Alkoholista temetés • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Alkoholista temetés

 

Vackor kutyámmal haladtunk lassacskán a szégyenükben ittmaradt, piszkos buckák között, a sódert síró, bokatördelő, valaha járdának szánt képződményen, végig a temető téglafala mellett. Délutáni séta helyett választottuk ezt a romantikus útvonalat, mert abba az üzletbe vezetett, ahol éppen – próba-szerencse – keresnivalónk volt. Romantikus, vadregényes, mondja az ilyen kényelmetlenségekre a fényűzéshez, nyílegyenes vonalakhoz, kockákhoz szokott nyugatnémet. Ámbár, lassacskán az ő valóságukká is válik ez, hiszen már pár éve náluk is vannak (avagy csak mostanában láttatják?) hajléktalanok, utcákon tanyázók, holott benne van az alkotmányukban: senki nem alhat az utcán, meg nem éhezhet.

Elhagytuk az első kaput, nagy gonddal kerülgetve a kirakodott élő és művirágokat, lámpácskákat, gyertyás csokrokat, nehogy valamelyik szépségét elszabotáljuk egy erőteljesebb orrbökéssel.  Gyakran járok arrafelé, de csak ritkán látok vásárlót a bódék körül. Sajnálom is az árusokat cudarul. Főleg, ha öreg néne árulja vödörből kertje utolsó virágait, a krizantémot. Bár olyan is volt, hogy látva tétovázásomat – megvegyem, ne vegyem ezt a fonnyadt csokrot – megvigasztalt, hogy nem muszáj ám megvenni. Van neki mit ennie, csak szeret itt kinn lenni, elnézegeti az embereket, otthon úgysincs senki. Most is – mint mindig – arra gondoltam a távolból, hogy veszek egy csokorral, de aztán meggyőzöm magamat, hogy praktikusabb lesz visszafelé jövet, de akkor meg mindig csomagom van, vagy az egyik túlságosan halottnak való, a másik hamar hervad, a harmadik túl illatos, még elbódítana, a negyediknek semmi illata, a sokadik nem passzol egyik vázámba sem. Megyek hát tovább „majd máskor” gondolattal, Vackor el nem tudja képzelni, hogy mit ácsorogtunk ott.

Odaérünk az alsó kapuhoz, ahol még több bódé, még több virág, még több koszorú van, egyik-egyik élővirágból. Fura kis csapat halad el előttünk. A haladásmódjukból látszik, hogy zavarban vannak, nem nagyon ismerik a járást, se a szokást, méregetik egymás virágszerzeményeit, próbálják csokorba szedni a szálakat. Mindegyiké másfajta-féle, az olcsóbbikból. Amikor már jobbra nem tudják formálni, elindulnak kopottas, kissé rendezetlen, találomra felöltött ruháikban, körülöttük terjeng a tegnapi alkohol és a mai, bátorításul lenyelegetett aperitif vegyes szaga. Félszavaikból ki lehet venni, hogy a társaságuk egyik tagját temetik, szegényt. Mennek. Nyilvánvalóan elkéstek, mert a ravatalozó előtt már senki sem áll kint, csak a halottaskocsi. Tétován, de elszántan mennek.

2012

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Alkoholista temetés”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés