Óraátállítás és alvás • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Óraátállítás és alvás

Március utolsó hétvégéjén, ahogy 42 éve minden tavasszal, előbbre kell állítanunk az óráinkat. Egy órával korábban kelni nem mindenki számára tűnik erőfeszítésnek, azonban az átállítást követő hétfői napon megszaporodó balesetekről, szív-érrendszeri halálozásról, és általában 40 perccel kevesebb alvásról árulkodnak. A járvány miatt elnapolt, de a közeljövőben várhatóan döntést igénylő kérdés az unióban: a standard (jelenleg téli) vagy a nyári időszámítást állandósítsuk?

Arról, hogy vajon mi jobb az embernek, nagy a vita, függ attól is, ki, hogyan él. Van, aki szeret később lefeküdni, következésképp tovább aludni, és van, akinek a reggel korán kezdődik. A nyári időszámítás mellett szólhat az is, hogy az emberek vágynak a melegre, a tavaszi, nyári hosszabb nappalokra. A kormányoknak előbb-utóbb dönteniük kell – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke -, ehhez fontos lenne, hogy az emberek véleményét meghallgassák, de a tudomány álláspontját sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az alváskutatói és az idő biológiájával foglalkozó hazai és nemzetközi szakmai szervezetek egyöntetű véleménye szerint az emberek számára a standard időszámítás lenne a leginkább megfelelő. A kérdéskör komoly nemzetközi gazdasági és társadalmi megfontolást és egyeztetést igényel, az, hogy például szomszédos országokban különböző időszámítás legyen, nem fordulhat elő – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség közleménye

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Óraátállítás és alvás”


  1. Ha a szomszédos országokkal azonos időzónában kell lennünk, mi a romániait vagy az ausztriait válasszuk?

    Hozzászóló: Zmeskál Zoltán Tamás | 2021. március 27., 07:25

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés