8 hónap múlva kezdődik a 9. Ördögkatlan! • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

8 hónap múlva kezdődik a 9. Ördögkatlan!

Bérletet már karácsonyra!

9_ordogkatlan_karacsonyA Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Beremend és a Vylyan Terasz által kijelölt térség eddig 8 alkalommal adott helyszínt a különleges hangulatú Ördögkatlan Fesztiválnak. A katlanozók már tudják, mire számíthatnak: igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatására, kiállításokra és kézműves vásárokra. Mindezt a csodaszép Villányi-hegység közepén, békében, nyugalomban öt napon át. 2016-ban augusztus 2-6. között is forr majd a katlan.

A „Katlan legénysége”, vagyis a szervezők úgy döntöttek, hogy idén is elkezdik a bérletezést még karácsony előtt. Tudják, hogy a program (vagy legalább annak főbb részletei) nélkül ez kicsit túl bátor dolog, de az utóbbi években feléjük áradó bizalom és az egyre növekvő érdeklődés miatt mégis azt remélik, nem lesz ebből idén se baj.

Szóval íme, az első „jövő évi” hír: lesz 9. Ördögkatlan, és december 1-től már jegyet is lehet rá venni.

Fontos (jó) hírek ezzel kapcsolatban: a bérlet ebben az évben (tehát december 31-ig) még idei áron, azaz 8000 forintért kapható (szilveszter után már 9000 lesz). Páros bérletet is lehet venni, ez 15.000 forintba kerül annak, aki ennyire vagány ajándékot szeretne a fa alá tenni. A bérlethez a leggyorsabb és legegyszerűbb hozzájutni az interneten, a fesztivál honlapján keresztül – bankkártya vagy SZÉP-kártya kell hozzá! Személyesen is meg lehet vásárolni, bankkártyával, SZÉP-kártyával, kultúra-utalványokkal vagy készpénzért: Szabadtér Jegyiroda (1065 Bp., Nagymező utca 68., tel.: 1/301-0147, H.: 12-18, K-P.: 10-18, hétvégén: zárva).

Kedvcsinálónak pedig a fesztiválon tudósítóként és alkalmanként programgazdaként, önkéntesként, fellépőként rendszeresen jelenlévő szerzőink, Bandi Szabolcs, Gyenese Andrea, Komlós Attila, Márkus István, Prim Péter, Szabó Márk József nevében is őszinte szívvel ajánljuk a korábbi Ördögkatlan Fesztiválokról készült írásainkat, beszámolóinkat, amelyeket ide kattintva lehet elérni.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS