gyémánt koccan falamon
ambivalens fénye villan,
mintha vágy – feszítővason,
éteri hullámzástól
megrészegült vadak,
a csöndet felhorzsoló szavak
mélyén mióta már
csak szerelmes birok,
afogvatartó semmiben
akár a halálhurok,
remény és szenvedély üt át
a csillapíthatatlan páncélokon,
s mint búsképű lovag, nyeregbe száll,
fényes gebén ügetni kezd a hold.
Hozzászólások