Egy mély barátság: Guillaume Apollinaire és Pablo Picasso • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Egy mély barátság: Guillaume Apollinaire és Pablo Picasso

 

Picasso azok közül való, akikről Michelangelo azt mondta, hogy a sasokhoz hasonlatosak: mindenkit túlszárnyalnak, és a felhőkön át törnek utat a napfényig. (Guillaume Apollinaire)

 

Apollinaire és Picasso csaknem egyidőben érkeznek a művészetek fővárosába, Párizsba. Az utóbbi 1900-ban utazik Barcelónából a párizsi világkiállításra, míg a tizennyolc éves Apollinaire monacói és lyoni tartózkodás után egy évvel korábban költözik családjával Párizsba. A költő és a festő 1905-ben találkoznak egy bárban. Csakhamar elválaszthatatlan barátok lesznek, és Apollinaire szinte mindennapos vendég a festő műtermében, a Bateau-Lavoir-nak (úszó mosoda) nevezett művészotthonban.

 

Bateau-Lavoir és Picasso az épület előtt

 

Egy korai cikkében Apollinaire megvédi barátját az egyik legismertebb műkritikus, a Gauguinhoz közel álló Charles Morice-szal szemben. Morice Picasso 1905-ben rendezett kiállítása katalógusának előszavában többek közt ezt írja Picasso kék korszakbeli festményeiről: „Különleges az a steril szomorúság, ami ennek a fiatalembernek valamennyi művére nehezedik.” Apollinaire a Revue immoraliste hasábjain válaszol Morice vádjaira: „Azt mondják Picassóról, hogy alkotásai egy korai kiábrándulásról árulkodnak. Én ennek az ellenkezőjét gondolom. Minden elbűvöli, és úgy vélem, hogy kétségkívüli tehetségét egy olyan fantázia szolgálatába állítja, ami a fenséges és a borzalmas keveréke, riasztó és finom.”

Picasso legmegrendítőbb képei úgynevezett kék korszakában keletkeztek 1901 és 1904 között. Ezekről a festményekről így ír Apollinaire: „Picasso szeme előtt megjelentek az emlékezetünk azúrjában lebegő emberi arcok… Milyen jámborak ezek a súlyos és mély fények − mint a barlangok fényei −, ezek a szárnyalástól lebegő egek! … Asszonyok, akiket nem szeret már senki, emlékeznek… Keserves gondolatokon gyötrődnek. Nem imádkoznak: emlékekhez fohászkodnak. Úgy lapulnak az alkonyatban, mint megannyi régi templom… Sűrűn gomolygó köd burkolja az aggastyánokat: várnak, várnak, nem elmélkednek már − mert a gyermekek elmélkednek csak. Távoli tájak, állatok viaskodása, bozontos üstökök teszik elevenné őket: ők már koldulhatnak, akkor sem alázatosak. És egy másik képen is koldusok állnak: belerokkantak az életbe. Nyomorékok, bénák, földönfutók. Döbbenten látják, hogy elérték a célt, mely még mindig kék, és már nem a láthatár.”

 

Picasso: Vak koldus gyerekkel

 

A kék korszak Picasso életének egyik legtragikusabb eseményéhez, barátja, Carlos Casamegas halálához kapcsolódik. Carlos Casamegas, a szintén festő fiatalember Barcelonában találkozik Picassóval 1900-ban. Hamar barátságot kötnek. Mivel Casamegas tehetősebb, mint Picasso, ő fedezi az év végén párizsi útjukat. Picasso beköltözik a Montmartre-on a Bateau-Lavoir-ba és gyorsan beilleszkedik a művészek világába. Barátja azonban szerencsétlennek érzi magát egy szerelmi csalódás miatt. Beleszeret a Moulin Rouge egyik táncosnőjébe, Germaine-be, aki nem viszonozza szerelmét. Casamegas az alkoholba menekül depressziója elől. Január végén Picassóval Madridba utazik, ám egyedül visszatér Párizsba, és a Boulevard de Clichy egyik kávéházában rálő Germaine-re, majd maga ellen fordítja fegyverét. A lány túléli a merényletet, de Casamegas belehal sérülésébe. Picasso Spanyolországban értesül a tragédiáról. Megrázza barátja halála. Azt mondta, kék korszakbeli festményei ezt a gyászt tükrözik.

 

Picasso: Casamegas halála

 

E korszak egyik leghíresebb festménye, Az élet is Carlos Casamegasnak állít emléket. A kép bal oldalán két, csaknem meztelen alak látható. A férfinak először saját arcmását szánta Picasso, de végül meghalt barátjának vonásait festette meg. A nőalakban Germaine-t idézi fel. A jobb oldalon álló nő egy − az életet szimbolizáló − gyermeket tart karjaiban. A kép hátterében lévő két vázlat közül az alsó egy magányos, magába roskadó nőt ábrázol, míg a felső ugyanezt a pózt örökíti meg, de egy szerelmespár formájában.

