Elöljáróban kiemelném az írónak azt a művét, amelyet már az igazán nagyok közé sorolhatunk, s amely őszintesége, bensőséges hangvétele miatt oly nagy sikernek örvendett, hogy azt olvasta kicsi és nagy, az éppen eszmélő és a nagyműveltségű is. Valószínűleg azért, mert a mienk volt, mindenkié. A mű indíttatásáról így vall Sütő András: „Egy napon így szólt anyám: Írhatnál rólunk is valami könyvet. Nocsak! … milyen könyv legyen az, vidám-e vagy szomorúságos? – Igaz legyen – mondta.”
Az író által naplójegyzeteknek felfogott műből sugárzott annak a ténynek a felismerése, amely valamennyiünket áthatott: habár egy kisebb országnyian vagyunk – akkoriban még kétmillió körül -, jórészt szórványban élünk, nyelvünkben, s ezzel együtt lelkünkben is, lassan elszigetelődünk (az átjárás az anyanemzethez nehézkes volt, az éteren keresztül sugárzott híreknek hegyek, s egyebek állták útját, a szép írott szónak pedig tiltó szavak), elbizonytalanodunk, esendőkké válunk. A mű nemcsak ennek körülményeit tárja fel szemléletesen, hanem élethűen ábrázolja a hozzá társul szegődött sírva vigad a magyar hangulatot is: „ –Édesanyám, de víg voltam azelőtt… Jöjjön ki hát a sok édesanya a kapuba. Jöjjön ki és kössön kendőt, még mielőtt felszállunk a vármegye házára. Onnan a templom tornyára, mert az ablakában két szál piros rózsa, százfelé fújja a szél, és csak győzzük összeszedni magunk. … Hajdani önmagunkat utánozva csárdást táncolunk, fulladásig forgatjuk asszonyainkat. … „Bírjuk még!” Bár zihál a tüdő, s
roggyan a láb. Összeölelkezünk, úgy énekelünk, mint a fák a szélben. Azt mondja valamelyik: azok helyett is, akik nem tudják, merre sétál a kék lábú madár az erdőben.” Lám, a mienk ez a könyv mindenestül, nekünk szól még ma is, mert ugyan lefordíthatják ezt akárhány nyelvre, ki tudná jobban átérezni nálunk, hogy miért kell felszállni a vármegye házára!?
*
Sütő András 1927. június 17-én született Romániában, a mezőségi Pusztakamaráson. Édesapja: Sütő András, édesanyja: Székely Berta. 1940 őszétől a nagyenyedi Református Kollégium diákja. 1945-ben beiratkozik a kolozsvári Református Gimnáziumba, s még ugyanazon esztendőben, 18 éves korában, a Világosság közli a Levél egy román barátomhoz című első írását. 1948–49-ben a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója rendezői szakon. Kis ideig egy bukaresti ifjúsági lap, az Ifjú Munkás munkatársa. 1949-től a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője. A szerkesztőség áthelyezése miatt 1951-ben Bukarestbe költözik. Szülei kuláklistára kerülnek és üldözik őket. Tiltakozásképpen lemond a főszerkesztői tisztségről, de lemondását nem fogadják el, szüleit rehabilitálják. 1953-ban újból lemond az akkori sajtókövetelmények miatt, ezúttal elfogadják. Egy darabig még a lap kulturális rovatánál dolgozik, mígnem Hajdu Győző meghívja az Igaz Szó című irodalmi havilap szerkesztőségébe. Ezért 1954 elején Marosvásárhelyre költözik.
Első írásait 1948-tól az Utunk közli Kolozsvárott: első megjelent novellája a Hajnali győzelem. 1950-ben jelenik meg (Hajdú Zoltánnal közösen) első drámája, a Mezítlábas menyasszony. A Félrejáró Salamon (1955) című kritikai szellemű elbeszélése nyomán Turcu György rendező filmet készít, amelyet a bukaresti bemutató után, mint ellenséges művet betiltanak. 1958-tól a Művészet, illetve (1959-től) az Új Élet főszerkesztője 1989-ig. Több színpadi játékot ír az ötvenes-hatvanas évek derekán: Fecskeszárnyú szemöldök; Szerelem, ne siess!, Tékozló szerelem. A Pompás Gedeont 1967-ben mutatják be Marosvásárhelyt Harag György rendezésében, de hamarosan be is tiltják.
1970-ben jelenik meg Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye, amelyet számos idegen nyelvre is lefordítanak. A Rigó és apostol (1970) és az Istenek és falovacskák (1973) című kötetek úti élményeit tartalmazzák. 1974-ben adja közre a Kleist-elbeszélés nyomán írt Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját, amelyet Kolozsvárott Harag György az addigi színházi előadásoktól eltérő koncepcióban visz színpadra. Ezt követik a Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző. A tetralógiaként is felfogott sorozat első darabja ősbemutatójának a kaposvári színház ad helyet, rendező Zsámbéki Gábor (1974). A szuzai menyegző előadását Marosvásárhelyt már nem engedélyezik (1980). Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat (1977) című könyve, amelynek második kiadását úgyszintén letiltják, a magyar nyelv szakrális erejét és szépségét idézi meg.
Sütő András 1965 és 1977 között romániai parlamenti képviselő, 1974-től 1982-ig a Romániai Írószövetség alelnöki posztját töltötte be. Nemcsak irodalmárként, de képviselőként is kiállt a magyar kisebbség nyelvhasználati jogai és a teljes anyanyelvi oktatása mellett. Külföldön közölt tiltakozásokkal, memorandumokkal igyekezett a Romániában folyó nemzetiségi jogfosztásokra felhívni a figyelmet. E tevékenysége miatt egyre gyakrabban tiltják be műveit. Az utolsó, Romániában megjelent kötete az Évek – hazajáró lelkek (1980). Ezután minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, színdarabjait is ott játsszák. Úgy tartják, hogy a politika tárgyává váló Advent a Hargitán c. színmű bemutatása (1986. január 2.) fordulatot hozott a határokon túli magyarsággal kapcsolatos budapesti politikában. Az előadás eljutott határon túli magyar városokba is, majd Bécsbe, Párizsba, a Nemzeti Színházban 285 előadást ért meg. A hitleri holocaustot és a neofasizmus romániai árnyait is idéző Álomkommandó című drámáját 1987-ben Gyulán, majd a vígszínházban, később Aachenben mutatták be, amely fokozta a bukaresti ellenérzést Sütővel szemben. A szerzőt lehallgató készülékekkel vették körül, vendégeit megfigyelték, igazoltatták Két gyermeke családostul hányódott Romániában, mígnem Magyarországra távoztak. A 1989 decemberében, a diktatúra elleni megmozdulás idején küldöttség kéri, hogy szóljon a város főterén. 1990. február 10-én a marosvásárhelyi százezres nagyságú, a magyar nyelvű oktatásért szervezett könyves-gyertyás tüntetés toborzója és szónoka. Március 19-én a Hodákról és Libánfalváról beáramlott, a magyarság ellen feltüzelt tömeg súlyosan megsebesíti, amelynek következtében elveszíti fél szeme világát. Budapesten, később Amerikában kezelik. 1990 novemberében Strasbourgban találkozik Caterine Lalumiére főtitkárral, és beszámol neki a marosvásárhelyi eseményekről, nyílt levelekben követeli az 1989-es események kapcsán ártatlanul bebörtönzött magyarok szabadon bocsátását.
Az 1990-es évek első felében a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnöke. Ez idő tájt kiadott művei: Szemet szóért, Heródes napjai, Az ugató madár, a Balkáni gerle, amely elnyerte a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját.
Sütő András példaképünk marad küzdelmeiben és életvitelében, s reméljük, hogy annyi hányattatás, megpróbáltatás után valóban jobb létre szenderült.
Hozzászólások