Levél a Dnyepertől
Csetényben, a házunkhoz közel, a bakonyoszlopi elágazó mellett a Budapest–Zirc országút alatt átereszt építettek. Ez idő alatt az építési területet éjszakára kivilágították petróleumlámpával, és őrséget szerveztek. Természetesen nekünk azonnal ott volt a helyünk az öregek mellett, akik tábortüzet raktak, majd nagy mesélésbe fogtak. Fölöttünk a csillagos ég. A tűz varázsa, az öregek meséi teljesen elbűvöltek minket. 1954-ben Sztálin halála után egy évvel kezdtek csak hazatérni néhányan a csetényi hadifoglyok közül. Egyikük részt vett az 1943. január 12-i urivi áttörés harcaiban. Hárman maradtak az ezredből.
Mikor a mesélésben rá került a sor, elmondott egy nagyon megható verset, amit később lediktált nekem. Meg is tanultam. Teltek az évtizedek, a vers annyira megkopott bennem, hogy már csak kis foszlányok maradtak belőle.
Az egyik megmaradt fél sort beütöttem a Google-ba, a gépem meg azonnal kiírta az egész verset. Megörültem neki. Ez is gyerekkori emlék, csak a szebbik fajtából.
Eötvös Gyula
Levél a Dnyepertől
Kislányom! Most messziről szól apád,
Megáld halkan a nagy távolságon át.
Kislányom! Fond most imára kezed.
Hidd el kicsikém, hogy ott vagyok Veled.
A tél sípol már itt a Dnyeperen,
Reggel dér lepi be a fegyverem.
Ma a te harcos katonaapád
Itt virrasztja át az orosz éjszakát.
Az arca, mint az érc, merev és komor,
S a lelke végtelen mezőkön kóborol.
De jön egy nap, kislányom, meglátod:
Csendesen az ajtóban megállok.
Te felnevetsz és elejted kóc-babád,
És örömében akkor sírni fog apád.
(Oroszország, 1941 decembere)
Hozzászólások