1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” - 3. rész • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

1956: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 3. rész

A Kádár-rendszer föllépése a „gaz ellenforradalmárok és fasiszták” ellen – a Dunántúli Naplóban, 1956. november-decemberben

 

A szovjet katonai parancsnokság: „A tűzre tűzzel válaszolunk”

48-as tér-Népgyűlés a forradalom napjaiban (Forrás: Wikipédia)

A „baranyai szocialista hírharsona” számaiban 1956. november 5. után már egyre több „más hír” is megjelent. Az országos és helyi hírek mellett a külpolitikával, sőt egyéb témákkal is egyre többször foglalkoztak az idő előre haladtával. Mivel azonban ezek nem érintik témánkat, ezekről nem szólok a következőkben.

A Dunántúli Napló 1956. november 7.-i száma első oldalának fejlécén – már csak az „ünnepre” való tekintettel is –, a lap „gazdáinak” megfelelvén, a régi megszólításra tértek vissza, amikor az „Elvtársak! Munkára, harcra fel!” címet alkalmazták.

Aki pedig a mai olvasók közül a régi magyar „bolsi” és agresszív, „Munkás ököl, vasököl…” kezdetű, az előző évtizedekben a „vörösök” által sűrűn használt „történelmi jelszó” igazát az eddigi idézetek ellenére is lehazudja, ő a további részekben bőven olvasni fogja majd a „cím-idézet” igazságát. Itt van mindjárt a következő gyűlölködő fenyegetés, amely így szól a város akkori „urai” részéről:

„A tűzre tűzzel válaszolunk

Pécs város polgárai!

Kornyusin őrnagy első parancsa 1956 november 4. (Forrás: Wikipédia)

Az ellenforradalmi elemek tovább folytatják az értelmetlen ellenállást, támadják és tüzelnek a szovjet csapatokra. A szovjet hadsereg harckocsijai és tüzérsége tűzzel kénytelen válaszolni a tűzre, még ha az a padlásokból és ablakokból is jön. Tönkremennek a házak, károkat szenvednek a polgári lakosok, és pusztul az állami és egyéni vagyon. Minden magyar, aki aggódik a népi Magyarország sorsáért, ne nyújtson semmilyen segítséget a banditáknak, akik megölik a szovjet harcosokat, és veszteségeket okoznak a békés lakosságnak.

A szovjet hadseregnek az a feladata, hogy baráti segítséget nyújtson a magyar népnek a szocialista eredmények megvédésében, az ellenforradalom szétzúzásában, és a fasiszta veszély újjáéledése veszélyének felszámolásában. Ezért a szovjet harcosok kénytelenek aktív segítséget nyújtani a helyi hatalmi szerveknek, hogy helyreállítsák a rendet, és a normális életet a városban.

A szovjet katonai parancsnokság felhívással fordul Pécs valamennyi lakosához, akik szeretik a népüket, és országukat, nyújtsanak segítséget a helyi szerveknek, és a szovjet hadseregnek, hogy felkutathassák és elkülöníthessék a bujkáló fasiszta ellenforradalmárokat, akik fegyvert emelnek azokra, akik a szabadságért és a demokratikus Magyarországért harcolnak. A szovjet csapatok továbbra is valamennyi fegyvernem tüzével válaszolnak a provokációkra, és a terrorista tevékenységekre.

Pécs város polgárai!

Szovjet tankok a 48-as téri „Gépipari” előtt (Forrás: Wikipédia)

Harcoljatok a fasiszta ellenforradalmárok ellen, segítsetek felkutatásukban, és ne engedjétek meg, hogy ablakaitokból és padlásaitokból tüzeljenek! Ezzel megvéditek a saját, gyermekeitek életét, és házaitok épségét. Közös erőfeszítéssel elérjük a város, a megye és egész Magyarország nyugalmát és rendjét.

A Szovjet Katonai Parancsnokság”

Ismét az előző részben már ismertetett gyűlölködő, megtorlással fenyegető harctéri hangnem lett az irányadó, azt feltételezvén, hogy utcai harcok (!) lesznek Pécs városában! A „gaz fasiszta ellenforradalmárokról” tehát még azt is feltételezték, hogy saját városukat is gondolkodás nélkül veszélyeztetni fogják mind emberéletben, mind anyagi károkban! …

 

MSZMP: „…pártunk fő feladata, hogy szétzúzza az ellenforradalom… erőit:  

Rákosi Mátyás hírhedt búzakalászos fotója (Forrás: Wikipédia)

Az első oldalon még a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Ideiglenes Központi Bizottsága előző napi fölhívása szintén helyet kapott. Ez a fölhívás szakítást határozott el a „Rákosi-klikk káros politikájával és vétkes módszereivel,” de ugyanakkor határozott szakítást jelentett be a Nagy Imre (1896-1958)-Losonczy Géza (1917-1957) csoporttal, amely „a munkásosztály és a népi hatalom pozícióit feladva, nacionalista, soviniszta alapokra helyezkedve utat nyitott az ellenforradalmi erőknek, ezzel ténylegesen elárulta a szocializmus ügyét…”

Nagy Imre a parlamentben (Forrás: Wikipédia)

S hogy ezt tűzték a vörös zászlajukra, a névváltoztatással (MSZMP) is bizonyítani kívánták, amelyet ez úton jelentettek be az országnak, és kiállásra szólítottak föl a „forradalmi munkás-paraszt” kormány mellett. „Pártunk elvi alapjai változatlanok. A marxizmus-leninizmus megdönthetetlen igazságai vezérelnek bennünket, a szocializmus megvalósításáért küzdünk” – jelentették ki.

Az „internacionalista-szocialista tábor” tagja kívánt lenni a párt („A munkásosztály nagy nemzetközi táborához tartozunk. Hazánk forró szeretetét elválaszthatatlannak tartjuk a proletár internacionalizmus eszméjétől, amelyet rendíthetetlenül vallunk”) – szögezték le határozottan. Emellett persze a „munkás ököl” is fölbukkant, amikor leírták: „Most pártunk fő feladata, hogy szétzúzza az ellenforradalom immár leplezetlenül fellépő erőit…” A párttagok, a pártszervezetek feltétlen támogatását kérte az ideiglenes központi bizottság ebben a harcban (ez is jellemző „vörös fogalom” volt akkoriban) a hazafias népfronttal és a „demokratikus érzelmű hazafiakkal” együtt. Kétszínű bolsevik módon azonban – mivel akkor még, a „szovjet tankok árnyékában” sem érezték szilárdnak a hatalmukat – a munkástanácsokkal (!), sőt a nem kommunista (sic!) világnézetűekkel való összefogást szintén szorgalmazták!…

Losonczy Géza (Forrás: Wikipédia)

Elsőrendűen fontosnak tartották a „békés termelőmunka” megindítását, az erre való mozgósítást, és ebben a párttagok, pártszervezetek példamutatását sürgették („A kommunisták, a párttagok mutassanak példát a népi hatalom iránti hűségben, a nép ellenségeivel (sic!) szembeni harckészségben és éberségben….) a már akkor szajkózott, később üressé silányított „szocialista szlogenekkel.” Soraikba szólították a szakszervezetek, a „munkás- és parasztifjúság, valamint a dolgozó nép soraiból jött diák és egyetemista ifjúság legjobbjait!” (Ezeknek a „marxista-leninista lózungoknak” a mélységes hazugságát bizonyították azok az akkori és későbbi tények, hogy a kádári megtorlásoknak, bebörtönzéseknek, az országból való elüldözéseknek, az egész életre történő meghurcoltatásoknak a legnagyobb számban éppen a kétkezi munkások, a „pesti srácok” és az egyetemisták estek áldozatául! …)

Kádár János szónokol (Forrás: Wikipédia)

Természetesen az „ide hívott” szovjet hadseregről sem feledkeztek meg, és azt szintén leszögezték, hogy miért: „Teremtsetek baráti viszonyt népünk és a szovjet hadsereg katonái között, akik segítenek a magyar néphatalom megvédésében, a reakciós, ellenforradalmi támadással szemben.” A fölhívás végén így summáztak „Kommunisták! Elvtársak!” – megjelöléssel. ”A helyzet súlyos, de ha összefogunk, és rendezzük sorainkat, elég lesz az erőnk. Pártunk legyőzhetetlen, ha kitart eszméi mellett, és ha a munkásosztályra, dolgozó népünk széles tömegeire támaszkodik. Elvtársak! Munkára, harcra fel!”

Alatta a megyei pártszervezet intéző bizottsága, a megyei és a pécsi városi tanács végrehajtó bizottsága hasonló tartalmú fölhívása állott „Baranya megye dolgozói! Azonnal vegyétek fel a munkát! A sztrájk folytatása a forradalom vívmányait veszélyezteti” címekkel.

 

November 7. ünneplése – munkástanácsok „méltatása”

A két oldalas újság második oldalán 1917. november 7.-ét köszöntötték. A szovjet „proletárforradalom” dicsőítése mellett a kádári vezetés a saját ünnepeként méltatta ezt a napot – anélkül, hogy Lenin (1870-1924) nevét leírták volna! Pedig akkor már méltatlanul elpusztult a tömeggyilkos Sztálin (1878-1953), és a hóhér Hruscsov (1894-1971) is elmondta már az SZKP XX. kongresszusán az őt elítélő beszédét! A „névtelen cikk” így végződött: (Az „ünnepet”) „… használjuk fel arra, hogy tudtára hozzuk mindenkinek: a magyar munkásosztály egy lépésnyit sem tántorodik el a szocializmus ügyéről, kész a harcra és fáradhatatlan munkára egyaránt azért, hogy Magyarországon szilárd és megingathatatlan legyen a szocializmus rendje.” (Hja, a szovjet megszállók hadával a hátuk mögött, könnyű volt szónokolni!)

Moszkva 1975 november 7-Leninnel (Forrás: Wikipédia)

Az újságoldal bal fölső sarkában kapott helyet ez az írás, alatta pedig a következő című cikket helyezték el a helybéli „gondos,” ismeretlenségbe burkolózó szerkesztők: „A munkástanács – az újszerű gazdasági vezetés alapja.” (Ez ismét Kádárék gerinctelenségét bizonyította, mivel ekkor még erősnek ítélték meg ezeket az „alulról szervezett,” nevében jelzett helyi dolgozói szervezeteket. Így ömlengett a cikk az elején: „Az üzemekben választott munkástanácsokat joggal tekinthetjük a munkások egyik legjelentősebb forradalmi vívmányának. Munkástanácsaink révén a munkások igazi, teljes jogú és teljes felelősségű gazdáivá (sic!) lesznek gyáruknak, üzemüknek. A munkástanács igazi szocialista és következetesen demokratikus szerv, amely alkalmas arra, hogy a gyár egész munkásságát képviselje, irányítsa, vezesse a gyár életét, gondoskodjék a munkások jogos követeléseinek teljesítéséről.” Ezt követően azonban előtört a „névtelen” cikkben a hatalmat minél előbb megragadni kívánó „bolsi trükközés.” Ne felejtsük ugyanis, hogy ekkor még mindig „forradalom”-ról írtak, de már azon gondolkodtak, miért volt jogtalan a munkástanácsok megalakulása, és hogyan lehet úgy „átszervezni,” hogy ők jussanak itt is hatalomra.

Budapest régi MSZMP Székház (Forrás: Wikipédia)

Azt írták, hogy megalakulások idején sztrájkba léptek a munkások (és most figyeljenek!) „… hogy siettessék az ország demokratizálását, a nép jogos követeléseinek valóra váltását.” Éppen ezért ezek a választások „… sok helyen éppen ezért nem demokratikusan zajlott le, s a választás eredménye nem fejezi ki híven minden munkás közös akaratát. Új, eddig nem ismert szervezet a munkástanács, ezért és természetesen a rendkívüli állapotok miatt is, még nem tölthette be teljesen hivatását. Az első feladat most az, hogy megőrizzük és megszilárdítsuk ezt a forradalmi vívmányt, alkalmassá tegyük a munkástanácsokat feladataik ellátására…” Éppen ezért „gondos újraválasztást” sürgetett az írás, bár az előző pécsi dohánygyári választással elégedettek voltak.

1956 Budapest-szovjet tankok bevonulása (Forrás: Fortepan)

A cikk további részében „kibújik a szög a zsákból,” ugyanis az ”újraválasztáskor” a kommunisták, a pártszervezetek „segítségét” kérték, és ezzel a „kádáristák benyomulását” vetítették elő a munkástanácsok újjáválasztása esetén. Azonban nem lennének bolsevikok, ha terveikkel kapcsolatban nem a „simulékony hazudozás” mondatai következtek volna. Nézzük hát: „A kommunisták mindig kötelességüknek tartották, hogy minden újat és haladót, ami a munkások számára kedvező, támogassák… Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a pártszervezetek szerepe nem a ’jóváhagyás’ és ellenőrzés, hanem a tevékeny segítés.” (Az első mondatot később összevetjük majd a munkástanácsok későbbi sorsával, a második idézetről pedig az derült ki később, a kádári megtorlások idején, hogy mit is értettek ezen valójában…)

 

A szovjet városparancsnokság újabb hadi-ultimátuma:

Lenne még jellemző idézendő mondatunk, de ezeket „tegyük el” a későbbi időkre. Higgyék el, nagyon tanulságosak. Térjünk át a következő nap első hírére.  A Dunántúli Napló 1956. november 8.-i számában ennek az engedékeny hangnak a nyoma sincs, ugyanis a város igazi ura, a szovjet városparancsnokság ultimátumának „dörgedelmeire” kellett figyelniük a pécsieknek, amely főleg a Mecseken harcolókhoz szólt.

„Azonnal kezdjük meg a munkát!” – ez volt az első oldal tetején, amely a pécsiekhez szólt, és ezek után a Mecseki Láthatatlanok következtek.

„Utolsó figyelmeztetés

Ma reggel nyolc óráig tegyék le a fegyvert!

Munkástanácsok emlékműve a pécsi Színház téren (Forrás: Köztérkép)

A szovjet katonai parancsnokság utoljára felhívja az erdőben bujkáló fegyveres csoportokat, hogy a nyugodt élet helyreállítása érdekében ma reggel nyolc óráig tegyék le a fegyvert. A ma reggel nyolc óráig megtörténő fegyverletétel után, tehát 8 óra után két óra elvonulási időt biztosítanak. Ha a 2 óra elvonulási időben nem hagyják el búvóhelyeiket, és nem távoznak otthonaikba, a szovjet parancsnokság nehéz tüzérséggel és légierővel megsemmisíti őket.

A szovjet katonai parancsnokság és a magyar karhatalmi alakulatok parancsnoksága a város vezetőségével előzőleg kiszáll a helyszínre, és hangszórón még egyszer felszólítják a felkelő csoportokat, hogy a fegyvert tegyék le. Mindenkinek szabad utat biztosítanak, és a hazatérés után senkinek semmiféle bántódása nem lesz. Az utolsó figyelmeztetés, tehát tegyék le a fegyvert!”

Akinek akkor illúziója volt még a helyzet jobbra fordulását illetően, ebből az ultimátumból is rájöhetett arra – ha eddig még nem jött volna rá –, hogy messze nem ez a helyzet, és amikor a szovjet tankok ismét visszajöttek 1944-1945 után, akkor nem sok jóra számíthatunk…


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS