Múlt idő, egyes szám • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Múlt idő, egyes szám

 

– Amikor én olyan idős lehettem, mint te most, már állapotos voltam apáddal. De akkoriban az ilyesmi se nem osztott se nem szorzott, már olyan szempontból, hogy senki sem tett ki engem a vitrinbe, hogy jaj istenem, el ne veszítsem a magzatot. Szabály volt, hogy ötnaponta friss kenyeret kellett sütni, csakhogy nálunk az udvaron nem volt kemence. A fát, forgácsot s aztán a teknőnyi kelttésztát át kellett vinni anyósomhoz, a negyedik szomszédba. Hajnali kettőkor keltem, begyújtottam a kemencébe, s jól megraktam a tüzet hasábfával, hogy bővel legyen ám parázs mire megkel a tészta. Aztán hozzáfogtam a dagasztáshoz, persze miután jól felfutott a kovász s belekevertem a lisztbe. Addig gyúrtam, dögönyöztem a tésztát, amíg az hólyagozni kezdett, mint a nyári eső. Édesanyám – isten nyugtassa békében – mindig azt mondta: a kenyértészta addig nem kóser, amíg a homlokodról bele nem hull a verejték. Egy nálánál is tudálékosabb szomszédasszony pedig arra tanított, hogy a tészta akkor „van készre dolgozva”, amikor magától leválik az ujjaidról. Szó ami szó, jó másfél órát birkóztam a tésztával, amikor úgy tűnt, hogy már ő is megelégelte a püfölést. Akkor a teknőre ráterítettem egy tiszta gyolcsot és végre leereszkedhettem kicsit úgy félfenékre egy hokedlire. Láttál volna rugdosást a hasamban, mert mi tagadás, apádban már akkor fészkelődni kezdett a későbbi jómadár. Na, de nem lehetett sokat lopni a napot, vissza kellett mennem anyósomhoz, hogy még egyszer megrakjam a tüzet és előkerítsem a bevető lapátot meg a piszkavasat.

Na, de ne gondold, hogy bevetés után csak karba tettem a kezem és vártam, hogy kisüljön a kenyér. Estig még fel kellett súrolnom a konyhapadlót, vacsorát kellett főznöm, és ki kellett mosnom a nagyapád gúnyáját, mert ő minden este úgy jött haza az erdőről, mintha vaddisznókkal hempergett volna a sárban. S aztán akkoriban nem úgy ment a mosás, mint manapság, hogy csak behajítom a szennyest a gépbe, s a többi az ő dolga.

Hanem a teknős mosásról csak holnap fogok neked mesélni, mert látom, már erősen ásítozol. Egyébként nagyon úgy fest a dolog, hogy végig a falaknak dumáltam, neked az efféle mese csak valami kimerítő háttérzaj lehet. Igaz is, jó fél órája reszeled, pingálod a körmeidet, mostanra már holtfáradt lehetsz. Eredj, nyújtóztasd ki elgyötört csontjaidat, majd én elmosogatok.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Múlt idő, egyes szám”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés