Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 17. • Hetedhéthatár

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 17.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

Fodor Oszkár színigazgató évadkezdése az 1929/1930. évi színi évadban – a helyi sajtó tükrében 3. rész

Fodor Oszkár (Forrás: 100 pécsi évad 1995 – A szerző fotója)

Az eddigi részekben foglalkoztam azzal a folyamattal az egyik nevezetes helyi napilap, a polgári beállítottságú Pécsi Napló (1892-1944) híradásai alapján, amely megelőzte a Fodor (Fuchs) Oszkár (1880-1950) színigazgató által vezetett pécsi társulat nagy érdeklődéssel várt első bemutatóját ebben a színházi évadban. Most lássuk, hogy a Pécsi Napló 1929. október 13.-i számának „Színház” rovatában napvilágot látott, „Mit susog a fehér akác” című, szerző által nem jegyzett értékelése mit írt az előadást követő (!) napon.

„Minden jel szerint jeles igazgatói taktika volt a színi idénynek a szokottnál jóval később való megindítása, mert a színházra éhes közönség így teljesen megtöltötte a nézőteret a mai megnyitó előadásra. Belépve a nézőtérre, kellemes akácillat ütötte meg a belépők szaglási érzékét, mert az orchester (színpadi előtér) támlája és a színpad is hatalmas, teljes pompájában kivirágzott akácfával volt díszítve.

Pécsi Napló címlapja (Forrás: Csorba győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Galambdúc állt a falusi kúria előtt, melyen jól idomított galambok rebbentek fel ijedezve a hangos zene hallatára, és fénylő kis szemeik ijedve néztek a közönségre, de miként a római katona Pompejiben őrhelyét, úgy ők a galambdúc tetejét nem hagyták el.

A színpad díszlete teljes illúziót keltett, és miben sem maradt el a fővárosi díszletek mögött. Mit susog a fehér akác operett Erdélyi Mihály a jól bevált libretto (sic!) író szövegkönyve, mely bepillantást enged a filmvilág rejtelmeibe, minden tekintetben sikerült, ötletes, alkotás. Szántó Mihály csinos, ha nem is mindig eredeti hangulatos zenéje biztosította ezen hatásos magyar operett fővárosi és vidéki sikerét, mely nálunk annál kevésbé maradhatott el, mert az előadás is méltó volt a díszletekhez, sőt egyes szereplők a maguk énjéből pótolták azt, ami a librettóban hiányzott, melynek legnagyobb fogyatékossága a terjengősség, melyen kíméletlen rendezői plajbásszal még enyhíteni lehetett volna. Régi kedvenceit, akik visszatértek, tapssal köszöntötte a közönség, mely tapsból jutott már az új tagoknak is, akik mint hazaérkezett vándormadarak, vidáman csipogtak és örvendtek, hogy újból itt lehetnek. A téli állomáson, mert bármennyire meg is becsülik színészeinket Nagykanizsán és Baján (nyári játszó helyeiken), de igazi otthonuk mégis csak a téli állomás, Pécs, melynek ragyogóan szép, fényárban úszó színháza fokozza a színésznők és színészek ambícióját, hogy tudásuk javát adják.

Erdélyi Mihály 1920 körül (Forrás: Wikipédia)

Az új szereplők sorában az első hely Fejér Erzsit (Rozita) illeti meg. aki 100 mértföldes (sic!) haladást mutat játék szempontjából, amit Pécsről való távozása óta megtett, szép énekhangját pedig teljes frissességben hozta vissza. Márkus Lajos, közvetlen, jó figurájú, szép hangú énekes bonvivant (sic!), aki ezen nehéz, de hálás szerepkört valószínűleg teljes megelégedésünkre fogja betölteni. Szerencsés aquizíció (helyesen: acquisition – szerzemény) az új táncos szubrett, Harcos (sic!) Irén, aki szépen énekel és sikkel táncol, jól öltözködik, és a közönség hamarosan meg fogja kedvelni. Simor Ági a zsidó korcsmárosnét játszotta ötletesen, önfeláldozóan, alaposan elcsúnyítva magát, amire nincsen okvetlen szükség, de ezen kis szerepben is tanúságot tett ezen szerepkörre való hivatottságáról. Zelenay József most már színészi és énekesi fejlődő képességéről szolgáltat bizonyítékot, többet jó táncostól kívánni nem lehet. Kormos Ferenc és Károlyi Vilmos megnyitották jókedvük zsilipjeit, vitéz Bánky Róbert, aki vitézzé avatása óta első ízben lépett a pécsi közönség elé, a régi kedvelt művésze a színtársulatnak, a szó legnemesebb értelmében. Danis Jenő olyan jó ispán, mintha 1000 hold gondozása nyomná a vállát. Nádasy Mici a legfiatalabb, de megkapóan édeskés öregasszony. Kedvező auspiciumok (előjelek) mellett köszöntött be Tamás Mária, egy fiatal, tehetséges prózai színésznő és énekesnő.

Márkus Lajos (Forrás: Wikipédia)

A zenekart G. Nagy Tibor, akinek visszatérését Bródy Miklós dr. betegségének köszönhetjük, tanította be és vezényelte kitűnően, precízen, és az énekes személyzetnél sem tapasztalhattunk egyetlen gixert sem. Vitéz Jakabffy Dezső jóízű kóstolót adott rendezői képességéről. Fokozott érdeklődéssel várjuk a folytatást, mert a mai színháznál a rendező legfontosabb tényezője a sikernek.”

Harczos Irén (Forrás: operett.network.hu)

A cikk elején megtudhattuk, hogy az addigi gyakorlattal ellentétben később kezdték az évadot, amely bizonyosan főként a hosszabb bajai vendégszereplésből is adódott. Mindenesetre ezzel a helyi színházbarátok érdeklődését sikerült kellőképpen „fölsrófolniuk.” A mai nézőknek bizonyára már túlságosan „realista” megközelítés a közölt díszlet-leírás akácillattal, „hatalmas, teljes pompájában kivirágzott” akácfával, galambdúccal és idomított, élő galambokkal a színpadon!

Rátérvén a kritikára – hogy finoman fogalmazzak – nem feltétlen dicséret az a megállapítás, hogy a darab túlságosan terjengős szövegű. A mai rendezők biztosan jobban „meghúzták” volna, de sem a terjengősre hagyott szöveggel, sem a zenével nem volt teljesen megelégedve az anonym cikkíró. (Persze magával is ellentmondásba keveredett az ítész, ugyanis egyszer nagyon megdicséri, máskor pedig terjengősnek ítéli a darab szövegét.)

Herczeg (Herzog) Ferenc (Forrás: Wikipédia)

A szereplők – és itt mind a régi, mind az ismét visszatért társulati tagokról szó volt – értékelésénél azután sok jót elmond róluk, ezzel önkéntelenül is dicsérvén a színigazgató éles szemű választását a társulat tagjaira nézve. Azt a megállapítást viszont feltétlenül ki kell emelnünk, amellyel záródik az írás: „… mert a mai színháznál a rendező legfontosabb tényezője a sikernek.” Erre csak azt mondhatjuk: mintha ma hallanánk!…

Danis Jenő (Forrás: Wikipédia)

De nézzük tovább a színházi események folyását, és emeljük ki a Pécsi Napló 1929. október 15.-i számának „A színházi iroda jelenti:” rovatát, amelynél – hasonlóan az előző részben már ismertetett hírlapi gyakorlathoz – nem adtak külön címet a híradásoknak, hanem az első mondatot vastagon szedték, és utána írták le a hírt.

Az első így hangzott: „Az egész hét műsorát péntek estig a megnyitó előadás óta minden este frenetikus sikert aratott Mit susog a fehér akác operett újdonság uralja. A gyönyörű, látványosság számba menő kiállítás mellett vitéz Jakabffy Dezső modern rendezésében a kitűnő együttes színpompás játéka, a ragyogó tánckreációk gyönyörködtetők.”

Lehár Ferenc (Forrás: Wikipédia)

Zöldhelyi Anna civilben (Forrás: Wikipédia)

Ezt követte az alábbi: „– Árva László király című szomorújáték, Herczeg Ferenc irodalmi remekében mutatkozik be a prózai együttes. A darab főszerepeit Székelyhidy Adrien, Bojár Lily, Vass Irma, Egry Berta, Tamás Mária, Sármássy Miklós, Márkus Lajos, Endrődy József, vitéz Bánky Róbert, Danis Jenő, Honthy Sándor dr., Kőszegi Géza, Kormos Ferenc, Károlyi Vilmos, Koltay Gyula játszák (sic!). A darabot Danis Jenő rendezi.”

A harmadik így szólt: „Zöldhelyi Anna primadonna bemutatkozása. Szombaton és vasárnap este Lehár Ferenc legszebb zenéjű operettjében, a Víg özvegyben lép fel először Zöldhelyi Anna primadonna. Évek óta várt primadonnája a pécsi színpadnak Zöldhelyi Anna, kinek művészete az ország primadonnái közt első helyen áll. Bizonyosra vesszük, hogy első felléptével már teljes sikert arat, és kedvencévé válik a pécsi közönségnek.”

Ábrahám Pál (Forrás: Wikipédia)

Az utolsó hír a következő volt: „Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal Az utolsó Verebély lány operett kerül színre Fejér Erzsi primadonna és Harczos (sic!) Irén szubrett primadonnával (sic!) a főszerepekben. Az operett majdnem teljesen új szereplőkkel, új beállításban kerül színre.”  (Sajnos, az újság azt az adminisztratív hibát ismét többször elkövette, hogy a darab-címeket minden előzmény nélkül, idéző jel nélkül közölte.)

Pécsi Nemzeti Színház, 1930-as évek (Forrás: Fortepan – Höfler Tibor gyűjteménye)

Amint látható az utóbbi híradásokból, nem fukarkodott a majdan föllépő helyi színészek méltatásával a lap, és ez szintén jót tett (nem véletlenül) a színház „pr-jának.” (Figyelem utódok: így kell ezt csinálni a helyi lap és a város színháza viszonylatában!) S hogy ne fejeződjön be az ígéretesen indult „operett korszak” Lehár Ferenc (1870-1948) „örökzöld” operettje után – amint az az utolsó híradásból kiderült –, Ábrahám Pál (1892-1960), Drégely Gábor (1883-?), Harmath (Hoffmann, Hartmann) Imre (1892-1940): „Az utolsó Verebély lány” című, 1928-ban (!) bemutatott operettje következett a sorban…

(Folytatása következik)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 17.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés