Oltás után • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Oltás után

 

Álltam a buszmegállóban, bal karomban enyhén
sajgott az oltás helye, álltam, és vártam, közben
magam számára is váratlanul sírni kezdtem:
mintha ott szakadt volna ki belőlem az összes
feszültség, ami az utóbbi hónapokban felgyülemlett
bennem. Sokáig nem jött a busz, vártam, mint régen,
amikor még munkába jártam. Fülemen a mobilom,
kínomban röhögtünk a fiammal azon, amit mondtam,
ajánlotta, hívjak egy taxit, nehogy rosszul legyek, de nem
jött sokáig semmi sem, fújt a hideg szél, és csak nyeltem
a könnyeimet, egészen otthonos, gondoltam, hiszen
évtizedeken át így jártam dolgozni, van, ami a világban
állandó, nem változik. Közben megnyugodtam, elapadtak
a könnyeim, beletörődtem az eleve elrendelésbe, nekem
ez jutott, ezt kell szeretnem, elfogadtam, hogy végül mégis
kísérleti nyúl lettem, húsvétra talán kinőnek a bársonyos szürke
füleim is, és akkor végre tényleg nyúl leszek, ahogy húsz éve
hívott engem a hajdani szerelmem, nyúl leszek, bevégeztetett.

 

2021.03.06

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Oltás után”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés