Újrakezdés
Egy napon az aszkéta lejött a hegyről, hogy felkeresse a remetét, kinek bölcsessége messze földön híres volt. A kunyhója előtt üldögélt egy farönkön. Éppen nem volt látogatója. Szertartásosan üdvözölték egymást.
___– Hallgatlak – mondta a remete.
___– Elhagytam a várost annak idején – kezdte az aszkéta –, mert megcsömörlöttem a bőségtől, a javakban dúskálástól és a pompától. Testem elfásult, lelkem sivataggá lett a kicsapongásban, az élvezetek hajszolásában, megundorodtam a fertőtől, melyben oly odaadással merültem el. A halált vágytam. Felkerestelek. Azt tanácsoltad, legyek aszkétává; a számkivetettség, a lemondás és az önsanyargatás talán segít rajtam.
___– Ezt mondtam, szó szerint.
___– Azt is mondtad, ne feledjem, az igazi aszkétának keserv a számkivetettség, gyötrelem a lemondás és kínszenvedés az önsanyargatás.
___– Ezt is mondtam, szó szerint. Nos hát?
___– Tízszer borultak fehérbe azóta a hegyek ormai. Engem immár derűvel tölt el a számkivetettség, örömömet lelem a lemondásban, s hovatovább gyönyörűségemet az önsanyargatásban. Mitévő legyek?
___A remete nem gondolkozott sokat.
___– A legmesszebbre jutottál az aszkézis útján – mondta. – Mások csak vénségükre, legtöbben végnapjaikra jutnak el idáig. Te még fiatal vagy. Térj vissza a városba. Járj emberek közé, hogy távol tartsd magadtól a számkivetettség derűjét, dőzsölj, mulass és költekezz, hogy megfoszd magad a lemondás örömétől, önsanyargatásként pedig hajszold az élvezeteket. Merülj el újra a fertőben.
___Azzal elbocsátotta.
Álarcosbál
A zenekar éppen az egyik kedvenc dalomat kezdte játszani, amikor karomba sodródott. Könnyed léptekkel, kecsesen, egy kissé tán hűvös eleganciával táncolt, és igéző tekintetével mintha varázslatot bocsátott volna rám: mindjárt a hatalmában éreztem magam. Meglehet, csak az elfogyasztott italok okozta könnyű mámorom, a romantikus dal, a sejtelmes homályban villódzó szivárványos fények és parfümjének diszkréten egzotikus illata tették, de valósággal rabul ejtett az álarca. Egyfajta nőideált jelenített meg, talán a legnemesebbiket; természetes bájt, közvetlenséget és melegséget sugárzott a maga szinte dísztelen egyszerűségében. Különleges, rendkívül finom anyagból készülhetett; mint az eleven bőr, olyannak tetszett, és teljesen az arcára simult.
___– A tied a legjobb álarc, amit valaha is láttam – mondtam neki nem kis csodálkozással. – Meg a legszebb is – tettem még hozzá.
___Már-már feltűnően sokat várt a válasszal, miközben néhány futó, talányosan komoly pillantást vetett rám.
___– Ez az igazi arcom – mondta végül egy halvány, játékos-hamiskás mosollyal, majd átlibbent másvalaki karjába. Csakhamar tovasodródott a tánc forgatagában.
___Azt az arcot kerestem aztán a bál hátralévő részében, de hiába.
___Azóta is keresem.
Hozzászólások