Déry Tibor (1894. október 18. – 1977. augusztus 18.) Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar író, költő. Több külföldi akadémia dísztagja (pl. Berlin, Hamburg, Mainz). Álnevei: Dániel Tibor, Verdes Pál.
Déry Tibor
Déry Tibor Budapesten született, édesapja Déry Károly ügyvéd, édesanyja Rosenberg Ernesztin, aki gazdag osztrák család sarja volt. Életútja és műveinek jellege különös ellentmondásokkal, alig magyarázható értelmetlenségekkel teljes. Gazdag nagypolgári család fia, otthon műveltség és gondtalan tanulási lehetőség veszi körül. A Budapesti Kereskedelmi Akadémia elvégzése (1911) után egy évet töltött nyelvtanulással Sankt Gallenben. Több verse és novellája jelent meg a Nyugatban. Az első világháború után, 1918-1919 fordulóján tagja lett a Kommunista Pártnak, a Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt pedig beválasztották az Íródirektóriumba. A Tanácsköztársaság bukását követően letartóztatták, szabadulása után külföldre emigrál (Ausztria, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország), több külföldi lap munkatársa. Bécsben egy ideig Kassák körébe tartozik, de ő nem elég modern és forradalmi neki. A német majd a francia avantgardot közelebb érzi saját felfogásához. Mivel nem üldözik, hazajön és vad hangzású szabad versekkel jelentkezik, majd ír egy erotikus tárgyú kisregényt, a Liát, amelyet közölnek a Nyugatban. Közszeméremsértésért pert indítanak ellene. A büntetés elől újra külföldre menekül, felvéve örökségét. Ezzel a Riviérára utazik, ahol léha, költekező életet él, míg Monte-Carlóban egy éjszaka elrulettezi a pénzét. Anyja itthon elintézteti, hogy fogházbüntetését pénzbüntetésre változtassák, kifizeti és hazajön. Közben versei, fantasztikus, kísérteties novellái jelennek meg, ő viszont a nagy társadalmi regényt keresi.
1934-ben Bécsben részt vett a Schutzbund felkelésében, s elkezdte írni A befejezetlen mondat című regényét. Ezután kénytelen volt elhagyni Bécset, Spanyolországba menekült. Ebben az időben írásait nem közölték túl nagy számban, művek fordításával kereste meg kenyerét, mivel jól tudott németül, franciául, s megértette az angol és a spanyol szövegeket is. A zsidótörvények után (1942) álneveken ponyvákat, szórakoztató elbeszéléseket írt. Magyarország német megszállása után (1944. március 19.) bujkálni kényszerült.
1946-ban belépett a Kommunista Pártba, és beválasztották a Magyar Írószövetség vezetőségébe. Sorban jelentek meg régebben ki nem adott művei: Alvilági játékok, Szemtől-szembe, Jókedv és buzgalom. A Nemzeti Színház bemutatta a Tükör című színművét (1947. március 21.), A tanúk (1948) és az Itthon című darabját (1948. január 9.). 1950-ben és 1952-ben jelent meg a Felelet című, eredetileg tetralógiának tervezett regényének I. és II. kötete. A II. kötet megjelenése után kialakult vita a dogmatikus kultúrpolitika hibáit tükrözte.
A következő években tovább folytatta alkotó munkáját (Simon Menyhért születése, Talpsimogató, A ló meg az öregasszony, Niki. Egy kutya története). 1956 júniusában a Petőfi köri sajtóvitában a pártvezetést egyoldalúan bíráló felszólalása után kizárták a pártból. 1956–1957 telén a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ellen lépett föl, ezért 1957-ben kilencévi börtönbüntetésre ítélték. Büntetését 1961-ben felfüggesztették, majd teljes amnesztiát kapott. 1963-ban novellagyűjteménnyel (Szerelem) tért vissza az irodalmi életbe.
André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című híresen antikommunista könyvének magyarra fordításáért – amelyben az író éppen arról számol be, hogyan ábrándult ki az egész Szovjetunióból és eszmevilágából –, Déryt kommunista propaganda címén vád alá helyezik és két hónap börtönbüntetésre ítélik (1938). Ettől kezdve a kommunisták is a magukénak vélik. Úgy látszik, ők sem olvasták el Gide útirajzát.
Közben azonban már készül a főmű: A befejezetlen mondat. A kor nagy, összefoglaló regényét akarja megírni, azt a polgári világot, amelyben felnőtt, körülötte azt a társadalmat, amelyet megismerni vélt, s a középpontban egy férfi útját, akinek élményei és élményeket átélő egyénisége hasonlít őhozzá, az íróhoz, de csak hasonlít, nem azonos. Ennek a főhősnek, Parcen Nagy Lőrincnek egyénisége, jelleme, kalandjainak sora olyan, amilyennek maga az író szeretné tudni magamagát. Jól érezhető a két nagy példakép: Marcel Proust és Thomas Mann. Mintha módszerében és stílusában egybe kívánná olvasztani egyrészt Az eltűnt idő nyomábant, másrészt együtt A Buddenbrook-házat és A varázshegyet. Thomas Mann családregénye tudatos folytatása a XIX. század polgári realizmusában kikristályosodott társadalmi nagyregényeknek, a típusok objektív külső ábrázolásának, míg A varázshegy a modern XX. századi pszichologizáló ábrázolás klasszikus példája. Ezeknek a modelleknek egybeolvasztása szükségszerűen magával hozza azt a stiláris egyenetlenséget, előadásbeli zűrzavart, ami jellemző lesz az agyonzsúfolt és alig-alig áttekinthető A befejezetlen mondatra. Déry szerencséjére Illyés Gyula kéziratban megismeri és lelkes hangú ismertetést ír róla. Ettől kezdve pedig az igényes irodalom várni kezdte Déry nagyregényét. Erre az előzetes beajánlásra következett Lukács György kedvező kritikája.
Senki se tudja, hogy Lukács valóban betűről betűre elolvasta-e a három kötetet. Az azonban bizonyos, hogy különbözik minden regénytől, amit addig magyarul írtak, és van valami nagy távlatú, nyugati regényekre emlékeztető légköre. Ezt azonnal meg kellett éreznie Lukács Györgynek. Ő pedig már nagyon várta azt az új magyar regényt, amely politikai célzatában szocialistának mondható, de beleépül a polgári nagyregény európai hagyományaiba. Számára Balzac volt a legfőbb hagyomány és Thomas Mann a legfőbb kortárs. A magyar regények hagyományaitól és eredményeitől idegenkedett. Déryben tehát azt az új magyar, európai módon realista írót fedezte fel, aki különbözik az eddigi magyar regényirodalom eredményeitől, politikailag szocialista, mégis távol áll attól a számára ugyancsak ellenszenves avantgardtól, amelyet Kassák és köre képviselt. Mindezért úgy üdvözölte A befejezetlen mondatot, mint a végre megszületett magyar realista nagyregényt. Lukács ítélete pedig akkor proféciának és apostoli kinyilvánításnak hatott.
Déry tehát egyszeriben az élő irodalom főszereplői közé emelkedett. S habár a tisztelt nagyregényt elég kevesen olvasták, kisebb terjedelmű új műveivel népszerű is lett. Nem is méltatlanul. Valóban igényes, gondos stílusú íróművész volt, aki a következő évtizedekben néhány novellában és egy-két regényben maradandókat hozott létre. Irodalmi és politikai szerepe azonban sokkal látványosabb és hangzatosabb volt, mint valódi jelentősége.
A regényciklusnak induló, de csak két kötettel elkészülő Felelet politikai vihart kavart. A párt – és nevében maga Révai József, a testet öltött kultúrpolitikai diktatúra – nem volt megelégedve a regény személyeinek politikai fejlődésével. Ezek elég jól felvázolt jellemtípusok, csak a viták és akadályok folytán nem volt alkalmuk kifejlődni. És, mi tagadás, a cselekmény nagyobb része eléggé érdektelen. De mivel a hivatalosan rendezett irodalmi vita folyamán Déry ragaszkodott művészi elképzeléséhez, a legdogmatikusabban pártosok körében gyanús kezdett lenni, hogy nem is olyan jó kommunista, mint amilyennek ő maga hiszi magát. Ez az ellentét fokozta kritikáját sok mindennel kapcsolatban, amelyet addig fegyelemmel elfogadott. Ezért került magatartása 1956 tragikus bukása után vád tárgyává. Ő a kitörő viharban kommunista hittel állt a kommunista Nagy Imre oldalán. És amikor Nagy Imre ellenforradalmárság vádjával lett a nemzet vértanúja, akkor a nála nem kevésbé kommunista Déry Tibort – és vele még jó néhány írót – súlyos börtönbüntetésre ítélték. Négy év múlva szabadult kegyelemmel.
https://www.youtube.com/watch?v=nP3xlduwISw
Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról
A Déry Tibor regényéből készült színdarab dalai. Előadják a Vígszínház művészei és az LGT együttes.
Hozzászólások