„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
A kolozsvári fényes diadal 1874-ben
Kolozsvar Anno (Forrás: Wikipédia)
(Forrás: Wikipédia)
Az 1874. év nyara a Kolozsvári Országos Dalosversenyre való indulás, és az azon való szereplés jegyében telt el. A dalárda akkori elnöke, Bánffay (Baumholczer) Simon (1819-1902) mellett még legalább 20 pártoló tag is elutazott a nevezetes versenyre. Verseny-daluknak az ilyen alkalmakkor már többször megszólaltatott Engeszer (Engesszer, Engesser) Mátyás (1812-1885): Szerettelek című férfikari kórusművét választották. Amikor pedig Nagyváradon utaztak át, az ott élő szerzőnek is elénekelték ezt a szeretett dalt. Amikor azonban augusztus 27.-én megérkeztek – az akkori megfogalmazás szerint – Erdély „fővárosába”, Kolozsvárra, olyan zápor fogadta őket, hogy a máskor elmulaszthatatlan díszes bevonulásuktól el kellett tekinteniük. A másnap megalakult szakmai zsűri tagjaiul Erkel Ferencet (1810-1893), Richter (Johannes Isidor) János (1843-1916) karmestert, korának nagy tekintélyű zenei egyéniségét, Richard Wagner műveinek vezénylőjét választották meg. Társaik voltak id. Ábrányi (Eördögh) Kornél (1822-1903) zeneszerző, zeneakadémiai tanár, lapszerkesztő, író, Belovics Ferenc esztergomi-, Stőger Béla kolozsvári-, Kovarcz Emil losonci karnagyok és Bartay Ede (1825-1901) országos alelnök. A bemutatási sorrend megállapításául szolgáló sorshúzásnál a pécsiek az 5. számot húzták.
Erkel Ferenc
Az ottani Magyar Polgár című napilap részletes tudósításából ismerjük meg pontosan a verseny lebonyolításának történéseit. Mivel a következő nap már szép idő volt, este hétkor a versenyre kelő 11 férfi énekkar dalosai zászlóikkal együtt a városház előtt gyülekeztek, onnan vonultak az ún. Téli Színházhoz, a verseny színhelyére. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy nemcsak a színház férőhelyei teltek meg, hanem még a zenekari árkot és a zsinórpadlást (!) is megtöltötték a nézők. A színházi függöny 8 órai fölhúzását követően először a tekintélyes, ősz Erkel Ferenc vezetésével a zsűri foglalta el a helyét a színpad oldalán.
A verseny lefolyásából a mecsekaljaiak szereplését így rögzítette a lap: „… A versenynap első hőse, a Pécsi Dalárda következett. Versenydarabja, a ’Szerettelek’ zenéjét írta Engeszer. Már elegáns külső megjelenésök, solíd összetartásuk híre kedvező benyomást tett a közönségre. A közönség tapssal fogadta őket, s ez előleg valóban nem veszett kárba, mert az első ütenytől az utolsóig azt bizonyították be, hogy Magyarország leghelyesebb, s legszebben rendezett dalárdája állott előttünk, mely egyébként kitűnő erőkkel rendelkezik még kitűnőbb karmester (Wachauer K.) vezetése alatt. Énekük praecisio tekintetében meglepő, s érezni lehet, hogy a dalárda igazi szeretettel s nagy lelkesedéssel kultiválja magát.
Richter János (Forrás: Wikipédia)
Tenor, bariton, bassistájuk egyébként kiváló, szép, mívelt hanggal rendelkezik. Egyszóval: a magyar dalárszövetség dísze a ’Pécsi Dalárda’, s kétségen kívül övék az első jutalom is, melyet a szó legszebb értelmében kiérdemeltek. Adja Isten, hogy Magyarországnak még sok ilyen dalárdája legyen! A közönség szűnni nem akaró tapssal, melyhez Richter is egész készséggel csatlakozott, öt vagy hatszor hívta ki a pécsieket…”
Ábrányi Kornél (Forrás: Wikipédia)
Az országos dalos ünnepről kiadott „Emléklap” így összegezett róluk: „… a pécsi dalárdának csinos, szemenszedett, fehér strucztollas csoportjához, melynek énekénél már az első ütenyek elárulták, hogy itt a küzdhomok erős bajnokával, a nap hősével van dolgunk. Versenydarabja volt: ’Szerettelek’. Írta Györgyössy R., zenéjét: Engeszer Mátyás. (Karnagy Wachauer Károly). Ha a pesti dalkört a kifejezésnek fokozott lágysága, a modulátiók kellemes egybeolvadása tűntette ki, úgy a pécsi dalárda, mely különben a pestivel az előbbeniekben is vetekedik, az összhangnak oly nemű teljességével, a gyorsan változó fortepianók oly mérvű kifejezési erejével rendelkezik, hogy teljesen igazoltnak találjuk a fölzúduló tapsvihar ötször megújuló áradatát. A különben oly higgadt versenybíró, az ősz Erkel is fölbuzdult eme kitűnő előadásra, s tapsra fogta kezeit.”
A dalosokat az Újvilág Szállodában helyezték el, és amikor a verseny véget ért, és a lelkes dalárdisták ide tértek, ismét fölcsendült a daluk – immár versenyen kívül. A helyi újság tovább lelkendezett, kiemelvén a pécsi mellett a pesti és a szegedi énekkarokat. „… Valóban élvezet volt mind a három versenyzőt hallani…” – összegzett.
Bartay Ede (Forrás: Wikipédia)
A harmadik napon az Országos Magyar Daláregyesület tartotta közgyűlését, majd a díszhangverseny következett. Most már természetesen este az Újvilág-ban a pécsiek „külön műsort” adtak, amelynek sikeréről a „helyi harsona” így számolt be: „Estére a közönség az ’Újvilág’-ba gyűlt össze még egyszer meghallgatni a jeles pécsi dalárdát, mely sehol sem vívott ki akkora népszerűséget, olyan általános tetszést, mint Kolozsvárott, hol az igazi szép és jónak mindig lelkesült barátai vannak. A dalárda éjfélig működött, s a közönség nagy tetszése között szebbnél szebb darabokat énekelt. Tenoristájuk, Hoffer Károly úr szép, rokonszenves, tiszta hanggal bír, s úgy láttuk, szépen győzi is, mert aki abban a pipafüstben, éjjel 12 órakor még úgy énekelt, az – vétkezett igaz, önmaga ellen, de – be is bizonyítá, hanganyagja ép, s arra sokat lehetne még építeni! Nem találjuk érdektelennek megjegyezni, hogy színházunk intendánsa Hoffer urat a téli saisonra (szezonra) havi 300 forinttal hívta meg. Kár, hogy nem akar Pécstől megválni, s nem lép színpadra, hol rövid idő alatt fényes névre tehetne szert.”
Ezen a napon két dalárda is megtartotta zászló szentelését, nevezetesen délelőtt a Kolozsvári Dalkör és az ugyancsak helyi Hilaria Dalos Egyesület. Délután került sor az ország összes ide egybegyűlt dalosainak közös éneklésére, mai nevén az összkarra.
Wachauer Károly
(A szerző felvétele Haksch Lajos könyvéből)
Azonban ne higgyük azt, hogy a közönség és a sajtó egyöntetű lelkesedése mellett nem vegyült üröm is az örömbe a pécsiek részéről: a nagyhatalmú zsűri tanácskozásáról kiszivárgott ugyanis, hogy a Pécsi Dalárdát egyesek nem az első, hanem a második helyre szánják! (Gyanítható, hogy a rivális karnagyok véleménye volt ez, mivel Erkel Ferenc, Richter János nyíltan kifejezte elragadtatását, id.Ábrányi Kornél pedig mindig is nagy barátja volt a pécsieknek, s Bartay Ede alelnök is követhette őt ebben.) Több se kellett a már amúgy is kellően fölajzott pécsieknek: sürgősen rendkívüli választmányi ülést hívtak össze, amely úgy határozott, hogyha ezt meg merik tenni, akkor elfogadják ugyan a döntést, átveszik a díjat, de azon nyomban bejelentik, hogy ezennel kilépnek az országos szövetségből!…
Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)
Az utolsó napon, 1874. augusztus 31.-én délelőtt hirdette ki a szövetség elnöke az országos vezetőség, a zsűri, a dalosok és a nagy számú néző előtt a dalosverseny eredményét. Nagy megnyugvásukra szavazat-többséggel a Pécsi Dalárdáé lett a babér, az első díj, amely a kolozsvári hölgyek ezüst serlegét jelentette. Második lett – ezzel megkapta a kolozsvári hölgyek ezüst bilikomát díszkiadásban – a Pesti Nemzeti Dalkör. Harmadik díjjal jutalmazták a Nagyváradi Dalárdát, amely a Kolozsvár Története című kötetet jelentette díszkiadásban. Negyediknek a Szegedi Dalárdát értékelték, amely így elnyert karnagyi állványt ezüst dísszel. Ötödiknek a Marosvásárhelyi Dalárda „futott be”, ők ezért egy ezüst karnagyi pálcát kaptak jutalmul.
Haksch Lajos (Forrás: Wikipédia)
Node, amikor a diadalmas pécsi „aranytorkú dalosok” hazatértek, akkor volt ám nagy ünneplés! Haksch Lajos (1862-1939) erről nagy sikerű könyvében, amely a kórus történetét 1902-ig tekinti át, így emlékezik meg: „A görög hősöket fogadták Atheneben úgy, mint a diadalmas dalosokat itthon a vasúti állomásháznál, s végig az egész úton, melyen bevonultak. A pályaháznál a város polgármestere dicsőítő beszéddel üdvözölte őket, megjelentek ott a jogakadémiai ifjúsági kör, a két jótékonysági nőegyesület, a női énekegyesület, s beláthatatlan sokaság, mely a föllobogózott utczákon végigkísérte a dalosokat éljenezve, tűntetve.
Pécs Fő;(mai nevén Széchenyi) tér a 19. század végén (Forrás: Wikipédia)
Az ablakokból a nők lelkesedésükben virágot szórtak a bevonuló győztesek elé, s a zászlót is elborították a diadal jelvényei, s a koszorúk, miközben a dalosok büszkén mutatták föl az ezüst serleget, a Pécsi Dalárda által immár másodízben kivívott elsőség jutalmának szép jelképét.” (Jól figyeljenek a mai pécsi polgárok: így fogadtak akkor egy ország-első pécsi kórust!)
S még ezzel sem volt vége a dicsőségnek: „slusszpoénként” verseny daluk zeneszerzője, Engeszer Mátyás hálája jeléül litografált nagy arcképét küldte el, amelyen ez állott: „Szerettelek, Pécsi Dalárda! akkor is még, Amidőn nem ismertelek, De, hogy most ismerlek: Nem csak szeretlek, de tisztellek. Engeszer Mátyás Kolozsvárott, 1874. Aug. 28.”…
Hozzászólások