Szomorú szonett • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Szomorú szonett

 

Hullócsillagok felragyognak,
jönnek s kihunynak menthetetlenül.
Az örökmécsek lángja is kialszik,
ha reng a föld, s a templom összedűl.

Mért épp az ember élne változatlan?
Egyedül csak ránk vár egy túlvilág,
hol folytatódik mindörökre létünk?
Mesék. Galamb csőrében békeág!

Nincs vegyszer, tápszer, gyógyszer mely segít,
mikor a kor, vagy a kór leterít.
Ha már a lét pusztán jaj, szenvedés,
az örök élet rossz ómen marad.
Végül megvált a végső pillanat,
és az álomból nincs több ébredés.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS