Sosem jutott védő, simogató kéz,
család melege és szépség elég.
A hideg gangot soha nem feledte,
s hogy gyárak füstjétől sötét az ég.

Még ma sem jött el álmodott világa,
hol együtt munkál sok baráti kar,
hol együtt dalol az Olt a Dunával,
s ne gyűlölködne román és magyar.

A Duna partján ülök elmerengve.
Nézem a szürkén hömpölygő habot.
Tudom, hogy ma sem lenne jobb a kedve
a költőnek, ki itt gondolkodott.

Nu i-a cuvenit ocrotitoare, mângâietoare mână,
căldura familiei şi frumuseţe prea multă.
Gangul rece niciodată n-a uitat,
nici cerul de-a fabricilor fum întunecat.

Nici azi n-a sosit lumea-i mult visată,
unde braţe prieteneşti muncesc împreună,
unde Oltul cu Dunărea-mpreună cântă,
şi românul cu maghiar nu se privesc cu ură.

Pe malul Dunării visător şad pe trepte.
Mă uit la spuma cenuşiilor valuri.
Ştiu, nici azi n-ar fi mai vesel
poetul, care aici a stat pe gânduri