Álmosító ez a délután a szürke birodalmában,
ahol szürke a föld, és szürke az ég, közte szürke
házak állnak, és rezzenéstelen a csend. Sehol egy
ember, még kutyát sem sétáltat senki, a játszótér
is néptelen. Nem húznak el felettünk a repülők,
mint a járvány előtt, amikor jó volt eljátszani a
gondolattal, vajon kik ülnek rajtuk, és hova mennek,
s erről eszembe jut, hogy nagyon régen, volt egy titkos
szerelmem, aki Tenerifére utazott, persze nem velem,
hanem a feleségével, Tenerifét nem nekem találták ki.
Én kint álltam az utcán, amikor tudtam, hogy indul a gép
velük, fél egy után az összes repülőnek veszettül integettem.
És akkor, szinte megváltásnak érzem, ebben a nyomasztó nagy
csendben, hogy felzúg valahol egy munkagép, talán flex, vagy
valami fúró lehet, messze tőlem, a hangját máskor zavarónak
érezném, de most hálás vagyok érte, mert végre megtörte
a szürke birodalmában a rezzenéstelen, nagy-nagy csendet.
Hozzászólások