 

Picasso: Az élet

 

Picasso rózsaszín korszaka 1904 és 1906 közé esik. Ekkor az 1904-ben megismert Fernande Olivier-vel él boldog párkapcsolatban. Harlekinek, bohócok, cirkuszi jelenetek és az anyaság a témái ekkori művészetének. A harlekin Picasso személyes szimbóluma is volt.

 

Picasso: Harlekin

 

Picassónak ez a festménye megihlette Vörös Viktória esztergomi költőnőt:

 

___Harlekin kékben

___gyenge létemre így vagyok erős” (József Attila)

 

___A fájdalom tűje
___foltot varr a testre
___Harlekin-ruhát
___díszes jelmezét
___Rombuszai páncéllá válva
___sorakoznak védőn mint pikkely
___rejtik mi benne gyengeség
___Elomló tagok
___ernyedő izomzat
___kézből kihulló gombolyag
___gurul csak gurul
___már körbeér házat tetőt
___befon minden párkányt és kőfalat
___Kéken táncol a fény
___a fájó körvonalakon
___Gyerekrajz lehetne annak látszik
___ha nem lenne seb a homlokon
___Amőbalábak
___a pusztaságban
___mozdulatlanul állanak
___Erő bújik meg a fájdalom burkában
___a bábuk erről vallanak

 

Apollinaire így ír a rózsaszín korszakról: „A kifürkészhetetlenül azúr művek mellett ott sorakoznak a jóval későbbi, rózsaszínű vásznak. Csodálatos nyugalom uralkodik rajtuk; a legújabbakon érezni, hogy a festő, aki annyi ifjú és súlyos bájt keltett életre, a művészet legtárgyilagosabb formái felé halad, hogy a fönségesig emelje őket.

Apollinaire Picassónak ajánlja Az eljegyzés című költeményét. A Jelenés a felhők között című versben pedig ugyanazt a jelenetet örökíti meg, amelyet Picasso Akrobata labdával című festményén látunk:

 

___A verkli mögül egy egészen kis kötéltáncos jött elő tüdőszín trikóban
___Csuklóján és bokáján szőrmecsík
___Rövid kiáltásokat hallatott
___És alsó karjait kedvesen széjjelvetve
___Nyitott tenyérrel intett üdvözletet

___Egyik lába hátul térdhajlításra készen
___Így hajlongott a négy égtáj felé
___S ahogy elindult egy golyón
___Karcsú teste oly finom zene lett hogy senki sem maradhatott közömbös

___(Somlyó György fordítása)

 

Picasso: Akrobata labdával

 

Apollinaire festett egy akvarell képet A madarak az ujjukkal táncolnak címmel. Az 1916-ban keletkezett festményt Picassónak ajándékozta. A harlekin figura Picasso oly gyakran megfestett alakja. Harlekin egy asztalnak támaszkodik, amelyen gyümölcsös tál látható, a kép bal felső sarkában pedig egy zöld madár repked. És nem véletlenül. Apollinaire Benini madárnak nevezi barátját A meggyilkolt költőben.

 

Apollinaire: A madarak az ujjukkal táncolnak

 

Max Jacob írja Picasso és Apollinaire művészetének kapcsolatáról: „Picasso és Apollinaire csodálatosan megértették egymást. Picasso harlekineket és csepűrágókat festett, Apollinaire pedig verseket írt róluk.”  Ilyen vers a Marie Laurencinnek ajánlott Alkony című költemény, amit a műkritikusok szerint Picasso két festménye ihletett: a Komédiás család és a Zsonglőr család.

 

___Húnyóban a fény a gyepen
___Borzongatja a holtak árnya
___Arlekínát ki meztelen
___Testét a tó tükrén csodálja

___Egy öregedő sarlatán épp
___Beharangozza a parádét
___A fakó égen csillagok
___Tejfehér tüze hunyorog

___A sápadt bohóc színre táncol
___Nézőit köszönti előbb
___Bűvölőket Bohémiából
___Néhány tündért s varázsvetőt

___Az égről csillagot szakasztott
___Most ujja hegyén pergeti
___S a taktust lábával veri
___Hozzá cimbalmon egy akasztott

___Vak ringat egy szép kisdedet
___Őzsuta gidákat vezet
___S a törpe szívszorongva látja
___Óriássá nő a pojáca

___(Rónay György fordítása)

 

 

Picasso: Komédiás család és Zsonglőr család

 

Apollinaire és Picasso egészen a költő haláláig váltott leveleket egymással. Levelezésük 1992-ben jelent meg. Jóllehet nem minden levél és képeslap maradt fenn, a közölt százhatvannégy levélből értékes információkat kapunk a költő és a festő életéről, barátságáról, munkáikról. Ha fellapozzuk a rendkívül érdekes kiadványt, szembetűnő, hogy míg Apollinaire hosszú leveleket ír barátjának, addig Picasso inkább rajzokat küld rövid (meglehetősen hibás franciássággal írt) kísérőszövegekkel. A tartalmas leveleket élettársa, Fernande Olivier írja.

Picasso kilencvenegy éves korában, 1973. április 8-án hunyt el. Még halálos ágyán is Apollinaire-t emlegette.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS