonyult. A háttérben már kirajzolódtak a bosszúra szomjazó restaurációs, szovjetbarát erők rohamosztagai. Az orosz katonai egységek látszólag húzódtak vissza és csak a kiadott utasításra vártak, hogy vérbe tapossák az aránytalanul gyenge, magyar forradalmi erőket.
Az Egyesült Államok és a nyugat csak az ígéretek szintjén állt ki a magyar forradalomért. Az angol és francia diplomaták titokban már a szuezi intervenciót, Egyiptom lerohanását készítették elő. Kétség kívül ez jobb üzeleti-politikai vállalkozás volt, mint a „magyar ügy”.
Egy történelmi pókerparti…
A Biztonsági Tanács utasítsa a szovjet és magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére
Nagy Imre üzenete az ENSZ főtitkárához
Az Egyesült Nemzetek Szervezete Főtitkárának.
Dag Hammarskjöld úrnak, New York
Excellenciás Uram!
Dag Hammarskjöld ENSZ főtitkár 1956
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, mint megbízott külügyminiszter az alábbi kiegészítő információkat kívánom Excellenciád tudomására hozni:
November elsejei üzenetemben mát említettem hogy újabb szovjet katonai alakulatok vonultak be Magyarországra s hogy erről a magyar kormány értesítette a szovjet nagykövetet, felmondta a varsói szerződést, kinyilatkoztatta Magyarország semlegességét és az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordult az ország semlegességének garantálására.
November másodikán a Magyar Népköztársaság kormányához újabb, pontos honvédségi jelentések érkeztek, amelyek szerint jelentős szovjet egységek lépték át az ország határát, Budapest felé vonulnak és útközben birtokukba veszik a vasútvonalakat, vasútállomásokat, vasúti biztosító berendezéseket stb. Jelentések érkeztek arról is, hogy Nyugat-Magyarország területén kelet-nyugat irányú szovjet csapatmozdulatok tapasztalhatók.
Fentiek alapján a magyar kormány szükségesnek tartotta, hogy tudomására hozza a budapesti szovjet nagykövetségnek és a Budapestre akkreditált külképviseleteknek a Népköztársaságunk ellen irányuló lépéseket. A Magyar Népköztársaság kormánya egyben konkrét javaslatot tett a szovjet kormánynak a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok visszavonására, valamint a varsói egyezmény felmondásának végrehajtására vonatkozó tárgyalások színhelyére és közölte a magyar kormányküldöttség tagjainak névsorát.
1956. november 2.
A magyar kormány ezen túlmenően javaslatot tett a budapesti szovjet nagykövetségnek: alakítsanak vegyes bizottságot a szovjet csapatok kivonásának előkészítésre.
Kérem Excellenciádat, szólítsa fel a nagyhatalmakat Magyarország semlegességének elismerésére és utasítsa a Biztonsági Tanács a szovjet és magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére. Kérem Excellenciádat, ismertesse a Biztonsági Tanács tagjaival a fentieket és fogadja őszinte nagyrabecsülésem kifejezését.
Nagy Imre
a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és meghatalmazott külügyminisztere
(Szabad Dunántúl. 1956. november 2. 1. p.)
Azután megjött a válasz, de nem a New Yorki ENSZ palotából, hanem az Adria tenger luxus szigetéről, Brioniból, Titó villájából.
1956. november 2-3-án, Hruscsov, Malenkov és Titó, éjszakába nyúló, maratoni tárgyalás után döntöttek Magyarország további sorsáról.
A tárgyalás végeredménye, a Szovjet hadsereg teljes felhatalmazást nyer, hogy leszámoljon a magyar „ellenforradalom”-mal. Döntésük értelmében Nagy Imrét eltávolítják, helyette a moszkvahű Kádár János lesz az új miniszterelnök (A tárgyaláson alternatívaként felmerült Münnich Feren és Maléter Pál neve is.)
Póker nyelven, Kádárnak jutott a Royal flöss, szegény Nagy Imrének meg a vesztes lapok (vagyis az akasztófa).
1956. november 3.
Vass Vilmos tiszta fejjel gondolkodott. Nem ment fel barátjával, Málics Ottóval a Mecsekbe. Nem bízott benne, hogy „láthatatlan” lesz. Tisztában volt vele, hogy Pécsett néhány napon belül a Széchenyi-téren megjelennek a szovjet páncélos ékek, nyomukban ott lesznek az ÁVH szellemi örökségére támaszkodó „pufajkások”, akiknek fő feladata lesz a pécsi szabadságharcosok felkutatása és véreskezű, kegyetlen megbüntetésük.
Málics Ottó és társai idealisták voltak. Bíztak az ígéret szentségében. Hittek és hittünk, a rádióból özönlő szirénhangoknak.
„Még kicsi tartsatok ki, az ENSZ csapatok már a határon vannak! Az ENSZ tárgyalja a „magyar ügyet”! A világ haladó közvéleménye veletek van! stb.” Közben egy ország dermedten leste, hallotta az 1956. november 4-én hajnalban megjelenő szovjet tankok dübörgését.
Megítélésem szerint, Vilmos pontosan tudta hogy az Egyesült Államok elnöke, Eisenhower tábornok (aki Washingtonban televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot, ugyanakkor biztosította a Szovjetuniót arról, hogy az Egyesült Államok sem az új lengyel, sem az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének) és a NATO által irányított, nyugat európai országok katonai ereje nem fog a Szovjetúnióval szembeni világméretű konfrontációt – esetleg atom konfliktust – felvállalni. Ennyit nem ért meg számukra a forradalmi Magyarország.
Az elmúlt évek után szomorú kimondani, de Vass Vilmos reálisabban látta a helyzetet, mint a lobbanékony, „Petőfi lelkületű” Málics Ottó. Nem, Vass Vilmos nem volt gyáva, csupán józan ítélőképességű. Talán már akkor arra gondolt, ha életben marad, és nyugatra emigrál, többet tud tenni a magyar szabadság ügyéért, mintha vállalja a mártíromságot. Nagyon is tisztában volt vele, ha a visszarendeződő kommunista hatalom rendvédelmi alakulatainak a kezébe kerül, őrá a statáriális bíróság ítélete, azaz akasztófa vár.
1956. november 1-én a szovjet katonai hadvezetés kidolgozta a „Forgószél” hadművelet tervet. Cél a Magyarország elleni szovjet katonai invázió végrehajtása. Az akció felsőbb színtű katonai irányítója Konyev marsall, a Varsó Szerződés főparancsnoka volt.
A szovjet támadás 1956. november 4-én hajnali 4-kor indult meg. Alig több mint egy órával később, hajnali 5 óra 20 perckor elhangzott Nagy Imre drámai rádióbeszéde.
„Itt Nagy Imre beszél a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
A pécsi események nem voltak olyan drámaiak, mint a fővárosban. A szovjet tankok 1956. november 4 – én a kora hajnali órákban, minden ellenállás nélkül érkeztek meg a 48-as térre és a Széchenyi térre.
Bank Barbara történész (internet) „A mecseki láthatatlanok” c. munkájában így ír:
„1956. november 3-án az éjjeli órákban három ember, Dicső László – a Baranya megyei Munkások Nemzeti Tanácsa elnökségének a tagja -, egy bányász és egy orosz tanár, egy gépkocsi fegyveressel fedezetként mögöttük, elindult Pécsett az A/1-es laktanya felé kb. Pécsvárad vonaláig, hogy nem messze az objektumtól elébe menjenek a Pécs felé vonuló szovjet csapatoknak, akiknek a parancs értelmében fel kellett számolniuk a forradalmi gócokat és a várost elfoglalniuk „bármi áron”. Ezt a „bármi áron”-t szerették volna megelőzni. A lényeg az volt, hogy békésen megállapodjanak a szovjet féllel, ideiglenesen feltartóztatva őket, amíg a városban Csikor Kálmán, a Forradalmi Katonai Tanács vezetője vissza nem vonja az egyetemi és fegyverben levő más zászlóaljakat.
Több mint félóra várakozás után megjelent a szovjet tankok előtt haladó első parancsnoki autó, amelyből Bojcov katonai parancsnok megbízottja szállt ki. Megkezdték a tolmács segítségével a tárgyalásokat. Megállapodtak abban, hogy a nyugalom, rend fenntartása és a vérontás elkerülése végett november 3-án éjszaka nem vonultak be a tankok Pécs városába, hanem Pécsvárad térségében várakoztak. Az éjszakát a forradalmárok rendelkezésére bocsátották, hogy tegyenek meg minden intézkedést annak érdekében, hogy Pécsen a szovjet tankok bevonulása után ne legyen fegyveres ellenállás. Mire a küldöttség visszaért a városba, Csikor Kálmánéknak a csapatok nagy részét sikerült visszavonniuk. Ekkor, 1956. november 3-a éjjelén vonultak fel a Mecsekbe az első csoportok. November 4-én hajnalban, pedig a szovjet tankok elfoglalták a várost. Akik kitartottak a forradalom mellett, tovább harcoltak, azok követték társaikat a Mecsekbe.”
Forgószél hadművelet 1956
Hozzászólások