Bölcseleti-misztikus próza – 37. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bölcseleti-misztikus próza – 37.

 

Tréfa

 

Csodájára jártak a vak arcképrajzoló már-már természetfeletti képességének. Először megkérdezte a modelltől az életkorát, aztán megkérte, hogy meséljen el egy rövid, de emlékezetes epizódot az életéből, majd megkérdezte tőle, mennyire elégedett a sorsával. Aztán két kezét ernyőként a modell arca elé tartva koncentrált egy-két percig, majd lassú, de határozott mozdulatokkal, egyetlen javítás nélkül lerajzolta grafitceruzával. A portré maga volt a tökély.
___A lány elhatározta, hogy megtréfálja; azt mondja majd neki, hogy nem hasonlít rá a róla készített kép. Kissé izgatottan ült le a rajzállvány mellett elhelyezett székre. Úgy érezte, hosszúra nyúlik az előkészületi ceremónia, és eléggé zavarodottnak látta az arcképrajzolót. Talán sejt valamit, gondolta. De aztán minden úgy történt, ahogy elmondták neki. Amikor amaz elébe tartotta a képet, ámulatában megfeledkezett gonosz szándékáról.
___– Csodálatos! Hihetetlen! Maga a tökély! – kiáltott fel elragadtatva, de mindjárt szája elé kapta a kezét, amint rájött, hogy oda a tréfa.
___– Ugyan! – mondta a vak arcképrajzoló. – Nem is hasonlít rád.
___Azzal összetépte a rajzot, és a darabjait odaadta a lánynak.
___– Nem tartozol semmivel – mondta neki halvány, gúnyos mosollyal.

 

 

 Pályaalkalmasság

 

Már csak álomszerkezet-tanból kellett vizsgáznia boszorkánnyá avatásához. A holló a tizenhármas számú kartonlapot húzta ki számára az asztalon lévő kalapból, majd visszarebbent az asztal mögött ülő mesterboszorkány vállára, és őfelé fordult.
___Nagy baj már nem lehet, gondolta a szám láttán, és megfordította a kartonlapot. Ez állt rajta:

Álom rövid leírása:
Szorongva tartott a játékkaszinóba rulettezni. Belépett az ajtón. Felnézett. Egy sirályt látott a magasban, és sokáig követte röptét a tekintetével, megkönnyebbülten.

Feladat:
A rulettjáték és a magasban szálló sirály között a tudatalattiban feltételezhető számtalan, többszörösen áttételes összefüggés közül vezess végig egy kilencfokozatú primer asszociációs szekvenciát, mely által az álmot látó eljuthatott a nyitó vizuális-emocionális szituációból a teljesen más záró szituációba. Felkészülési idő: tíz másodperc.

___A boszorkányjelölt lehajtotta a fejét, behunyt szemmel koncentrált a megszabott ideig, majd felnézett és előadta a megoldását, kissé akadozva ugyan:

___rulettjáték – kísértés – ördög – fekete – gyász – könnyek – sós víz – tenger – kék – égbolt – sirály a magasban

___– Egy kicsit határozottabbnak, meggyőzőbbnek kell lenned – mondta a mesterboszorkány –, de azért megkapod a jelest.
___A holló egyetértően bólogatott.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bölcseleti-misztikus próza – 37.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés