Szürke Arcok ülnek a nyakakon
Pörögnek, forognak, kattogva zörögnek
A Szemek nem néznek, nem látnak
csak jobbra-balra vibrálva ugrálnak
Próbaúton vannak, lenyelik az időt
trappolva törik a követ, orrukkal szűrik a levegőt
Masíroznak kijelölt utakon
megállva néha a töltőállomásokon
hol Szürke Kezekkel töltik magukba
az Abszurdumot, kétszer havonta
Nehogy kimerüljön lelkesedésük
és egy őrült pillanatukban kiugorjanak
Valahonnan, egy Szürke Betonra
a legkeményebb Halhatatlanságba
Széttörve beprogramozott Szürke Álmokat
Szín-izgalmaktól megfosztottakat
és rozsdás sírok zörgő hantjaiba jussanak
A Szürke Arcok fedte Szürke Agyak
Nehogy…
Nehogy összetalálkozzanak már az idők, mert akkor tán még össze is olvadhatnak.
Nehogy Odüsszeusz legyen már, mondjuk Göbbels egy ocsmány csapatban
Nehogy kakukkos órákat kelljen felszerelni erdei fákra
Nehogy lándzsákkal és gázálarcban induljunk harcba
Nehogy Sztálin legyen Periklész tanácsadója
Nehogy Tyrannosaurusok foglalják el az űrbázisokat
Nehogy robotok temessenek életből eltávoztatottakat
Nehogy…
Csakhogy…
Csakhogy úgy tűnik, hogy a politika egy permanens holokauszt, vagy éppen genocídium…
Csakhogy „Az ösvények keserűek. Rekettyebokorba öltöznek a dombok. A levegő mozdulatlan. Milyen messze vannak a források és a madarak! Más nem lehet ez, csak a világ vége, közeledőben.” (Rimbaud).
Csakhogy az állat-, és növényfajok kihalási sebessége exponenciálisan nő…
Csakhogy „Egy rés nyílt rajtam. Nem bírom betömni. Vízhullám zuhog át rajtam. Nem bírom eltömni. Ki akarnak törölni engem. De kicsoda? Fuldoklom… Valaki az életemre tör.” (Briggs, in Pinter).
Csakhogy vannak olyan „életelvek”, melyek a jelenben szenvedést okoznak, a jövőt tekintve meg pusztulást. És nincs választás…
Csakhogy „Kinéztem az ablakon, és nagy tömeget láttam keresztülvágni az erdőn, útban a tengerhez, a tenger irányába vonulni… Nagy csomagokat cipeltek… Vezetők… Terelgették őket, és láttam messziről, ahogy fölkaptatnak a sziklákra, onnan pedig a tengerhez…És én láttam, amint ezek az emberek belegyalogolnak a tengerbe. Lassan ellepte őket az ár. A csomagjaik hánykolódtak a hullámokon.” (Rebecca, in Pinter).
Csakhogy, bagolycsapatok jelentek meg a tudományos akadémiák fölött, és köpeteikkel kezdték bombázni a tetőket…
Csakhogy, politikai klikkekbe szorult a művészet is… Nem lehet többé szép se…
Csakhogy sok a kérdés is, például: „Mi lett a brahmannal, aki a Közmondások könyvét magyarázta nekem?” (Rimbaud).
Csakhogy, nem érdemes olyan kérdéseket föltenni, melyekre nem tudunk biztos válaszokat adni – mondják a legnagyobb tudósok…
Nehogy már elkapja az agyat holmi gondolkodó-malom, aztán rapityára törje!
Nehogy kilógj a seggnyalók és korruptok közül, mert akkor a Parnasszus helyett a való életbe rohansz. Kell az neked?
Csakhogy, „Kötelet feszítettem toronytól toronyig; virágfüzért ablaktól ablakig; aranyláncot csillagtól csillagig, és járom a táncom.” (Rimbaud).
Nehogy észre vegyék a hivatásos kultúrkatonák, vagy, ha igen, akkor az égre nézve vakuljanak meg… A Szürke Agyak.
Hozzászólások